Pesti Srácok

A brit kormány a magyar rezsivédelmi programmal szinte azonos intézkedéscsomagot jelentett be

A brit kormány a magyar rezsivédelmi programmal szinte azonos intézkedéscsomagot jelentett be

A magyar baloldal támadja, a brit kormány másolja az extraprofitra szert tevő, nagy multicégekre kivetett különadó ötletét – írja a Guardian cikke alapján a Ripost.

Csütörtök délután a Boris Johnson vezette brit kormány bemutatta a történelmi csúcsokat döntögető energiaárak miatt nehéz helyzetbe került családokat megsegítésére kidolgozott programját – írja a Guardian. A beszámoló szerint a konzervatív kabinet hetekig tartó huzavona után került most lépéskényszerbe, mivel egyes piaci elemzők arra figyelmeztettek, hogy az egyre inkább elhúzódó orosz–ukrán háború miatt az energiaköltségek idén ősszel ismét – több mint 40 százalékkal – emelkedni fognak, és megélhetési válság söpörhet végig Nagy Britanniában.

A Ripost azt írja, hogy az "életszínvonal-mentő csomag" névre keresztelt brit rezsivédelmi akcióterv részeként összesen 15 milliárd fontot terveznek szétosztani a megélhetési válsággal küzdő háztartások között. Rishi Sunak brit pénzügyminiszter elmondása szerint a program végrehajtásához szükséges összeget nem a központi költségvetés átcsoportosításával, hanem a közelmúltban extraprofitra szert tevő, nagy multicégekre bevételeinek elvonásából kívánják előteremteni. A hamarosan bevezetendő új adónem tehát szinte tökéletes mása a magyar kormány által bemutatott rezsivédelmi alapnak, azzal az egy különbséggel, hogy a brit kabinet elsősorban az energiaszektor szereplőitől vonná el a plusz nyereségük egy részét.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Rishi Sunak, aki azt is elmondta, hogy ezeknek a vállalatoknak 25 százalékos ideiglenes, célzott energiaipari nyereségadót kell fizetnie a következő időszakban.

A felvázolt rezsivédelmi csomag keretein belül egyébként a brit kormány nyolcmillió háztartásnak küldene közvetlenül 650 font egyszeri megélhetési költségtámogatást rászorultsági alapon, valamint 200 font extra támogatást ad minden energiaszámlát fizető magánszemélynek. Emellett nyolcmillió nyugdíjas, aki téli tüzelőanyag-támogatásban részesül, további 300 fontot, míg hatmillió fogyatékkal élő ember 150 font egyszeri kifizetést kapna. Előzetes számítások szerint a háztartások egyharmada részesülne a célzott támogatásból, amelynek összértéke 9 milliárd font lenne.

Forrás: Ripost; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.