Az a megveszekedett gyűlölködés, amivel a baloldal rá tud rontani a normalitásra! Abban azért van energia, ezt el kell ismerni. Igazi szenvedélyes gyűlölet ez. Ugyanígy kezdték el hangosan gyűlölni a ’90-es években újra éledező nemzeti öntudatot, ugyanilyen hévvel gyűlölik a kereszténységet (a többi vallást, főleg az iszlámot valamiért szeretik, ott nem képzeltbarátoznak), és most ugyanezzel a pokoli tűzzel támadtak rá a normális családokra, az egymás szövetségeseiként élő férfiakra és nőkre.
A jelenben élve nem számít meglepetésnek ez a hihetetlen gyűlölethullám, a magyarországi baloldal ugyanúgy idegen megbízást teljesít, ahogy 30, 70 meg 100 évvel ezelőtt. Viszont ha csak tíz-húsz évre visszanézünk, teljesen abszurdnak hat, hogy önmagukat komolyan vevő parlamenti szereplők halálosan meg vannak azon döbbenve, hogy az apa férfi, az anya pedig nő, és minden hangerejüket mozgósítják ez ellen. A te apád milyen nemű, kedves felháborodott állampolgár? És anyád milyen nemű? Na, akkor a legfontosabb tényekkel meg is volnánk, lássuk a többit!
Novák Katalin az Axióma Facebook-oldalon mondta el véleményét a nők lehetőségeiről, az életben betöltött szerepükről és fontos döntéseikről. Nem parancsokat osztogatott, nem szabta meg senkinek, hogy hogyan éljen, csupán elmondta a véleményét, illetve tanácsokat adott, amiket nem kötelező megfogadni. A családokért felelős miniszter azonban elkövette azt az ősbűnt, hogy mást merészel gondolni a világról, mint amit a baloldali politikusok és propagandisták beleplántáltak a híveik fejébe. Így aztán vezényszóra megjelent a horda az Axióma oldalán, haragos, gyűlölködő hozzászólásokkal árasztották el a videó alatti kommentfalat. Néhány ezer betanított gyűlölködő megint úgy tesz, mintha ők és az ő véleményük alkotná a többséget, pedig megint csak annyi történt, hogy iszonyúan hangos és agresszív a rikácsolásuk.
Azzal vesznek össze, amit Novák Katalin nem mondott
De persze ennek a rikácsolásnak sem ők az értelmi szerzői, hanem azok a politikusok meg „civil” politikai agitátorok, akik sürgősen feladatuknak érezték (vagy kapták) kórusban lehülyézni Novák Katalint. Sorjáztak az olyan nőidolok, mint Dobrev Klára, Gurmai Zita, Bősz Anett, Szél Bernadett, Vadai Ágnes vagy Kunhalmi Ágnes, teljesen egy kaptafára felhúzott szövegekkel, és olyan dologba kötöttek bele, amit Novák Katalin nem mondott. Ugyanezt tette az Amnesty International nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó magyarországi szakértője, Zorigt Burtejin, akinek a gazdatest 444.hu-n megjelent írásába sikerült belekevernie az abortuszt is. A méltán híres és nagyra tartott Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség elnöke, Sáfrány Réka azt sérelmezte, hogy Novák Katalin állítólag kiforgatta a feminista tanítást. Mindezt egy olyan médiahadjáratban, amely arra épült, hogy kiforgassák Novák szavait.
Az összes pampogó azzal hozakodott elő, hogy a miniszter asszony szerint a nők ne akarjanak annyi pénzt keresni, és olyan karriert csinálni, mint a férfiak. Karrier? A legtöbb nőt bolti eladóként, pénztárosként, takarítónőként, illetve adminisztratív munkaerőként, azaz titkárnőként alkalmazzák. Elismerem, hogy egyik sem egy fényes karrier a szó hollywoodi szirupos értelmében. A férfiak legtöbbje viszont autószerelőként, sofőrként meg biztonsági őrként keresi a kenyerét. Ezek olyan mesés karrierek, hogy irigykedni kell miattuk a férfiakra?
Biztos, hogy ilyen vádak örökös ismételgetésével kell folyton buzerálni a férfiakat, miután nap, mint nap laposra ülik a seggüket egy teherautó ülésében, vagy tökig olajosan fejezik be a délutánt?
Bérszakadék nincs, de igény lenne rá
Jött persze a bérszakadék is, mert az mindig jön, amikor hazudni kezdenek a feministák. Nagyjából 15-20 százalékos átlagos kereseti hátrányról írtak a nők esetében. Ennél jobban nem szeretik ezt kifejteni, mert akkor kiderülne, hogy ugyanabban a munkakörben, ugyanolyan elvégzett feladatért ugyanannyit keresnek a férfiak és a nők. Ez egyrészt teljesen természetes, másrészt csak így jogszerű. A legendás bérszakadék a kiemelkedő fizetést hazahordó csúcsvezetőknél, a felső jövedelmi ötödben jelentkezik, közöttük ugyanis jóval több férfi van, mint nő. Ez az adat a bérszakadék-legenda szertefoszlatása mellett arra is jó, hogy megmutassa: a társadalom még nem veszett el teljesen az emancipációs őrületben, mert komoly felelősségvállalással és komoly következményekkel járó döntések meghozatalára még mindig sokkal inkább férfiak jelentkeznek. Ez nem patriarcha elnyomás, hanem a férfiak ilyen irányú nagyobb terhelhetősége.
A férfiak elsöprő többsége legfeljebb a feminista cikkekben találkozik a patriarcha elnyomással (PS-grafikon)
A nők sem maradnak ám el a férfiaktól felelősségvállalásban, hiszen a család mindennapi életéről meghozott döntésekben ők sokkal türelmesebbek és terhelhetőbbek, mint a férfiak. Egy család hétköznapjainak a megszervezése sokkal kisebb volumenű, mint egy óriáscég napi igazgatása, ám jelentőségében nem marad el attól, sőt – ezt bárki tanúsíthatja, akinek van családja. A két feladat pedig egymással szövetségben, párhuzamosan nyer magasabb értelmet.
Az igazi férfi nem a nő elleni versenyben, hanem a családjáért keresi a pénzt.
A nők kezében is komoly hatalom összpontosul, ám ezt nem veszik észre, és ahelyett, hogy megfelelően élnének ezzel a hatalommal és felelősséggel, inkább a férfi-típusú hatalomra és felelősségre ácsingóznak. Csakhogy ebben a versengő jellegű, férfias világban többnyire nem lesznek olyan jók, mint a férfiak. Vagyis nagy átlagban (kivételek persze mindig akadnak) olyan célért áldozzák be a nőies, gondoskodó mivoltukat és képességeiket, amelyben férfiakkal versengve nem győzhetnek. Aztán megint hívni kell a jogvédő aktivistákat, hogy „jaj, jaj, bérszakadék van, csinálni kéne ezzel valamit, kössük gúzsba a férfiakat női kvótákkal”.
Nem ellenlábasok, hanem szövetségesek
És mielőtt azzal jönne bárki, hogy a fenti képlet szerint csak a családos nőnek lehet befolyása, az a helyzet, hogy a férfi életének is az ad értelmet, ha családja van, akikért felelősséget vállalhat. Gürcölhet persze önmagáért, belefeledkezhet a dolce vitába, de nem nagyon láttak még olyan embert a világon, akit ne égetett volna szét teljesen a végtelen hedonizmus, és a csillogó paraván mögött ne vált volna romhalmazzá az élete. Itt van a lényeg, amiről Novák Katalin is beszélt. A férfi és a nő családba való, ahol a férfi az apa, a nő az anya, és nem egymás ellenfelei, hanem szövetségesek. Ezt az élethelyzetet nem tudják maguk elé képzelni a kutyák és macskák társaságában lassan megöregedő, szomorú és magányos feministák.
A tomboló frusztrációk nem segítenek a boldogtalan nőkön (Kép forrása: haikudeck.com)
Ezért aztán minél több épeszű és ép érzelmi életű nőt is megpróbálnak rábeszélni, hogy legyenek olyan felvilágosultak, mint ők, és szüntelenül harcoljanak a férfiakkal ahelyett, hogy alázatot mutatnának a valóság felé.
Azon valóság felé, ahol a férfi és a nő is ott vállal felelősséget, ahol arra a legnagyobb szüksége van a családnak, illetve a házastársának. Ezek persze nem kizárólagos felelősségvállalások. A férfi is játszhat kedvesen a gyerekkel, elmosogathat, kiporszívózhat, és a nő is kicserélheti a villanykörtét, összerakhatja a lapra szerelt bútort, vagy eldöntheti, milyen autóra adjon ki több millió forintot a család.
Kilátástalan harc a feministák káröröméért
A nők és a férfiak között nem lehet az emancipációs propaganda elképzelései szerinti esélyegyenlőséget teremteni. Összességében nézve (azaz társadalommérnöki szinten is) egész mások a kiemelkedő képességeik, ezért azok egészen eltérő nagy jelentőségű feladatokra teszik alkalmassá őket. Az az igazi esélyegyenlőség, ha ugyanúgy megvan a lehetőségük ezeket a képességeiket kiaknázni, és feladataikat elvégezni. Azok a társadalommérnökök és aktivisták pedig, akik a félreértelmezett esélyegyenlőség mítoszába belebolondulva egymás terepén akarják versenyeztetni a férfiakat és a nőket, azok meg akarják tanítani futni a halat, meg repülni az orrszarvút.
Nem beszélve arról, hogy a nemek állítólag nőpárti versenyeztetése és harca mennyire egyoldalúan férfias dolog.
A férfiak világának durvább részébe dobnák be a nőket, azt hazudva nekik, hogy ha nem szállnak harcba, akkor nem igazi nők. Nem csoda, ha boldogtalanok. És a férfiak se boldogok attól, hogy nők elleni harcra kényszerítik őket olyan kíméletlenséggel, amelyet ők a többi férfival szembeni küzdelemre tartogatnak. Ezt a minden irányból kilátástalan harcot csak a feminista agitátorok nézik kéjes örömmel, mert végre nemcsak ők boldogtalanok.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS