Pesti Srácok

A betegek világnapját tartja ma a katolikus egyház

A betegek világnapját tartja ma a katolikus egyház

A betegek világnapját tartja ma a katolikus egyház. Ebből az alkalomból Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek Budapesten, a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplomban mutat be szentmisét délután háromkor.

Szűz Mária első lourdes-i jelenésének emléknapja Szent II. János Pál pápa kezdeményezésére 1993 óta a betegek világnapja is. A világnap alkalmából a pápa évről évre üzenetet intéz a hívekhez. Ferenc pápa az idei világnapra a többi között azt írja: a betegség emberi tapasztalatunk részét képezi, de embertelenné válhat, ha elszigetelten és elhagyatottan kell megélni, ha nem kíséri gondoskodás és együttérzés.

– írta a pápa. Az egyházfő hozzátette:

PestiSracok facebook image

A hagyomány szerint 1858. február 11-én Szűz Mária megjelent a 14 éves Bernadette Soubirous-nak, majd február 15-én a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt. A csoda helyén 1876-ban templomot építettek, amelynek IX. Pius pápa bazilika címet és előjogokat adományozott. Lourdes-ban a zarándokok száma évente több mint félmillió; hitüket erősíti az, hogy időről időre előfordulnak – a helyi orvostudományi iroda vizsgálatai szerint is – tudományos módon megmagyarázhatatlan gyógyulások.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.