Pesti Srácok

A bombaformában futballozó Real simán legyőzte az Atléticót

A bombaformában futballozó Real simán legyőzte az Atléticót

Az első huszonkét bajnokin mindössze tizennégy gólt kapott az Atlético, de szombaton a Real rögtön hármat lőtt a városi riválisnak, ráadásul idegenben. A Real bombaformába került, szerdán Barcelonában ért el döntetlent remek játékkal a spanyol kupa elődöntőjében, és most nyomatékosította, hogy a bajnoki címről sem mondott le. Igaz, a Barcelona öt ponttal vezet, és vasárnap még pályára lép.

A Real Madrid nyerte a 23. forduló rangadóját a La Ligában: a Bajnokok Ligáját egymás után háromszor is megnyerő csapat idegenben 3–1-re legyőzte az Atlético Madridot, ezzel a tabella második helyére ugrott, éppen riválisát megelőzve. A Real tulajdonképpen esélyt sem adott a Diego Simeone irányításával szokás szerint masszív, kőkemény Atlétinek, amely korábban magabiztosan nyerte a meccseket.

A Real már a 16. percben vezetést szerzett: egy szöglet után Casemiro látványos mozdulattal lőtt a kapuba. Bár az Atlético Antoine Griezmann góljával hamar egyenlített – előbb lesnek ítélték, de visszanézték és megadták – , a szünet előtt újra a Real került előnybe. Igaz, finoman szólva is véleményes góllal. Úgy tűnt, hogy az Atlético védője még a tizenhatosan kívülről szabálytalankodott Vinícius ellen, de a bíró a visszanézés után is tizenegyest adott: Sergio Ramos belőtte, és elég sportszerűtlenül ünnepelt.

A rangadó a második félidőben dőlt el. A csereként beállt Gareth Bale Luka Modrictól kapott remek kiugratást a bal oldalon, szépen beszaladt vele a tizenhatosan belülre, majd a bal alsóba lőtt. Mestermunka volt. Ezután láthatóan az Atléticó is feladta a meccset, főleg miután nem sokkal később emberhátrányba került.

PestiSracok facebook image

Már a győzelem előtt is egyértelmű volt, hogy a Cristiano Ronaldo eladása után új csapatot építő Real a tél végére nagy formába került. Jelenleg öt pont csak a hátránya a Barcelona mögött a bajnokságban, igaz, a címvédő csak vasárnap játssza le 23. meccsét.

Fotó: MTI/AFP

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.