A CSAPAT

Amint arról portálunkon is beszámoltunk, a magyar férfi kardcsapat olimpiai ezüstérmet nyert, miután a döntőben kikapott a nagy rivális, címvédő Dél-Korea ellen. A legteljesebb mértékben megérdemelt eredményt ért el ezzel az olimpiai ezüstéremmel kardcsapatunk, amely méltán állt most be a kardvívó-legendák által alkotott hosszú sorba!

Utoljára harminchat éve, 1988-ban nyert olimpiai bajnoki címet a magyar férfi kardválogatott. Az a győzelem jubileumi volt, éppen a tizedik. Nem akármilyen siker volt, hiszen a döntőben a Szovjetunió ellen sikerült győznie a Gedővári Imre, Szabó Bence, Nébald György, Bujdosó Imre, Csongrádi László összetételű csapatnak. Ők is legendák, de ebben a szakágban olyan elképesztő nagyságok versenyeztek korábban, mint Fuchs Jenő, Tersztyánszky Ödön, Jekelfalussy Piller György, Kabos Endre, Gerewich Aladár, Kovács Pál, Kárpáti Rudolf, vagy éppen Pézsa Tibor, korántsem a teljesség igényével. Reméltük, hogy idén ez újra összejön, de el kell ismerni, hogy Dél-Korea ebben a párharcban most jobb volt.

Hiába klasszikus egyéni sportág a vívás – egy az egy ellen állnak szemben egymással a páston –, a csapatversenyek mégiscsak megkövetelik a klasszikus csapatsport-erényeket, vagyis az összetartást, egymás segítését, az áldozatvállalást és amikor a helyzet úgy hozza, akkor a feltétel nélküli alázatot is. Ezeket az erényeket a magyar férfi kardcsapat hosszú idő óta felmutatja. A tokiói olimpián bronzérmet nyerő csapatban egy változás ugyan történt (Decsi Tamás helyett Rabb Krisztián utazott Párizsba), de a másik három tag hosszú idő óta ugyanaz a három sportember: Gémesi Csanád, Szatmári András és Szilágyi Áron.

Gémesi Csanád igazi vívódinasztia tagja. Ha gyermekkorában egy tágabb családi összejövetelen eldobott egy papírrepülőt, az szinte biztosan egy vívót talált el. A kiindulás nála tehát „magától jött”, az viszont már abszolút saját érdem, hogy másfél évtizede képes a legmagasabb szinten vívni. És ez még csak a sportszakmai rész, mert kiemelendő az emberi oldal is. Nincs olyan csapattag, aki ne emelné ki mindig, hogy Csanád a legnagyszerűbb csapatember, minden esetben a csapat érdekeit nézi először, nem önmagát.

A hamisítatlan csapatember hírében álló Gémesi Csanád a férfi kardcsapat rangidőse.
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A mai, Irán elleni elődöntőben az első asszója után – amelyet ő maga nem érzett megfelelőnek – azonnal átadta a helyét Rabb Krisztiánnak, holott ezzel az is eldőlt, hogy döntőbe jutás esetén a fináléban már nem léphet pástra, hiszen a szabályok értelmében csak egyszer lehet cserélni egy versenyen. Rangidős létére lemondott a pástra lépésről a reménybeli döntő érdekében, és döntése révén mutatkozhatott be Párizsban a csodaasszókat produkáló fiatal Rabb Krisztián. A sportemberi alázat tökéletes iskolapéldája volt Gémesi lépése, amely szerencsére remekül sült el, hiszen összejött a döntő.

Az MTK vívója, Szatmári András az olimpiát leszámítva már mindent megnyert, ami vívásban nyerhető. Kadett kora óta végigverte a világot, itt, Párizsban is a legjobbak közé tartozott, az egyéni verseny egyik esélyeseként emlegették. Ám annak ellenére, hogy egyéniben is világ- és Európa-bajnok, mégis: elsősorban a csapattal érte és éri el a nagy sikereket.

Szatmári András a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi kard csapatversenyének negyeddöntőjében.
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Elképesztő volt látni, hogy éppen azzal a Pakadamannal vív az elődöntőben, akitől Tokióban kikapott egyéniben. Az ellene vívott asszója itt sem sikerült igazán, ő azonban nem tört meg, nem zuhant magába, hanem képes volt újítani és egy tusra visszahozta a hajrában a csapatot. Igazi, megbízható csapatember, aki mindig hozza az elvártat, sőt, annál néha többet is. A megnyert elődöntő után önmagáról szót sem ejtett, helyette kiemelte a fiatal Rabb remeklését.

Szilágyi Áron sportemberi jellemzését megejtettük harmadik egyéni olimpiai aranyérme után (itt olvasható akkor írt cikkünk), ugyanakkor ma ismét új oldalát mutatta meg. Azt már Tokióban és azóta is rendszeresen hangoztatta, hogy csapatban talán még inkább szeretne olimpiát nyerni, mint egyéniben, mert szeretné, hogy csapattársai is átéljék az olimpiai győzelem eufóriáját.

Szilágyi Áron egyéniben már háromszoros olimpiai bajnok. Los Angelesben összejöhet a várva várt csapatarany is!
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ám Párizsban bebizonyította, hogy ez nem csupán jól csengő kommunikáció volt, hanem maga a valóság, hiszen láthatóan sántikálva, lábsérülés által kínozva, de végig vívta a negyeddöntőt, az elődöntőt és a döntőt is, a sérülését joggal firtató kérdésre pedig nemes egyszerűséggel annyit felelt, hogy

„Semmi baja a lábamnak!”

A győzelem most még nem jött össze csapatban, de négy év múlva Los Angelesben minden esély meglehet erre.

A csapat fiatal titánja, Rabb Krisztián külön említést érdemel. Hideg fejjel, de forró szívvel és szenvedéllyel szállt be az elődöntőbe Gémesi Csanád cseréjeként, és valami elképesztőt nyújtott. Láthatóan nem kerített különösebb feneket annak, hogy 22 évesen egy olimpiai elődöntőben, majd aztán a döntőben kardozik. Ennek magyarázatára a világ legtermészetesebb módján közölte:

„Csak vívni kellett, amit tudtam, hogy tudok, így nem izgultam különösebben.”

Rabb Krisztián az egy hónappal ezelőtti Európa-bajnokság után a párizsi olimpián letette a névjegyét.
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Hát, igen. Aki az élő legendától, Somlai Bélától tanul vívni, annak tényleg nincs túl sok oka az idegeskedésre, akárki ellen kellő magabiztossággal mehet fel a pástra asszózni. De ez a fiatalos, önbizalommal teli hozzáállás akkor is különleges, nagyszerű és annak ellenére igen eredményes jövőképpel kecsegtet, hogy a döntőben volt egy rosszul sikerült asszója.

S ha már a hozzáállás szóba került. Talán olvasóink is látták, hogy alig néhány perccel a negyeddöntő, az elődöntő és a döntő után is mosolyogva, vidáman, kiegyensúlyozottan nyilatkoztak kardcsapatunk tagjai. Erről a legendás tv-riporter, Id. Knézy Jenő története rémlett fel, aki számos alkalommal felidézte, hogy Montreálban, az olimpián, az egyik pólómeccsen iszonyatosan ellenünk fújt a bíró. Amikor vége lett a meccsnek, az egyébként győztes magyar pólócsapat tagjai mosolyogva szálltak ki a medencéből, majd Knézy Jenő kérdő pillantására Csapó „Dudi” imígyen kurjantott a levegőbe.

„Jenőkém, ez a hülye bíró nem jött rá, hogy nem emberelőnyöket, hanem négymétereseket kellene adni az ellenfélnek, hátha abból több gólt kapunk.”

Montreálban a kiegyensúlyozottság és a tudás birtokában meglévő önbizalom áradt Csapó szavaiból, éppen úgy, mint most, Párizsban a kardcsapat tagjaiból, akik úgy beszéltek egy megnyert olimpiai elődöntő után, mintha az magától értetődő lenne.

Aligha vállalunk kockázatot, ha kijelentjük: sokszor látjuk még így örülni kardcsapatunk tagjait a különböző világversenyeken.
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Persze nem véletlenül. Valójában magától értetődő lehet egy győzelem, akár az olimpián is, amennyiben egy csapat valóban CSAPAT! Márpedig kardcsapatunk az. CSAPAT! Így, csupa nagybetűvel. S ma esti ezüstérmükkel újra, Tokió után immáron másodjára is beírták magukat az egyetemes magyar sport kapcsos könyvébe. Ahogyan az egy CSAPATHOZ illik.

Vezető kép: Gémesi Csanád, Szilágyi Áron, Szatmári András és Rabb Krisztián a párizsi olimpiai dobogón, miután átvették a második helyezésért járó ezüstérmet. Fotó: MTI/Illyés Tibor