Pesti Srácok

A CNN szerint is menekülnek az ukrán katonák a "húsdarálóból"

A CNN szerint is menekülnek az ukrán katonák a "húsdarálóból"

A CNN tudósítói Kijevben és a keleti hadszíntéren Pokrovszk városának közelében találkoztak ukrán parancsnokokkal, és amit láttak, hallottak, egybevág: az ukrán alakulatok helyzete nagyon nehéz. Az általános valóság az, hogy az oroszok több mint két éve tartó őrlő hadműveleteiben az ukrán egységek lassan felmorzsolódnak, rengeteg a veszteségük, az erősítés lassan érkezik, a katonák kimerültek és demoralizáltak, az új egységek képzetlenek.

Az amerikai hírtévé riportja szerint a hadsereget sújtó legnagyobb probléma pedig az, hogy egyre több a parancsmegtagadás és a dezertálás, különösen az újonnan toborzott katonák körében. Mint az egyik parancsnok elmondja: ha az újoncokat bevetik, az első frontakció után érzik, hogy ez egy húsdaráló, ezért a legtöbben mindent megtesznek, hogy onnan elmeneküljenek.

A nyugati muníció késedelmes érkezése miatt kialakult lőszerhiány a harci morál jelentősen visszaesett.

A fronton harcoló egységek hallották és látták a közeledő orosz katonákat, de a lőszerhiány miatt semmit sem tudtak tenni a feltartóztatásukra. Ráadásul a drónok háborújává vált a harc, a légi eszközök jelenléte miatt veszélyessé vált a csapatok sokszori mozgatása a lövészárkokból, így az addig megszokott 3-4 napos váltások helyett gyakorta 10-20 napos váltások alakultak ki, ez pedig hosszú idő folyamatos életveszélyben lenni a védvonal legkülső szegletén.

PestiSracok facebook image

Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Ukrán 24. gépesített dandár sajtószolgálata

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.