Pesti Srácok

A CIA volt igazgatója szerint „elpusztítanák Putyin csapatait”, ha atomot vet be

A CIA volt igazgatója szerint „elpusztítanák Putyin csapatait”, ha atomot vet be

Az Egyesült Államok és szövetségesei megsemmisítenék Oroszország Ukrajnában állomásozó csapatait, illetve felszerelését és elsüllyesztenék fekete-tengeri flottáját, ha Vlagyimir Putyin orosz elnök atomfegyvert vetne be az országban – jelentette ki vasárnap David Petraeus volt CIA-igazgató és nyugalmazott négycsillagos tábornok.

A HVG összefoglalójában felidézi, hogy Petreaus elmondta: nem egyeztetett Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadóval az Oroszország részéről történő nukleáris eszkalációra adandó valószínű amerikai válaszról. A figyelmeztetés napokkal azután hangzott el, hogy Putyin bejelentette a négy, oroszok által ellenőrzött ukrán terület annektálását, amelynek során úgy beszélt, amit sokan egy Oroszország és a Nyugat közötti nagyobb háborúval való fenyegetéseként értelmeztek. Arra a kérdésre, hogy ha Oroszország atomfegyvereket vetne be Ukrajnában, akkor az USA és a NATO belekeveredne-e a háborúba, Petreaus azt mondta, hogy ez nem lenne olyan helyzet, amitől életbe lépne a szövetség kollektív védelmet előíró 5. cikkelye.

– mondta Petreaus. Bár a nyugalmazott tábornok úgy vélekedett, hogy amennyiben a sugárzás átterjedne egy NATO-tagállamra, azt lehetne támadásként is értelmezni. Petraeus szerint Putyin jóvátehetetlen hadi helyzetbe lavírozta magát, amin sem egy kaotikus mozgósítás, sem az annexiók, sem az atomháborúval való burkolt fenyegetés nem segítenek. A dolgok még rosszabbra is fordulhatnak az oroszok számára és ezen a taktikai atomfegyverek bevetése sem javítana. Egy ponton az orosz elnöknek mindezt fel kell ismernie és tárgyalásokba kell bocsátkoznia Kijevvel.

Forrás: HVG, Fotó: britannica.com

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.