Pesti Srácok

A demokraták szerint Trump "közvetlen veszély" a demokráciára

A demokraták szerint Trump "közvetlen veszély" a demokráciára

Donald Trump amerikai elnök a demokrata párti törvényhozók álláspontja szerint "közvetlen veszélyt" jelent a demokráciára – jelentette ki Adam Schiff, a képviselőház hírszerzési bizottságának demokrata párti elnöke a szenátusi tárgyalás harmadik napján. Trump szerint a demokraták hazudnak.

Schiff, a Trump elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás impeachment-menedzsereit tömörítő csoport vezetője pénteken azt mondta: az a tény, hogy a demokraták a nyilvánosság előtt bemutatták Donald Trump Ukrajnával kapcsolatos lépéseit, nem tántorította el az elnököt a szerintük "kártékonynak" ítélt politikájától és további lépéseitől. A demokrata párti politikus azzal vádolta meg az amerikai elnököt, hogy magáévá tette az orosz propagandát az Egyesült Államok nemzetbiztonságának rovására.

– vélekedett, hozzátéve, hogy az amerikaiak jelenleg "komor időket élnek", és ez szerinte Donald Trumpnak tudható be. Schiff pénteki záróbeszéde amerikai elemzők szerint a demokrata párti törvényhozók utolsó kísérlete volt arra, hogy megtörjék a republikánus szenátorok egységét. A Politico című lap úgy értékelt: a demokraták vádbeszédei és érvelései után a szenátus republikánus politikusai "csaknem rendíthetetlenül lojálisak" az elnökhöz. A demokraták impeachment-menedzsereinek vezetője még tőle is szokatlan vehemenciával fordult republikánus kollégáihoz.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Schiff. Majd úgy folytatta:

A demokrata párti impeachment-menedzserek pénteken ismételten és többször is sürgették tanúk beidézését a szenátusi tárgyalásra. Elsősorban Mick Mulvaney, a Fehér Ház ügyvezető kabinetfőnöke és John Bolton korábbi nemzetbiztonsági tanácsadó meghallgatását szorgalmazták. Jerry Nadler, a képviselőház igazságügyi bizottságának vezetője és az impeachment-menedzserek egyike "diktátornak" minősítette Donald Trumpot, mert nem járult hozzá legszorosabb munkatársai képviselőházi meghallgatásához.

Szombattól három napon keresztül a Donald Trump védelmét ellátó jogászcsapat terjeszti elő álláspontját és érveit. A szombati tárgyalás azonban – az eddigi szokástól eltérően – nem kora délután kezdődik, hanem helyi idő szerint reggel tízkor, és várhatóan csupán pár órán keresztül tart majd. Donald Trump – aki pénteken több, mint félszáz Twitter-bejegyzést tett közzé a szenátusi fejleményekről – a Fox televíziónak péntek este nyilatkozva megismételte: joga van ahhoz, hogy bármely külföldi politikussal telefonbeszélgetést folytasson, és ahhoz is, hogy elmozdítson és kinevezzen nagyköveteket. Az elnök ezzel Marie Yovanovitchnak, az Egyesült Államok korábbi kijevi nagykövetének a hazarendelésére utalt, amit a demokraták szintén felróttak neki.

– jelentette ki az Egyesült Államok elnöke a Fox televízióban.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?