Pesti Srácok

A bukaresti svéd nagykövetség idiótának nevezte Romániát és két szomszédját

A bukaresti svéd nagykövetség idiótának nevezte Romániát és két szomszédját

A bukaresti svéd nagykövetség média munkatársai lassan beírják magukat a román köztudatba a közösségi médiában közzétett meglehetősen furcsa humort tükröző bejegyzéseikkel. Legutóbb tulajdonképpen idiótának nevezték Romániát, Ukrajnát és Bulgáriát az elhibázott járványkezelés kapcsán.

Megszokhattuk már, hogy a bukaresti svéd nagykövetség kommunikációs illetékesei állandó közlési kényszerben szenvednek az ország közéleti eseményei kapcsán, és humorosnak szánt Facebook-bejegyzésekben reagálnak rájuk – írja a Főtér. Most annak kapcsán posztolt a nagykövetség, hogy Románia több kelet-európai szomszédjával együtt az utolsók közé tartozik a koronavírus elleni átoltottság tekintetében, emiatt pedig katasztrófahelyzetet okozva tombol a járvány negyedik hulláma. A témában a Hamburger Morgenpost című lap közölt riportot Európa idiótái címmel, amelyben a romániai mellett az ukrajnai és a bolgár helyzetet is bemutatja. A sértő megállapítás nem a német újságíróktól származik: az egyik bolgár egészségügyi illetékes fogalmazott úgy, hogy ha az emberek továbbra is „Európa idiótáiként” viselkednek, és nem oltatják be magukat, az továbbra is súlyosan érinti majd a gazdaságot és a turizmust.

A svéd nagykövetség pedig nem állta meg, hogy ne kommentálja az ügyet: közösségi oldalán jelentette be, hogy versenyt hirdet. Azok vehetnek részt ezen, akik beírják, milyen, a Litera kiadó által kiadott, svéd szerzőtől származó könyvet olvastak, illetve az is elég, ha csak hallottak róla, hogy ne diszkrimináljanak senkit. A résztvevők között Thomas Erikson Idiótákkal körülvéve című könyvének tíz példányát sorsolják ki. Lehet, hogy a poén kissé vaskos és bántó, de ettől még tény, hogy Románia és két szomszédja szégyenpadra került, és más, nagyobb átoltottságú országok polgárai értetlenkedve és szörnyülködve követik figyelemmel az itteni eseményeket – zárja a cikket a Főtér.

Forrás: Főtér.ro; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.