A bírói rendszer válsága

Sok minden van válságban Magyarországon, hála a szocializmusnak és a liberalizmusnak, de nagy tiszteletű bíráink mindent megtesznek azért, hogy az igazságszolgáltatás ítélkezési részének anomáliái mindannyiunkat rendszeresen arcul csapjanak.

A jelenlegi Magyarország „jogfolytonos” a kommunista diktatúrával és a szocializmussal, valamint azzal a káosszal is, ami sajnos a rendszerváltás utáni húsz évet is jellemezte. Ebben a húsz évben alakították ki ugyanis a kivétel nélkül a szocializmusban szocializálódó szakemberek, hirtelen lelkesedéstől eltelve, a liberális jogállamot. A jogrendszert, úgy általában az igazságszolgáltatást és közbiztonsági rendszert különösen, ugyanis már a kilencvenes évek elején liberális logika és elvek mentén szervezték át, úgy, hogy a jogi kaszt, a kevés megmaradt és a még működő kasztok legerősebbike gyakorlatilag szabadon építhette fel a maga világát. A szocializmus eltorzult jogi gondolkodását a liberalizmus szélsősége váltotta, vagy inkább a kettő bizarr elegyet alkotott, amely kitermelte azt a jogászelitet, amely mára teljesen elszakadt a magyar társadalomtól és beteg működésmódjával látványosan rombolja tovább az amúgy is ezer sebből vérző alapvető társadalmi közmegegyezéseket. Persze a jogászi kaszton és a bírói karon belül is zajlik a “kultúrharc”, a vezetői posztokon és befolyásban túlreprezentált “jogfetisiszta” szélsőliberális jogászok és a jogot és a jogrendszert a társadalom részének tekintő, a társadalom, az emberek érdekeit és az elvárásait (az ítélkezés elveiben) fontosnak tartó és hangsúlyozottan nem liberális jogászcsoportok között. Ez is az oka a sok egymásnak ellentmondó ítéletnek is, például a vörösiszap-katasztrófa elfogadhatatlan bírósági utóéletének is, amelynek során a nyilvánvaló (természettudományos) tények ellenére is kimosdatták, a jogrendszer aktív segítségével, annak az üzletnek a haszonélvezőit, amely példátlan természeti katasztrófát okozott.

Ma Magyarországnak nincsenek bírái, nincs bírói kara, nincs igazságszolgáltatása, helyette formális jogi képzettséggel rendelkező, magukról nagyon sokat gondoló, valóságismeret nélküli, a magyar hagyományokat, a magyar társadalmat, a magyar emberek igazságérzetét a legteljesebben figyelmen kívül hagyó, teljes szereptévesztésben lévő formalista jogalkalmazók szentségtelenítik meg az igazságot nap, mint nap. Természetesen nagy számú kivétel is található az ítélkező bírók között, de ők a rendszer logikájából adódóan elszigetelten, a rendszer megjavításának lehetősége nélkül próbálnak meg igazságosak lenni és olyan ítéleteket hozni, amelyek hasznára is válnak a társadalomnak.

Megemlékezés Marian Cozmára Veszprémben 2009. február 15-én. Fotó: Nagy Lajos/MTI

Lapunk is beszámolt róla, hogy az elmúlt húsz év egyik legismertebb és legbrutálisabb magyarországi bűnügyének, a Cozma-gyilkosságnak az egyik elkövetőjét feltételesen szabadlábra helyezték kilenc év után. Az ügy, amelynek sajnos nem az utolsó fejezete ez a szabadlábra helyezés, állatorvosi lova annak a pofátlan alkalmatlanságnak, amellyel a bírósági rendszer el merészel járni. Nem lehet ugyanis másképp fogalmazni. A magyar állam, a magyar nemzet, a magyar állampolgárok bírósága, alapvető igazságtételi szervezete ugyanis ezt üzeni a magyar embereknek, ezt gondolja a magyar emberekről, az ő véleményükről, az ő érdekeikről. Azt, hogy semmi nem számít, csak az, hogy a jogi formalizmusnak érvényesülnie kell, és az embereknek meg kell tanulniuk, nekik nincs igazságuk, nem lehet igazuk, sőt nincs is igazság. Csak bírói döntés van, ítélet van, ami akkor jó, ha minél jobban sérti az elemi igazságérzetet. Nemhogy nincs kommunikáció az „igazságszolgáltatás” és a társadalom között, hanem egyenesen elzárkózik a jogász kaszt attól, hogy az emberek véleményét meghallgassa.

Első rátekintésre egyszerűen akár az ügymenet véletlenjének is gondolhatnánk, hogy a nyár közepén nem nevesített döntnökök kiengednek a börtönből egy embert, akivel egyetlen normális ember sem szeretne sehol és semmikor találkozni. Az ebben az ügyben eljáró bírósági szakmai egység vezetője is természetesen véletlenül van szabadságon ilyenkor. Aki teljes természetességgel merészeli kijelenteni, hogy nem is tud semmit erről az ügyről. Ugyanis szerinte az egyik ügy olyan, mint a másik. Szerinte az egyik elítélt bűnös olyan, mint a másik.

A magyar bírói kaszt vezetői ugyanis tényleg azt gondolják, hogy a bírói függetlenség azt jelenti, jó liberális módon, hogy a bírók nem csak a külső befolyásolástól, vagyis érdekektől függetlenek, hanem minden mástól is. Magyarországon már „LMBTQ+” bíráskodás van: a természet törvényei, a társadalmi hagyományok, a normális emberek alapvető érdekei és kívánságai mind lényegtelenek, csak az ideológiává torzult jog számít. Amelyet persze már nem a parlament hoz létre, hanem a jogi kaszt felülírja azt az alkotmánybíráskodás és legújabban a „független” (azaz liberális) jogelvek korlátlan alkalmazása segítségével.

A Cozma-gyilkosság, mint ügy, egyébként is példázat a liberális jogállam totális alkalmatlanságára, arra, hogy az MSZP-SZDSZ kormányok képtelenek voltak működtetni az országot. Veszprémben szabadon garázdálkodhatott egy közismert bűnözői csoport, amely félelemben tudta tartani nem csak az „éjszakai élet” társadalmon kívüli részeit, hanem jól láthatóan a felső világot is. Ezek az emberek komolyan gondolhatták azt, hogy embereket ölhetnek meg Veszprém belvárosában.

Kevés ennél jobban lenyomozható gyilkosság fordul elő a világon, bizonyítékok tömege állt a hatóságok rendelkezésére. Majd a független magyar bíróságok mégis eljátszották, az első fokú kivételével, hogy a tények így is, úgy is értékelhetőek. Az első fokú ítéletet a másodfok felháborítóan enyhítette és ezt aztán csak jelképesen szigorította végül a Kúria.

A magyar bírók, a magyar igazságszolgáltatás üzenete a Cozma-ügyben a magyar társadalomnak ez volt: mi itt elszórakozunk, ahogy akarunk és hiába látja tízmillió ember egyöntetűen, egyértelműen és világosan, hogy mi történt, mi, bírók, úgy látjuk, ahogy akarjuk. Egyetlen bíró sem mondta azt, hogy ne vicceljünk már, egyik sem mondott le tiltakozásul a hivataláról, egyik sem indult el bírósági vezetői pályázaton egy igazságosabb ítélkezést követelő programmal.

De ez láthatólag nem volt elég. Fel nem foghatom, miből gondolták ezek az emberek, hogy a Cozma-gyilkosság elítéltjeinek további büntetésenyhítése a jelenlegi helyzetben vállalható elképzelés. Nem gondolom, sokakkal ellentétben, hogy ezeket a bírákat megfenyegették vagy megvásárolták. A magyar bírók egy jelentős része tényleg ennyire el van tévedve. Ezek tényleg azt gondolják, hogy csak a fejükben lévő liberális konstrukció létezik és a valóságnak, az embereknek kell alkalmazkodnia ahhoz.

Olyan bírói, jogászi kasztot termeltünk ki és engedtünk létezni évtizedekig, amely alkalmatlan a feladatára. A különös az, hogy ez nem szükségszerű még jogászi berkekben sem, hiszen az ügyészség azért, ha sok hibával és jogos kritikákkal illethetően is, de működik, az ügyvédek pedig kiapadhatatlan fantáziával és kreativitással próbálják megmenteni a védenceiket. Kár, hogy ez a tág látókörű gondolkodás az ügyészekre kevésbé, a bírákra pedig alig jellemző.

Jól látható, hogy a magyar bírók nem érzik magukat felelősnek az ítéleteikért. Sem akkor, ha nyilvánvaló bűnösöket felmentenek, sem akkor, ha ártatlanokat ítélnek el. Vagyis nem bírák.

Szabó Sándor, a Szombathelyi Törvényszék büntetés-végrehajtási (bv) csoportjának vezetője. Az általa vezetett csoport döntött Marian Cozma egyik gyilkosának szabadlábra helyezéséről. Ő azt állítja, noha ő a csoportvezető, az egész ügyről egyáltalán nem is tudott, és egyébként is éppen nyaral. Fotó: vaol.hu

Hisznek a Mikulásban, a manók aranyfelkutatási képességében és abban, hogy a visszaeső bűnösök megjavulnak. Ha viszont mégsem hisznek, csak egyszerűen elvannak a jól fűtött (jelenleg éppen hűtött) szobáikban és remélik, hogy kihúzzák nyugdíjig, akkor el kell csapnunk őket.

De akkor mit kezdjünk azokkal a vezetői karriert ambicionáló bírókkal, akik nyilvánvalóan a köz igazságérzetével szemben határozzák meg magukat és, mint példabeli bírósági vezetőnk, minden felelősséget eleve elhárítanak magukról általánosan, mint elvi lehetetlenséget?

Van egy rossz hírem minden bíró számára (akinek ez eddig nem volt világos): nem a törvények ítélnek, hanem az emberek. Aki ezt nem tudja vagy tagadja, az hülye és a diplomáját is vissza kellene venni. Sőt, szőnyegporolóval kellene végigkergetni annak a jogi egyetemnek az összes folyosóján (az alagsort is beleértve), ahol végzett.

Ha tévedsz, ha igazságtalan, ha embertelen vagy, ha a társadalom igazságérzetével durván ellentétes döntést hozol, szembe kell nézned a felelősségeddel, sőt akkor nem csak a mi szemünkben, hanem a saját szemedben is alkalmatlanná kell válnod a bírói hivatás gyakorlására. Ha ez a képességed nincs meg, ha nem tudod elismerni a tévedésedet, ha nem tudod szégyellni magad, akkor nem vagy bíró, hiába van papírod róla, hiába utalják a fizetésed. Tévedni, hibázni lehet. De büszkén hirdetni, hogy nem is akarunk tanulni belőle, sőt soha nem is ismerjük el és eszünkbe sem jut megvédeni a döntésünket, na, azt nem lehet. Nem érdekel, hogy a bírók nem védhetik meg a döntésüket nyilvánosan. Nem is akarják. A jogi kaszt számára kényelmes ez a „hírzárlat”, mert a kevésbé látványos rombolásról így kevesebb információ jut el az emberekhez. A bíróknak jogukban áll kritizálni a rossz törvényeket és joguk van szót emelni azon szabályok ellen, amelyek rendszeresen vezetnek igazságtalan döntésekhez. Ez nem csak joguk, hanem tulajdonképpen még a bíráskodásnál is lényegesebb kötelezettségük. Csak kívülállónak nem tekinthetik magukat.

Jelen történetünk leendő bírósági vezetője az én szememben minden, de minden tekintélyét elvesztette. Nem csak vezetői, hanem bírói alkalmasságán is el kell gondolkozni, akkor is egyébként, ha eddigi bírói pályája ezt nem indokolná.

Jelen esetben ugyanis egy igazi bíró csak a következőt mondhatta volna:

A vezetésem alatt álló szakmai egység minden döntéséért vállalom a felelősséget. Bizonyos vagyok benne, hogy ez a döntés minden elemében törvényes volt. Ha azonban a bírói mérlegelés körébe eső döntés vállalhatatlan módon eltér attól, ami az ügy súlyából és a társadalom igazságérzetéből következik, akkor mindenben vállalom a felelősséget és természetesen lemondok.

Minden volt bíró előtt nyitva áll az ügyvédi pálya. Ezt az áldozatot igazán elvárhatjuk tőlük.

U.i. I.

Ma jelent meg az Indexen egy interjú Hilbert Edittel, az Országos Bírói Tanács ma leköszönő elnökével. Habár az Indexre kell kattintani miatta, mindenkinek ajánlom, olvassa el. Nem csak a lényegi tartalom hiánya miatt érdekes ez az interjú, hanem azért is, mert Hilbert teljesen felül tud emelkedni azon az ellentmondáson, hogy amit magának megkövetel, azt másnak természetesen nem akarja megadni.

U.i. II.

Önmagában elgondolkoztató, hogy a liberális sajtó nem csak a bírói rendszer és a bírói gondolkodásmód kritizálhatatlanságát akarja a nyakunkba varrni, hanem elkezdődött a Cozma-gyilkosság tetteseinek leheletfinom kimosdatása is és annak a legendának az építése, hogy a tettesek már meg is javultak. Arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi törvényi lehetőségek tendenciózus ismertetésével azt akarják elhitetni az olvasóikkal, hogy az illetékes bírók nem is dönthettek volna másképp és ez természetesen a jelenlegi kormány hibája.