Itt is van a Demokratikus Koalíció újabb pofátlan követelése: most épp arra szólítják fel a kormányt, hogy fizesse ki a külföldi utazáshoz szükséges koronavírustesztet azoknak, akik keleti vakcinát kaptak. A Fidesz közleményben reagált: úgy vélik, hogy az oltásellenes baloldal megint álhírt terjeszt.
A DK frakciószóvivője, Varga Zoltán csütörtöki, online sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy pártjuk korábban többször is arra figyelmeztetett, hogy az orosz és kínai vakcinákkal problémás lesz külföldre utazni, mert Európa nagy részén kizárólag az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott oltásokat fogják elfogadni. Varga Zoltán úgy fogalmazott: ideje lenne, hogy a kormány vállalja a felelősséget, mert rengeteg emberrel hitette el, hogy a keleti vakcinákkal is tudnak majd utazni.
A Fidesz közleményében azt írta, hogy a baloldal ismét álhírt terjeszt. Úgy fogalmaztak, hogy
Az oltásellenes baloldal még most sem hagyott fel vakcinaellenes tevékenységével, tovább folytatják az álhírek gyártását. Az igazság az, hogy a magyarok a beadott oltóanyag fajtájától függetlenül számos országba utazhatnak karantén- és tesztkötelezettség nélkül. A beoltott magyarok többek között Horvátországba, Törökországba és Csehországba is szabadon utazhatnak.
Hozzátették:
A Gyurcsány vezette baloldal áskálódó politikai tevékenysége ellenére a magyar oltási program sikeres, a magyar lakosság 51,7 százaléka már megkapta az első oltást. A vakcina életet ment és a vakcina vezet bennünket vissza a régi, normális életünkhöz.
Forrás: MTI; kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS