Pesti Srácok

A Fehér Ház a republikánusokat hibáztatja a migránsok határrohamáért, a republikánusok a Biden-kormány bevándorláspolitikáját

A Fehér Ház a republikánusokat hibáztatja a migránsok határrohamáért, a republikánusok a Biden-kormány bevándorláspolitikáját

Megoldást sürgetett a határőrizet kérdésében a Fehér Ház szóvivője pénteken, miközben Texas állam kormányzóját okolta azért, hogy illegális bevándorlók rohanhatták meg az amerikai határt csütörtökön Mexikó felől El Pasónál.

Karine Jean-Pierre az amerikai elnöki hivatal sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Greg Abbott, Texas kormányzója "átpolitizálja a helyzetet", valamint a kongresszusi republikánusokat hibáztatta azért, hogy a törvényhozás nem fogadta el a Fehér Ház által támogatott bevándorlási törvényjavaslatot. Azt hangoztatta, hogy a határvédelem emberei csütörtökön képesek voltak úrrá lenni a kaotikus helyzeten, és mindenkit feltartóztattak.

Greg Abbott szóvivője ezzel szemben arról beszélt, hogy ami El Pasóban történt, az közvetlen eredménye annak a "fenntarthatatlan káosznak", amelyet Joe Biden elnök a határra szabadított. Hozzátette, hogy az állam hatóságai továbbra is minden rendelkezésére álló eszközzel megakadályozzák a határ illegális átlépését. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a világ több mint 150 országából érkeznek bevándorlók a déli határra, amit az adminisztráció bevándorláspolitikája ösztönöz. Texas szövetségi állam tavaly decemberben kisajátította a határőrizetet az állam egy másik, migrációnak kitett határszakaszán, Eagle Pass városnál, ahol szögesdrótból és konténerekből álló határakadályt emelt, aminek nyomán drasztikusan visszaesett az ott illegálisan az Egyesült Államokba bejutók száma.

Decemberben Greg Abbott republikánus kormányzó törvényt írt alá, amely felhatalmazta a texasi hatóságokat arra, hogy az állam területére illegálisan érkezőket letartóztassák. A törvényt bíróságon támadta meg a Fehér Ház januárban, arra hivatkozva, hogy a határ védelme központi, szövetségi hatáskör, ezt egy állam nem vonhatja el. A jogszabály mellett Texas szövetségi állam azzal érvelt, hogy azért lépett, mert az adminisztráció elmulasztja kötelességét az Egyesült Államok határának védelmében. A jogvitában hétfőn a szövetségi Legfelsőbb Bíróság döntést hozott, amelyben engedélyezte volna a törvény alkalmazását, ugyanakkor a kérdés rendezését alacsonyabb fokú fellebbezési bíróság elé utalta, amely viszont blokkolta a jogszabály végrehajtását.

PestiSracok facebook image

Csütörtökön felvételek jelentek meg arról, hogy El Paso városánál Mexikó felől migránsok nagyobb tömege a Nemzeti Gárda, a szövetségi határvédelem és hadsereg tagjaival szembeszegülve bejutott az Egyesült Államokba, megkerülve a határon álló kerítést és kaput. Februárban az illegálisan érkezők száma havi rekordot ért el az Egyesült Államokban. A szövetségi határvédelem pénteken közölt adatai szerint az év második hónapjában több mint 189 ezer illegális átlépést jegyeztek fel a déli határszakaszon, amire még soha nem volt példa februárban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Bloomberg pool/Al Drago

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.