Pesti Srácok

A bíróság döntése szerint nem szabadulhat feltételesen a skálás gyilkos

A bíróság döntése szerint nem szabadulhat feltételesen a skálás gyilkos

A Szegedi Törvényszék másodfokú döntése szerint nem bocsátható feltételes szabadságra a "skálás gyilkos", a budai Skála áruháznál 1992-ben történt pénzszállítórablás és gyilkosság életfogytiglanra ítélt egyik elkövetője.

Juhászné Prágai Erika, a bíróság szóvivője csütörtökön az MTI-vel azt közölte: a Szegedi Törvényszék három bíróból álló másodfokú tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését és mellőzte az elítélt feltételes szabadságra bocsátását az életfogytig tartó fegyházbüntetésből. A másodfokú tanács megállapította, hogy bár az elítélt a büntetésének nagyobb részében szabálykövető és a büntetés-végrehajtási (bv-) intézet rendjének megfelelő magatartást tanúsított, tavaly óta egyszer fegyelmi fenyítést kapott. Emellett a pártfogó felügyelői és igazságügyi orvosszakértői véleményben is aggályokat fogalmaztak meg a törvénytisztelő életmód folytatására való készségéről. A másodfokú bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy a feltételes szabadságra bocsátás nem lehetséges, a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül az elítélt esetében nem érhető el. A törvényszék álláspontja szerint jelenleg nem állapítható meg, hogy az elítélt szabadlábra kerülése esetén maradéktalanul be fogja tartani a társadalmi együttélés szabályait és az elvárásoknak megfelelő életet fog élni; a férfi továbbra is potenciális veszélyt jelent a társadalom tagjaira, így a büntetésnek a társadalom védelmét érintő célja nem érhető el a szabadságvesztés további végrehajtása nélkül.

Bene Lászlót a Legfelsőbb Bíróság 1996-ban több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek. A férfi társával, Donászi Aladárral (aki 2001-ben a bv-intézetben öngyilkos lett) együtt rabolta ki 1992-ben a budai Skála áruház pénzszállító autóját, közben megöltek egy egyetemistát, lőgyakorlatozás közben pedig két vadász életét oltották ki. A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint az elítélt legkorábban 20 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra; ez 2014. május 4-én telt le.

Forrás: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.