
A főváros kötelékéből távoznia kellett Korányi Dávidnak, a dollárbaloldal-botrányban központi szerepet betöltő Action for Democracy vezetőjének, vélhetően nem függetlenül az ellenzék gyanús kampányfinanszírozási ügyétől. Ehhez képest most a bíróság arra kötelezte a témában aktívan cikkező Origót és Metropolt, valamint azok kiadóit, hogy kérjenek bocsánatot a dollárokat oly szorgosan gyűjtő Korányitól.
A Telex beszámolója szerint megsértette Korányi Dávid személyiségi jogait a Metropol és az Origo. A lap szerint a dollárbaloldal külföldi pénzeinek gyűjtését és folyósítását koordináló Action for Democracy vezetője a Metropol kiadója, a Mediaworks és az Origo tulajdonosa ellen indított személyiségi jogi pert azután, hogy tavasszal több cikk is megjelent róla és családjáról. A Telexnek küldött sajtóközlemény szerint a bíróság arra jutott, hogy az érintett sajtótermékek megsértették Korányi Dávid jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, valamint ugyancsak megsértettek magánszférához, és a családi élet tiszteletben tartásához fűződő jogát, amikor „őt és családját megfigyelték, róluk titokban felvételeket készítettek, azokat lakóhelyük nyilvánosságra hozatalával együtt publikálták”. A Fővárosi Törvényszék az ügyben a jogellenes magatartás felfüggesztésére és bocsánatkérésre, valamint sérelemdíj megfizetésére kötelezte a két kiadót.
Mint ismert, a Karácsony Gergely főpolgármester tanácsadója, Korányi Dávid által irányított szervezet mintegy 3 milliárd forinttal segítette a baloldal választási kampányát. Az ügyben a magyar titkosszolgálat is nyomozott: jelentésük szerint a Márki-Zay Péter által életre hívott Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) 1,8 milliárd, a DK-közeli Ezalényeg.hu kiadója, az Oraculum 2020 Kft. több mint 1 milliárd, a DatAdat-cégcsoport közel 150 millió, a Gemius Hungary Kft. pedig mintegy 3 millió forintot kapott az Action for Democracytól.
Forrás: Telex; Fotó: Korányi Dávid Facebook-oldala
Egyenlőbb az egyenlőek között
2022-12-23 at 13:56
Vannak egyenlők és egyenlőbbek a bíróság előtt, Korányi az utóbbihoz tartozik, ehhez mérten igyekszik expressz sürgősséggel kielégíteni igényét a jó hírnévre a bíróság.
Ugyanakkor van 9 millió nyolcszázezer egyenlő, Budaházy ezekhez tartozik, ehhez mérten nem igyekszik, akár évtizedekig sem foglalkozni velük a bíróság.
X etel
2022-12-23 at 11:30
Bíróság még a világon nem rohant ennyire ítéletet hozni, ezzel ellehetetleníteni a további oknyomozást.
Mert, hogy tovább is van és más nevek is vannak, nem tök egyedül bonyolította Korányi az ügyet, az szinte bizonyos.
Ezek szerint
2022-12-23 at 08:55
Azt is figyelembe kellett volna venni a bíróságnak, hogy a bűntény felderítésekor egy oknyomozó újságírónak mennyi lehetősége van az igazság kiderítésére, mennyi vakvágányon, téves infón kell keresztülbukdácsolni, mire utat talál a tényekhez.
Nem elég elmenni a Vál völgyébe és az első tiz – húsz embert megkérdezni magyarul, hogy mégis mi megy ott. Aztán mérlegelni, mi lehet igaz.
Szerintem az Origó és a Metropol újságírója inkább kérjen bocsánatot, hogy még él, és nem járt úgy, mint a szlovák újságíró és jegyese.
khm
2022-12-22 at 21:35
Az USSA és jól fizetett csatlósai pedig a normális többségtől ?
nem bocsánat, hanem kiutasítani hazánkból
2022-12-22 at 11:57
Korányi elvtárs nem bocsánatot érdemel, hanem végleges kiutasítást Magyarországról.
Egy tipikus aljas gazember, takonygerincű liberális féreg.
Miután a magyar belügyekbe durván beleszólt “némi apróval” (3 milliárd miniadományokból összekaparva), a törvény szigorával lecsapni a szaros trógerre.
A mocskos fővárosi tanácselnök Gelgej adjutunkstól úgy vett fel fizetést, hogy semmit sem csinált, csak görcsösen tartotta retkes markát (mint a negyvenegy-néhány aljadék “tanácsadó” elvtársocska/nő).
X etel
2022-12-22 at 10:04
Nem állítom, mert nem tudom, de feltételezem, hogy Korányi amerikai állampolgár is, és ha így lenne a fékevesztett gyorsaságú bírói ítélet a két magasrangú bíró Pressmann úrnál történt látogatása alatt érzékelt érzékenyítésnek is köszönhető lehet.
Ideje volna kinevezni Magyarország budapesti nagykövetétnek Nyomasek Bobót (Bob Pressmann), aki a bírókat a “csak” magyar emberek ügyében is gyors intézkedésre motiválja.
Édi
2022-12-22 at 09:05
Valóban csak talalgatni lehetett, tudni nem, hogy ki is az a Korányi nekünk Amerikában. Hát az Origo legalább találgatott. Nem tudta pontosan mi mennyi, mi hány, lehet, hogy a 3 mrd, sem 3, hanem 15?
A fürge magyar bíróság mindenesetre pontot tett a további találgatások végére, még mielőtt kiderül az igazság.
Bravó igazságszolgáltatás !
Mimózalelkű hazaàruló
2022-12-22 at 07:28
A felesége és ő is közszereplő. Tűrni köteles. Pont. Elmegy a büdös francba az ilyen rothadt hazaáruló ügynök. Személyiségi jogok, hogy oda ne rohanjak. Magánélet, családi élet védelme. Képzeld te kis aljadék, ehhez Magyarországon kb. 10 millió embernek joga van, és pénzért ennyi ember és gyermek magánéletét, családi életét tetted volna örökre tönkre, mert a CIA elé dobtad az orszàgot. Ne bújj a bíró nénik szoknyàja mögé, állj ki a fényre te csatornapatkàny.
Gyöngy
2022-12-22 at 06:20
Az érzékenyített Fővárosi Törvényszék ítélete. Miért nem tudok csodálkozni?
Judit
2022-12-22 at 05:42
Na ne már hogy ettől a soros-sátáni-rothadt állattól kérjünk bocsánatot aki a Magyar Népet akarja tönkretenni a mocskos bandájával együtt.!!! Ezek a birói ítélkezők ezeknek a csicskái.!!!
Remélhetőleg megbűnhődnek a tetteikért.!!!
Mert-írok
2022-12-21 at 23:42
Mennyibe fájt ez a kis koránykának?
Alcapi
2022-12-21 at 22:35
Most komolyan! Az illetékesek még mindig nem érzik úgy, hogy itt lenne az ideje a bíróságok háza táján történő kiadós csótányirtásnak?
Ungarn über alles !
2022-12-21 at 21:37
zia
16:22
…maguk közt biztos van nekik olyan is, csak büdös
Ungarn über alles !
2022-12-21 at 21:34
én bocsánatot kérnék, csak a levélkét egy nagy fekete kalap kóser szar alá rejteném – de csak az elfogyasztása után olvashatná el !
Ezek szerint
2022-12-21 at 20:14
Ez gyorsan ment, még jóformán ki sem bontakozott a botrány. Most kell lefojtani, hogy lehetőleg, ne is merje senki a Korányi tisztességes működését megkérdőjelezi.
Budahazy meg tizenévig börtönben várt, most is felszerelve vár a tisztelt bíróság tisztességes ítéletére, vagy a felmentésére, vagy a kegyelemre.
De a tisztelt bíróság nem ér rá, közbejött a Korányi mimóza lelke, soktagu családja büszkesége.
Valóban csak találgatni lehetett kihez is volt szerencsénk Korányi Dávidban, ki is ő és merre van hazája. Sokan azt se tudták, hogy egyáltalán létezik.
Asperrimus
2022-12-21 at 19:09
Mibe kerülne a divatos polgári engedetlenség?
Ha pedig mindenképpen bocsánatot kell kérni, úgy kéne, mint ahogy Kohn bácsi a viccben:
Kohnt arra kötelezte a rabbi, hogy kérjen bocsánatot Grüntől, akit piszok gazembernek titulált.
Kohn bácsi ünnepélyesen odalépett a mikrofonhoz, megkocogtatta, majd beleszólt:
– Hogy ez a Grün egy becsületes ember? Már bocsánatot kérek!
Királytigris
2022-12-21 at 18:52
Mivel az ürge közszereplő, tűrnie kell a személyét érintő megnyilvánulásokat.
Legalábbis a korábbi bírósági ítéletek így szóltak.
Most már nem kell tűrnie? Persze, ha sorosi samesz, akkor nem.
Matu
2022-12-21 at 17:40
Ugyanez a bíróság soha nem érzi sértve a személyiségi jogokat, amikor Orbán, Mészáros, Szíjjártó és családjaik után koslat a “független-objektív” média. Az “tényfeltárás”, vagy mi. Alaposan meg lettek ezek a bírák érzékenyítve…vajon mekkora összeggel?
jósnő
2022-12-21 at 17:05
Valóban nem derül ki, bár sejthető, hogy ez első fokú az ítélet. A lényege a cikknek az, hogy az egész jogrendszer egy nagy kaki. Egy ember azért gyűjt Amerikában pénzt, hogy születési helyén maradt (semmi haza) embereket sokkal jobban adós rabszolgává lehessen tenni. (Teljesen törvényes)
Pórász Ármin
2022-12-21 at 16:54
Félinformáció, mert nem derül ki, hogy első fokú, vagy másodfokú az ítélet, valamint mi van a fellebbezéssel? Ilyen szintű infot kár pntosítás nélkül leközölni.
Hoppá
2022-12-21 at 16:49
Matusik Tamás és Vasvári Csaba amerikai szemléletű szabadelvű bíró urak tiltakoztak az ítélet ellen és felszámolási eljárást kezdeményeztek a két kiadó ellen. A tekintetes Főv. Törvényszék gondolkodóba esett. “Lehet, hogy puhák vagyunk?”
zia
2022-12-21 at 16:22
Jó hírnév? Már bocsánatot kérek!
Nahát
2022-12-21 at 16:17
Az ilyen felforgató, Amerikából pénzelt ügynöknek börtönben a helye, erre itt védelmezi nekünk a nem létező becsületét. Szép!
Cuki
2022-12-21 at 16:16
bocs Jákob
Marci
2022-12-21 at 16:10
Címezzék a bocsánatkérő levelet a Kozma utcába! Ott átadják neki!
A Nagy Testvér figyel téged
2022-12-21 at 15:52
Érdekes, hogy a soroscsicska médiumok, büntetlenül közölhetnek ugyan ilyen cikkeket!
Agi
2022-12-21 at 15:47
Kozoseges bunozotol kell bocsanatot
kerni?.