Pesti Srácok

A Facebook letiltotta a Trump-hívők szavazat-újraszámlálásért küzdő csoportját

A Facebook letiltotta a Trump-hívők szavazat-újraszámlálásért küzdő csoportját

A Facebook közösségi hálózat csütörtökön letiltotta a Stop the Steal – Állítsd meg a lopást – nevű népes amerikai csoportot, mert állítása szerint annak több tagja erőszakra buzdított, sokan pedig hamisan állították, hogy a Demokrata Párt elcsalja az elnökválasztást.

A csoportnak két nap alatt több, mint négyszázezer tagja lett. A baloldali Mother Jones újság hívta fel szerdán a figyelmet a „Stop The Steal” nevű Facebook-csoportra, amelynek akkor már majdnem háromszázezer tagja volt. Megírták, hogy a domaint egy republikánus szervezet, a Newt Gingrich kampányában és számos Trump-projektben is aktív Liberty Lab birtokolja. Az alig huszonnégy óra alatt létrejött csoport céljának azt tűzte ki, hogy a tagok révén a lehető legszélesebb körben gyűjtsék össze az esetleges választási csalásokkal kapcsolatos bejelentéseket az Egyesült Államok egész területéről. Céljuk volt tiltakozások szervezése, kapcsolatteremtés és a szavazatlopás megállítása. A Facebook azonban alig negyvennyolc óra után, négyszázezer taggal csütörtökön betiltotta a csoportot arra hivatkozva, hogy erőszakos szervezkedés nyomaira bukkant rajta. A Facebook-közlemény megfogalmazása szerint a csoport a választási folyamat delegitimizálása érdekében szerveződött, és a csoport tagjai részéről aggasztó erőszakos felhívásokat észleltek. Akadnak más, hasonlóan Trumpot éltető, és egészen frissen – a szavazatszámlálás elhúzódása alatt – szerveződött csoportok, ám azok jóval kisebbek.

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/AP/Evan Vucci

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.