Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó – a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.
Tureket a magyar és szlovák igazságszolgáltatás úgynevezett bartellgyilkossággal vádolja. A vádak szerint még 1999-ben a hírhedt dunaszerdahelyi Sátor-klán vezetője, Sátor Lajos Turek kérésére likvidáltatta Budapesten Turek barátját-bűntársát, Döcher Györgyöt, amiért cserében Turek részt vett a Fontana bárbeli tízes maffiagyilkosságban. Több pentito szerint lövészként.
Huszonhat évnek kellett eltelnie, hogy az igazságszolgáltatás megtorolhassa a dunaszerdahelyi tizes maffiagyilkosságot és az előtte néhány héttel Budapesten történt Döcher-féle kettős maffialeszámolást. Ehhez az kellett, hogy bűnbánó maffiózók, úgynevezett pentitok megnyíljanak és olyan vallomásokat tegyenek, amelyek egymással összevetve erősítik meg az elkövetők elleni vádakat.
Sikeres életvédelmis nyomozók, mint Horváth András és Kovács Lajos, állítják: a szervezett bűnözők elkövette leszámolások, gyilkosságok megoldása idő kérdése, igaz, nem egyszer évtizedekről van szó. Az életben maradt maffiózók, amint súlyos, akár életfogytiglani büntetésekkel szembesülnek, előbb-utóbb megnyílnak, és büntetésük csökkentése érdekében elmondják, ki és mit tett a különböző leszámolásos ügyekben.
Ők a pentitok, a bűnbánó maffiózók, akik nélkül reménytelen, vagy legalábbis nagyon nehéz lenne az igazságszolgáltatás dolga. Turek két, egymásból eredeztetett ügye ékes bizonyítéka ennek.
A vádak szerint bartergyilkosság történt
Uszikov Alex (korábbi nevén Debreceni Alex, még korábban Haris Sándor, alias Turek) megkérte a felvidéki maffia vezérét, Sátor Lajost, hogy ölesse meg korábbi bűntársát, Döcher Györgyöt, akivel megromlott a kapcsolata. Míg a gyilkosságért cserébe Sátor Lajos azt kérte Turektől, hogy végezze ki riválisait, a Pápay-klánt.
A magyarországi leszámolás
A KR NNI életvédelmi nyomozóinak – szorosan együttműködve a szlovák társszervvel, a NAKA-val – sikerült felderítenie a bűncselekményt. A bizonyítékok egyértelműen alátámasztják, hogy Sátor Lajos két emberének adott utasítást a gyilkosságra: Szamaránszky Árpádnak, alias Paprikának és Bodoky Károlynak. A vád szerint az utóbbi adta le a halálos lövéseket egy Scorpion géppisztolyból, míg társa, biztosította számára kintről a helyszínt, hogy a merénylet ideje alatt senki ne menjen be az étterembe.
Magyarországon előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntett elkövetésével vádolják őket, Tureket felbújtóként, Bodokyt végrehajtóként.
Csak Turek ellen emeltek vádat Szlovákiában, Bodoky ellen nem
1999. március 25-én Dunaszerdahely központjában, a Fontana bárban három támadó a hírhedt Pápay-klán tíz maffiózóját gyilkolta meg, köztük a klán vezérét, Pápay Tibort, alias Papa Joe-t. Szlovákia történetének legnagyobb alvilági mészárlása vadállatiasságával szinte mindenkit megdöbbentett – írták a szlovákiai médiában.
A Nagyszombati Kerületi Ügyészség 2024. novemberében vádat emelt a Nagyszombati Járásbíróságon Uszikov Alex, alias Turek ellen gyilkosságban való bűnrészesség, valamint a dunaszerdahelyi V. Richárd ellen bűnsegédként nyújtott segítség miatt a dunaszerdahelyi Fontána bárban elkövetett maffiagyilkossággal kapcsolatban. Bodokyt kivették az ügyből, még nem lehet tudni, hogy önálló perben állítják bíróság elé, vagy pentitoként kibújt a felelősségre vonás alól.
Bodoky Károly 2022-ben, amikor “kölcsön adtuk a nálunk letartóztatott maffiózót, beszélt a szereposztásról először. Állítja: ő a Fontana földszintjén a vendégek között biztosított, míg Turek és Szamaránszky Árpád (alias Paprika) felrohantak a lépcsőn a kártyaszobába, ahol Pápayék kártyáztak. Bodoky szerint Turek és Paprika lőtte agyon a Pápay-klán vezérkarát. Az együttműködő maffiózó szerint úgy indult az egész, hogy Pápayék kivégeztették Mikulas Černákot (Szlovákia akkori legnagyobb maffiafőnökét – a szerző), Sipos Milánt (a dunaszerdahelyi másik maffiacsoport egyik vezetőjét – a szerző), aki Bodoky barátja volt, úgyhogy felajánlotta a szolgálatait Sátor Lajosnak (ő lépett Sipos helyébe – a szerző), aki első munkaként a fontanás részvételt kérte tőle.
Fiatal voltam, és nem tudtam, hogy mi a helyes, mi a nem helyes
– mondta tollba a szlovák kihallgatóinak Bodoky. A maffiózó még arról is beszélt, hogy hármasban együtt bujkáltak egy Fontana-közeli lakásban 3–4 napot, aztán Turek kapott egy telefont, és elindultak…
Bodoky Szlovákiában tett vallomását felolvasták Budapesten, a Döcher-féle gyilkosság miatt zajló per bizonyítási eljárásában. Ám nem csak Bodoky vallott Turek ellen.
Kádár Krisztián is megalkudott a szlovák hatóságokkal?
Kádár Krisztián a Sátor-klán gazdasági szárnyához tartozott, ám több gyilkosságnál is jelen volt, amiért végül 25 év fegyházra ítélték 2019-ben. Tavaly azonban jóváhagyták a perújítási indítványát, és törölték a büntetését.
Érdekesség, hogy az ítélet tényállását fenntartották, azaz a gyilkosságokban való bűnrészessége fennáll, csak a büntetést törölték. Azonnal le is tartóztatták, nehogy ki kelljen engedni és még nem dőlt el, mikor lesz a perújítás. A jelek szerint ugyanis Kádár több olyan vallomást is tehetett, ami segített megoldani a leszámolásos ügyek egy részét, köztük a dunaszerdahelyi mészárlást is. Bíróságon még nem hangzott el Kádár vallomása, ám a maffiózó tavaly novemberben kiadta az Ellenségem ellensége című, A dunaszerdahelyi maffia megbocsáthatatlan bűnei alcímű könyvét. A 300 oldalas, magyar, illetve szlovák nyelven is megjelent könyvet a börtönben körmölte le Kádár Krisztián, és abban részletesen leírja a duaszerdahelyi mészárlás történetét is.
Azt írja, közvetve maga is részese a mészárlásnak, mivel pénzt adott kölcsön az egyik Raisz-fivérnek – szerinte a Raisz-testvérek biztosították az anyagi hátteret a Pápay-klán likvidálásához. Kádár Krisztián szerint a mészárlásban hárman vettek részt, Paprika, Bodoky és Turek. Szerinte Turek volt a “művelet parancsnoka”, aki a Fontana közelében, egy lakásban várakoztak a jelre, hogy megérkeztek Pápayék a Fontanaba. 1999. március 25 este hét órakor érkezett is a telefonhívás Sátor Lajostól Turekhez, hogy indulhatnak. Kádár azt állítja: Bodoky és Paprika “Rendőrség, mindenki a földre” felkiálltással földre fektette a földszinti vendégeket, majd Bodoky és Turek rohantak fel az emeletre, a kártyaszobába, ahol AK-47-esekkel kivégezték a földre parancsolt maffiózókat. Pápayék kommandósoknak hitték a támadókat és engedelmeskedtek a felszólításnak.
Turek még a két leszámolás összefüggését is vitatja
Turek szerint egyáltalán nem függ össze a két ügy és ő egyikben sem volt benne. Szerinte hazudnak a maffiaperekben ellene valló szlovákiai és hazai magyar maffiózók, akik kegyetlensége szerinte egyébként nem ismer határokat. A bíróságokon múlik, hogy hogyan ítélik meg a nyomozóhatóságok és az ügyészségek szerint egymással összefüggő maffiagyilkosságokat.
Kiemelt kép: Turek vezető védője, Zamecsnik Tamás és Turek (Fotó: paraméter.sk)
az irgalmatlan szamaritánus
2025-01-06 at 13:06
András
2025-01-06 at 08:13
Kedves András, amikor a műintézményt csapatokban látogatták a szolgálatok emberei, így volt ez a gyilkosság pillanatában is, talán a BV intézetvezetőket kész tények elé állították e kérdésben bizonyos, magasabb szervezeti szintről…
ViAM
2025-01-06 at 10:52
Bartell gyilkosság… érdekes megoldás. Az értékeket miben mérik?
(Egy kiló málnát szoktam cserélni egy kiló ropogós cseresznyére, de nem mindig arányos a minőség.)
Gullwing
2025-01-06 at 08:52
“Fiatal voltam, és nem tudtam, hogy mi a helyes, mi a nem helyes”
Ja….
“Fiatal voltam és felelőtlen,
úgyhogy a partin személyesen ténferegtem.”
Fiatalság bolondság…..
András
2025-01-06 at 08:13
Senki sem emlékszik arra,hogy vajon hogyan került Döcher György a Budapesti Fegyház és Börtön (a gyűjtő) elítéltje parancsnoki és parancsnokhelyettesi közreműködés segítségével munkáltatás céljából elhelyezve a saját tulajdonú éttermébe?
Hogyan lehetséges az,hogy egy többszörös életellenes bűncselekményért elítélt nem ül,hanem a saját éttermében éli tovább a bírói ítélet ellenére az addigi életét?
Kaptak-e példás büntetést a BV -s főtisztek ezért?
Szabó György
2025-01-06 at 04:04
Melsa, a frászkarikát itt nem fogod megtalálni.
Tűnj el, mint ” Petőfi a ködben” .