Pesti Srácok

Márki-Zay Péter elismerte: a debreceni vendéglő nem tudta, hogy politikai rendezvényt tartanak náluk

Márki-Zay Péter elismerte: a debreceni vendéglő nem tudta, hogy politikai rendezvényt tartanak náluk

Nem kért engedélyt politikai fórum megtartására a debreceni Belga Söröző és Étteremtől Márki-Zay Péter és Pálinkás József – ezt maga a momentumos hódmezővásárhelyi polgármester ismerte el a Debrecinernek. A két politikus foglalt ugyan asztalt vasárnap, de a dolgozók szerint nem arra, hogy politikai fórumot tartsanak az étteremben.

– mondta a Debrecinernek Márki-Zay, aki Pálinkással együtt azt állította, hogy vasárnap este úgy rakták ki őket az étteremből, hogy volt asztalfoglalásuk. Az étterem ügyvezetője hétfőn erre azt válaszolta, hogy a két politikus, aki választási fórumot tartott az étteremben, nem rendeltetésszerűen használta a helyiséget, mert őket nem értesítették arról, hogy egy politikai rendezvényről lesz szó. Ráadásul az étterem eddig sem adott helyet politikai eseménynek, ehhez pedig konzekvensen tartotta magát a vezetés – írta a közleményben az ügyvezető. Márki-Zay a Debrecinernek megjegyezte, hogy általában tájékoztatni szokták a rendezvényeik helyszíneit a programjaik politikai jellegéről. Ez azonban most nem történt meg. A kavarodást Márki-Zay részben azzal magyarázta, hogy előzetesen utcafórumot szerettek volna tartani, de Pálinkás József javaslatára mégis az éttermet választották, a foglalást intéző munkatárs azonban csak magára az asztalfoglalásra kapott utasítást. Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltségre pályázó politikus azt is állítja, hogy sem ő, sem Pálinkás nem tudott arról, hogy nem kaptak engedélyt a politikai rendezvényre.

Forrás: 24.hu; Fotó: Pálinkás József Facebook-oldala

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?