Pesti Srácok

Árulók, hazaárulók és kések a hátunkban

Árulók, hazaárulók és kések a hátunkban

Vannak szövetségeseink, de nincs szövetségi rendszerünk. Hivatalosan van, itt az EU, itt a NATO, azonban tekintve, hogy ezekről rendszeresen bebizonyosodik, hogy árulók és kifejezetten ellenségesek velünk, nehéz úgy tekinteni a jövőbe, hogy minimális bizalom legyen bennünk velük szemben. A külső árulóink pedig megvették maguknak a belső hazaárulókat is.

Ha valamire, arra megtanította a magyarokat a történelem, hogy soha ne bízzunk senkiben. Akárkivel próbáltunk összefogni a sorsfordító események során, mindig bebizonyosodott róluk, hogy árulók és úgy szúrtak hátba minket, ahogy tudtak. Mondhatni szerencsések voltunk, mikor "szövetségeseink" nem támadtak ránk, pusztán magunkra hagytak.

Orseolo Péter megvakítása és a helyére lépő András herceg fogadása a Képes krónikában. Akkor ezt kapták az árulók
Orseolo Péter megvakítása és a helyére lépő András herceg fogadása a Képes krónikában. Akkor ezt kapták az árulók

Nagyjából ezer éve vagyunk így ezzel, de meg vagyok győződve róla, hogy már az őshazában is éltek velünk törzsek, akik úri passzióból vágták át a nyergeinket, áztatták el az íjaink húrjait egy-egy fontosabb csata előtt. Ennek nagyon egyszerű oka van: mi vagyunk Európa egyetlen nemzete, akik tartjuk magunkat a szerződésekhez, és akikben még van némi becsület.

Körülöttünk árulók, közöttünk férgek

Illetve nemzetünk többségében még van. Mivel azonban elég sok időt töltöttünk a "civilizált" nyugati népek között, ezért egy-két magyar ember is eltanulta, hogyan lehet apróért eladni a hűségét. Elég korán, már Orseolo Péter rájött (mindig a Péterekkel van a baj), azóta a hasonló alakok elszaporodtak. Ami kár, ugyanis a sorsfordító események csak nem akartak megszűnni. Megint egy ilyenben vagyunk, egy háború előszobájában fizikai, és történelmi értelemben is.

És jelenlegi "szövetségeseink", tudniillik az EU és a NATO nagyon azt szeretnék, hogy tegyük a fejünket a nyaktilóba, hogy szálljunk be egy vérfürdőbe, nem azért, mert abból hasznunk származhat, hanem azért, hogy mi is megszívjuk annyira, vagy mégjobban, mint ők. Nem érdekli őket az elméletben kőbe vésett európai jog, nem érdekli őket, hogy az unió tagállamait, ezáltal magát az EU-t teszik tönkre egy kívülálló maffiaállam miatt. Ők hajlandóak rátámadni Magyarországra Ukrajna érdekében.

A horvátok nyíltan és kiabálva szegik meg az összes létező uniós szerződést azért, hogy belénk rúgjanak, és hogy kicsit benyaljanak Brüsszelnek Kijevet simogatva. A lengyelek úgy szipuzzák az orosz kőolajat, mintha nem lenne holnap, közben minket támadnak egy teljesen legális üzlet miatt. A németek meg...hát ők németek és szokásukhoz szerint zt akarják, hogy velük együtt, esetleg még előttük haljunk meg, és fagyjunk meg.

Megtalálták ezekhez az új kor Orseolo Péterét, aki fogná a koronát és Berlinbe, Brüsszelbe, vagy Kijevbe küldené, csak hogy odatehesse a se...fenekét egy kicsit a miniszterelnöki székbe és következetesen arra utasítja a sleppjét, hogy minden fontos kérdésben Magyarország ellen szavazzanak.

Vannak barátaink?

Egy van. Trump személyesen nagyon szereti hazánkat és minden bizonnyal mellénk is áll majd, ha kell. De ő egy ember, igaz nagy hatalommal, de az amerikai mélyállam még működik, az táplálja az európait, és az rettenetesen rühelli Trumpot is. Vannak viszont üzletfeleink. Olyanok, akiknek nem érdekük, hogy teljesen szétbarmolják ezt az országot, hiszen a kölcsönösség elve alapján ők is keresnek rajtunk. Ebben még bízhatunk. A pénzben, mert akinek anyagi érdeke egy működő Magyarország, az akár Kínában, akár Oroszországban, akár az USA-ban él, előbb áll majd mellénk, mint az a magyar, akit azért fizetnek, hogy eláruljon minket.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.