Pesti Srácok

A feketéknek van humorérzéke – a fehér liberálisoknak nincs

A feketéknek van humorérzéke – a fehér liberálisoknak nincs

Végül nem afrikai csapat nyerte a vb-t. Sőt, kifejezetten fehér, keresztény és – legjobb tudomásunk szerint heteroszexuális – férfiakból álló csapat: Argentína. És van, aki ennek örül. A libsik pedig ettől szokás szerint vonyítanak. Akkor kezdtek sivalkodni, amikor Németh Szilárd kiposztolta a Facebook-oldalán, hogy fehér, keresztény, európai értékeket képviselő ország lett a világbajnok. És örült neki.

DE ILYET NEM LEHET! Németh Szilárd azonnal monnyonle! Raszistá! – üvöltik kórusban a libbantak. Ők ugyanis kizárólagos jogot élveznek arra, hogy megszabják, ki mit mondhat. És ki minek örülhet. Fehér, keresztény csapat győzelmének örülni pedig tilos!

Természetesen afrikai csapat győzelmének szabad örülni. Nincs semmi probléma, amikor valamelyik amerikai színész, rapsztár, tv-s celeb explicite kijelenti, hogy a fehérek ellen drukkol. (Még csak nem is a feketék mellett, hanem a fehérek ellen.) De Németh Szilárd ilyet nem tehet!!! És itt akkor felmerül egy kérdés. (Persze költői, hiszen a derék ántirasszistákat teljesen hiába szembesítjük saját erőszakos, fasiszta nézeteikkel.)

A kérdés pedig az, hogy ha nem szabad egy csapatnak azért drukkolni, mert fehérek, akkor mi lesz a következő, amiért nem szabad drukkolni valakinek? Mert keresztény? Mert európai? Mert férfi? Mert szereti a palacsintát? Vagy mert nem szereti? Hol a vége...?

PestiSracok facebook image

És a dolog tényleg nem vicces. A mai, önmagát még mindig liberálisnak nevező, valójában abszolút fasiszta-kommunista, totalitárius woke-ideológia hívei az életünk minden területén meg akarják szabni, hogy mit mondunk, mit gondolunk. A humor már régesrég áldozatává vált az őrjöngésüknek. Az amerikai stand-up komikusok jelentős része már nem léphet fel, mert valamelyik poénjuk nem ment át a morálkommandó szűrőjén. Ezért a színházak, promóterek nem merik őket szerződtetni. Aki pedig még szerepelhet, az is tojáshéjakon lépked. Beleértve az egyébként full fekete Dave Chappelle-t, aki az előadásaiban rendre a politikai korrektséget gúnyolja. Időnként már tiltották is le, és folyamatosan Damoklész kardja lebeg fölötte.

– mondják sokan. Köztük az ATV Csatt című műsorában a legutóbbi két vitatársam, Dévényi István és Polyák Gábor. Olyannyira nem jut be hozzánk, hogy ők maguk is képviselik! Szerintük ugyan Magyarországon nem lengett ki az inga a woke-kultúra irányába, de mégis, pontosan ugyanúgy hiperventillálnak egy másik Facebook-poszton, történetesen az enyémen, ahol a bevezetőben is említett poént sütöttem el: ti. hogy végül nem afrikai csapat nyerte a vb-t, és ott van a két döntős válogatott egy-egy játékosa, az argentin Messi és a francia Mbappé.

A poén egyébként egy afrikai, szintén full fekete, nagyon jó barátomtól származik. Én csak a mémet csináltam belőle. De a morál őrei itt is azonnal rasszizmust kiabálnak. A poszt alatt is persze, hogy megjelent még egy rakás hiszterika, köztük Varga-Damm Andrea, volt jobbikos képviselő. Egy volt jobbikosnál különösen pikáns, amikor rasszisztázik, de mindegyik ilyen sivalkodó figura totál nevetséges. Ez a tipikus fehér, liberális jóemberkedés. Egy olyan poénon, amin a feketék jót röhögnek, sőt, ők maguk találták ki. De a fehér liberálisnak az élet minden percében harcállásban kell pózolnia, és ahol csak tud rasszizmust kell kiabálnia. Vége a humornak, vége a focidrukkolásnak, vége a normális életnek. A frusztrált, baszatlan balosok éjjel-nappal aktivista üzemmódban vannak, és folyamatosan a normális embereket basztatják.

És tisztázzuk: a rasszizmus semmilyen formája nem OK. Sem a fizikai, sem a verbális. Utóbbiba tartozna az is, hogy például nincs helyük a focipályán, csak labdaszedőként, stb. De ilyenről szó nincs. Ha valaki egy fehér csapatnak drukkol, az nem rasszizmus. Én speciel 1990 óta Kamerunnak drukkolok, amikor az akkor 38 éves Roger Milla lenyűgözött, majd 4 évvel később, immár 42 évesen ugyanezt tette. Sajnos egyszer sem nyertek, de egyszer (1990-ben) eljutottak a negyedöntőig, még vezettek is 2–1-re Angliával szemben.

De mindenki annak drukkol, akinek akar. És azért, amiért csak akar. Egyetlen jóemberkedő, pózoló, saját nyomorát mások leckéztetésével kompenzáló balos ne szabja meg már ezt is. Ahogy sem a szivárványos karszalagos, sem a térdeplős bohóckodásra nem vagyunk kíváncsiak, úgy a humorgyilkos leckéztetéseikre sem.

Úgyhogy máris itt az újabb mém.

Vezető kép: A francia Kylian Mbappé, miután 11-esből berúgta csapata harmadik, egyenlítő gólját a katari labdarúgó-világbajnokság döntőjében játszott Argentína–Franciaország mérkőzésen a Loszaíl Stadionban 2022. december 18-án. Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.