Pesti Srácok

A Cinóber-gyilkosság vádiratának ismertetésével folytatódott Portik és Rohác pere

A Cinóber-gyilkosság vádiratának ismertetésével folytatódott Portik és Rohác pere

A Cinóber-gyilkosság vádiratának ismertetésével folytatódott az Energol Rt. két volt vezetőjét, valamint a szlovák állampolgárságú Jozef Rohácot és Ladislav Trnkat is érintő maffiaper tárgyalása pénteken a Fővárosi Törvényszéken. Az egykori lányfuttatót 1996. december 18-án Üllői úti lakása előtt végezték ki. A Fővárosi Főügyészség vádiratában azt állítja, hogy a tizenkilenc évvel ezelőtti gyilkosságra egy elszámolási vita miatt az olajos alvilág két egykori vezéralakja, Portik Tamás és Ferencsik Attila adott megbízást a több magyarországi gyilkossággal is kapcsolatba hozott, "Fogász" becenevű Jozef Rohácnak.

A büntetőper pénteki tárgyalási napja azzal kezdődött, hogy Cserni János tanácsvezető bíró bejelentette, a törvényszék a Domák Ferenc sérelmére elkövetett emberölés ügyét augusztus 12-én egyesítette a korábban már összevont Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság perével, így a vádlottak padján foglalt helyet a Domák-ügyben szintén felbujtással vádolt Ferencsik Attila, Portik egykori cégtársa is. A novemberben folytatódó tárgyalás során a bíróság meg fogja hallgatni az Energol Rt. egykori vezetőit, Drobilich Gábort, Dékány Istvánt és Csikós Józsefet is, aki nem mellesleg az MSZMP KB agitprop alosztályát is irányította.

A Csicsák Zoltán ügyész által a bíróságon felolvasott vádirat szerint az elsőrendű vádlott Jozef Rohác rendszeresen járt Magyarországra, majd Drobilich Gábor megbízásából az Energol Rt. nagykőrösi telephelyén embereivel őrző-védő tevékenységet látott el. Rohác ennek során került kapcsolatba a másodrendű vádlottal, Portik Tamással, aki igazgatótársával, a harmadrendű Ferencsik Attilával közösen - az Energol Rt.-ben betöltött vezető pozíciójának is köszönhetően - jelentős vagyont szerzett, és ezzel párhuzamosan egyre nagyobb befolyásra tett szert az alvilágban. Zsóvár Imre Ferencsik felhívására hamis személyivel 1996 decemberében a Pozsonyi úton lakást bérelt, ahol Rohác és szlovák bandája egészen 1997 január végéig lakott – mondta el Csicsák Zoltán. Portik és Ferencsik a vád szerint 1996 első felében mintegy ötmillió forint kölcsönt adott Cinóbernek, aki ezt az összeget Lakatos Andrásnak adta át befektetés céljából.

PestiSracok facebook image

Cinóbert az év végén a Portik Tamás tulajdonába tartozó Művészinas étteremben számon kérték, hogy rendezze tartozását. A találkozón legfeljebb tíz-tizenöt napot adtak Domáknak a kölcsön visszafizetésére, majd hozzátették: „Ha határidőn belül nem fizet, megölik.” Nem fizetett, ezért Portik és Ferencsik nem sokkal a találkozó után adott parancsot Jozef Rohácnak Cinóber kivégzésére. Az olajos alvilágban „Fogásznak” is becézett Rohác elvállalta a megbízást. Ezt követően 1996. december 18-án a szlovák férfit Ferencsik utasítására a már fentebb említett közös ismerősük, Zsóvár Imre szállította gépkocsival Cinóber IX. kerületi, Üllői úti lakása közelébe.

Rohác az autóból kiszállva a közelben várt Domákra, aki este háromnegyed hétkor elhagyta a lakását, és a ház előtt parkoló gépkocsijához indult. Abban a pillanatban Rohác odalépett hozzá, és egy hangtompítós pisztollyal közvetlen közelről két célzott lövést adott le rá. Cinóber a helyszínen életét vesztette. Rohác ezek után visszasétált a közelben rá várakozó autójukhoz, majd a sofőrrel elhajtott a helyszínről. A vádirat szerint Zsóvár Imre nem tudott arról, hogy mire készülnek Portikék. Az ügyészség mindezekért Portikot és Ferencsiket mint felbujtót, Rohácot pedig mint tettest előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolja.

A Fenyő-gyilkosság és az Aranykéz utcai robbantás ügyében a bizonyítás a végéhez ért, így már csak Cinóber lelövésével kapcsolatban hallgatnak meg tanúkat és ismertetnek szakértői véleményeket novemberben és decemberben, amikorra a bíróság hat tárgyalási napot tűzött ki. A per november 10-én a vádlottak meghallgatásával folytatódik.

Szöveg: PÁMER DÁVID -PestiSrácok.hu

Fotó: Mészáros Péter/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.