Megannyi felesleges ügyért is képes utcára vonulni az európai ember, a legfontosabb eszméért pedig restnek látszik. Pedig lassan fel kell ismerni: ma még van lehetőség utcára vonulni, hogy holnap már ne a frontra kelljen.
Ahogy annak idején az indiai Mahatma Gandhi is a békéért éhségsztrájkot csinált, nekünk a népeknek a háború ellen, de a béke kiharcolásáért ki kell állni. Úgy hogy megállítsuk ezt a szörnyű folyamatot, ne nézzük tehetetlenül. Valamilyen mozgalmat kell elindítani, de nagyon gyorsan.
A közös nevező akkor tűnik el,amikor valaki hazaviszi.
Lehet,hogy egy emberöltő után derülhetne ki,hogy meg lett mentve.
És bizony,akár az ellenkezője is.
Mert ha az ellenség egyszerűen profi,vagy minden képzeletet felülmúlóan profibb,akkor gondolt erre is.
Az istenadta nép érzi ezt.Ösztönösen.
Az elmúlt 30-20 évben sok minden változott meg.A lelkivilágunkban végbemenő változások olyan jelentősek,mintha egy kataklizma után lennénk.
És erről estig lehetne beszélni.
Nem tudom milyen volt böszmeségem,de mindenki másnak látta és ítélte.
És most csak a magaméról beszéltem.
Akik kisgyermek koromban fejembúbját simogatták,már egy másik dimenzióban vannak.
Azt régebben is tudták az emberek,hogy ahogy idősödünk,a világ némely tekintetben kiüresedik.
Ha nincsenek gyerekek,unokák,ez sokkolóan fel is gyorsulhat.És elöbbi helyeken nincsenek már közös nevezők.
A spanyol futball első osztályában tavasszal még mindenhová az volt kiírva, hogy “Ne legyen háború!”, vagy csak simán “Béke!” (cirill betűkkel is akár).
Őszre mi változott? Eltűnt a békevágy, helyette az ukrán szarokat népszerűsítő szövegek “Szabad ukrajnát!”, vagy egyszerűen csak az ukretén zászló díszeleg zavaróan a képernyő tetején.
Fél éve tilos a békét népszerűsíteni. Mert akkor “kiírod magad a civilizált körből”, putyinbérenc, náci, rasszista, klímatagadó, vírustagadó, antiszemita, euroszkeptikus, trumphívő, összeesküvéshívő, oltásellenes, állatkínzó, neonáci, bigott keresztény, orbánbuzi, fideszcsicska, szexista, hímsoviniszta, homofób, transzfób, nőverő, xenofób, ha véletlenül katolikus, akkor pedofil, falusi bunkó, elmaradott gumicsizmás/otthonkás paraszt, vagy esetleg végül büdös magyar vagy. Nyugaton ezek ottani megfelelői. Itthon a mainstream seggnyalók szemében meg Te vagy mindez. Egyszerre. Te, a Normális. (Persze más, ha éppen kell tőled valami. Mndjuk az ő munkáját végzed el, helyette vidd el a balhét, állj ki értük is, intézz el valamit, ami nekik is jó, védd a seggüket stb… mondjuk munkahelyen. Addig éppen nem vagy fideszcsik orbánpribék.) Mi lesz ennek a végén?
Mondjuk egy békéért való tüntetésnél nincs értelme a béke feltételeiről beszélni, mert azt majd a harcoló felek kialakítják. A tüntetőknek elég annyi, hogy békét akarnak. Különben ez a háború nem véletlenül tört ki. Több éve már az USA uszítása alatt áll, az államcsínnyel hatalomra került ukrán vezetőség. Tavaly Joe Biden már szinte habzó szájjal uszított, még a fegyveres harc kitörése előtt. Mivel suttyomban felfegyverezte 2014. óta az Ukrajnát, most úgy gondolták, hogy eljött az idő és meg akarták támadni a szakadár régiókat. A támadásuk előtt pár órával csapott le az orosz hadsereg. Szóval nem egy elmaradott hadsereg volt Ukrajna kezében, hanem egy állig felfegyverzett hadsereg, méghozzá USA irányítás alatt.
Azóta is az amerikai műholdak (kémholdak) által megadott információk alapján harcolnak az ukránok. Másutt már ekkora erővel országokat foglalt el, evett meg az USA, de ez a torkán akadt.
A békéért ki fog tüntetni?
Mi a béke feltétele
1 Ukrajna tegye le a fegyvert és adja meg magát és fogadja el az orosz követeléseket?
2 Az oroszok vunuljanaki Ukrajnából állítsák vissza az 1991-es határokat ,az oroszok fizessenek kártérítést ,putyint állítsák bíróság elé?
Igen, igaz, de a mai tüntetök nagy része nem önszàntàbol megy ki az utcàra, vonul ki a térre, vagy àssa be magàt a Földbe!
99%-uk különféle NGO-k, egyéb szervezetek befolyàsa alapjàn teszi, többnyire szervezett modon, pénzért!
A legutobbi nagyon durva eset a németorszàgi Lüterachban jàtszodik/jàtszodott! Megdöbbentett amit néhàny videos rögzitett!
Elképesztö fanatizmus, egy ultra-szélsö balliberàlis ideologia kökemény alaprajza mutatkozott be néhàny interjun keresztül!
Szo sem volt màr környezetvédelemröl, vagy a klimàrol!
Ràadàsul elképesztö modon meg volt szervezve az egész:az ellenàllàs mindenféle modja (Földbe àsàs, oszlopokra valo felfüggeztés, autoba (életveszélyes modon!) valo bezàràs) làthato volt, gàzpalack volt a földutba betemetve, megafonosok hirdették mit, mikor, miért, hogy, hovà Kell tenni, (Németül és angolul!), molotov koktélok gyàrtàsa, stb.
Ehhez pénz, kiképzés, idö és hely Kell!
Soros papàék ujjlenyomata mindenhol ott volt!
De a legmegdöbbentöbb az az ideologia tüz volt a szemükben, mindenféle értelem nélkül! Élettelenek, mindenféle csillogàs nélkül szemek voltak!
Borzalom!
Judit
2023-02-05 at 18:02

X2
2023-01-16 at 11:15
A békéért nem tüntetni kell azt meg kell teremteni.
Girolámo
2023-01-16 at 08:10
A közös nevező akkor tűnik el,amikor valaki hazaviszi.
Lehet,hogy egy emberöltő után derülhetne ki,hogy meg lett mentve.
És bizony,akár az ellenkezője is.
Mert ha az ellenség egyszerűen profi,vagy minden képzeletet felülmúlóan profibb,akkor gondolt erre is.
Az istenadta nép érzi ezt.Ösztönösen.
Az elmúlt 30-20 évben sok minden változott meg.A lelkivilágunkban végbemenő változások olyan jelentősek,mintha egy kataklizma után lennénk.
És erről estig lehetne beszélni.
Nem tudom milyen volt böszmeségem,de mindenki másnak látta és ítélte.
És most csak a magaméról beszéltem.
Akik kisgyermek koromban fejembúbját simogatták,már egy másik dimenzióban vannak.
Azt régebben is tudták az emberek,hogy ahogy idősödünk,a világ némely tekintetben kiüresedik.
Ha nincsenek gyerekek,unokák,ez sokkolóan fel is gyorsulhat.És elöbbi helyeken nincsenek már közös nevezők.
moliere
2023-01-15 at 21:24
A hatalmi szó egyik érdekes megnyilvánulása:
A spanyol futball első osztályában tavasszal még mindenhová az volt kiírva, hogy “Ne legyen háború!”, vagy csak simán “Béke!” (cirill betűkkel is akár).
Őszre mi változott? Eltűnt a békevágy, helyette az ukrán szarokat népszerűsítő szövegek “Szabad ukrajnát!”, vagy egyszerűen csak az ukretén zászló díszeleg zavaróan a képernyő tetején.
Fél éve tilos a békét népszerűsíteni. Mert akkor “kiírod magad a civilizált körből”, putyinbérenc, náci, rasszista, klímatagadó, vírustagadó, antiszemita, euroszkeptikus, trumphívő, összeesküvéshívő, oltásellenes, állatkínzó, neonáci, bigott keresztény, orbánbuzi, fideszcsicska, szexista, hímsoviniszta, homofób, transzfób, nőverő, xenofób, ha véletlenül katolikus, akkor pedofil, falusi bunkó, elmaradott gumicsizmás/otthonkás paraszt, vagy esetleg végül büdös magyar vagy. Nyugaton ezek ottani megfelelői. Itthon a mainstream seggnyalók szemében meg Te vagy mindez. Egyszerre. Te, a Normális. (Persze más, ha éppen kell tőled valami. Mndjuk az ő munkáját végzed el, helyette vidd el a balhét, állj ki értük is, intézz el valamit, ami nekik is jó, védd a seggüket stb… mondjuk munkahelyen. Addig éppen nem vagy fideszcsik orbánpribék.) Mi lesz ennek a végén?
PG
2023-01-15 at 20:59
Mondjuk egy békéért való tüntetésnél nincs értelme a béke feltételeiről beszélni, mert azt majd a harcoló felek kialakítják. A tüntetőknek elég annyi, hogy békét akarnak. Különben ez a háború nem véletlenül tört ki. Több éve már az USA uszítása alatt áll, az államcsínnyel hatalomra került ukrán vezetőség. Tavaly Joe Biden már szinte habzó szájjal uszított, még a fegyveres harc kitörése előtt. Mivel suttyomban felfegyverezte 2014. óta az Ukrajnát, most úgy gondolták, hogy eljött az idő és meg akarták támadni a szakadár régiókat. A támadásuk előtt pár órával csapott le az orosz hadsereg. Szóval nem egy elmaradott hadsereg volt Ukrajna kezében, hanem egy állig felfegyverzett hadsereg, méghozzá USA irányítás alatt.
Azóta is az amerikai műholdak (kémholdak) által megadott információk alapján harcolnak az ukránok. Másutt már ekkora erővel országokat foglalt el, evett meg az USA, de ez a torkán akadt.
gyurcsányiviktor
2023-01-15 at 19:30
Fordítsuk meg !
Aki azért jajong, hogy küldjünk minél több fegyvert a NÁCI hoholoknak, azokat sorozzák be “önkéntes” zsoldosnak a hohol náci hadseregbe !
Kell a “munka” a wagnereseknek is.
P.F.Z.
2023-01-15 at 16:43
A békéért ki fog tüntetni?
Mi a béke feltétele
1 Ukrajna tegye le a fegyvert és adja meg magát és fogadja el az orosz követeléseket?
2 Az oroszok vunuljanaki Ukrajnából állítsák vissza az 1991-es határokat ,az oroszok fizessenek kártérítést ,putyint állítsák bíróság elé?
Oberst Klink
2023-01-15 at 16:35
Igen, igaz, de a mai tüntetök nagy része nem önszàntàbol megy ki az utcàra, vonul ki a térre, vagy àssa be magàt a Földbe!
99%-uk különféle NGO-k, egyéb szervezetek befolyàsa alapjàn teszi, többnyire szervezett modon, pénzért!
A legutobbi nagyon durva eset a németorszàgi Lüterachban jàtszodik/jàtszodott! Megdöbbentett amit néhàny videos rögzitett!
Elképesztö fanatizmus, egy ultra-szélsö balliberàlis ideologia kökemény alaprajza mutatkozott be néhàny interjun keresztül!
Szo sem volt màr környezetvédelemröl, vagy a klimàrol!
Ràadàsul elképesztö modon meg volt szervezve az egész:az ellenàllàs mindenféle modja (Földbe àsàs, oszlopokra valo felfüggeztés, autoba (életveszélyes modon!) valo bezàràs) làthato volt, gàzpalack volt a földutba betemetve, megafonosok hirdették mit, mikor, miért, hogy, hovà Kell tenni, (Németül és angolul!), molotov koktélok gyàrtàsa, stb.
Ehhez pénz, kiképzés, idö és hely Kell!
Soros papàék ujjlenyomata mindenhol ott volt!
De a legmegdöbbentöbb az az ideologia tüz volt a szemükben, mindenféle értelem nélkül! Élettelenek, mindenféle csillogàs nélkül szemek voltak!
Borzalom!
Nahát
2023-01-15 at 15:25
Jogos a kérdés. El lehetne kezdeni nálunk, Magyarországon a mozgalmat. Annyi sok felesleges dologért tüntetnek manapság, most itt van egy igazi cél.