Lehet hasztalan számolgatni, elemezni, lehet valamilyen új összefogást a jövőben vizionálni. Mi lett volna MZP nélkül? Hogy alakult volna az eredmény Dobrev Klárával a kapitányi poszton? Milyen eredmény lehetett volna, ha hagyják a fenébe a Jobbikot? És így tovább, ad infinitum el lehet tölteni a hosszú hétvégét és a húsvéti ünnepeket is a sebek nyalogatásával, de nem érdemes! Ugyanis nem ez a baloldal legnagyobb baja. Nem ezért volt a történelmi kudarc. Sokkal mélyebb a válság. Az első szembetűnő probléma a teljes intellektuális csőd, a második a vezető hiánya és végül létezik egy olyan morális pöcegödör, amibe az összefogás lázálma belerántotta az egész ellenzéket. De ez senkit nem érdekelne egész addig, míg magukkal szöszmötölnek. Ám nem ezt teszik. Felháborodva beszélnek továbbra is agymosott Fidesz-szavazókról és hibáztatják a magyar embert. Habár volt rá a történelemben kísérlet, a baloldal próbálkozott vele, de a népet nem lehet leváltani. Ideje lenne ezzel is szembenézni!
Az úgynevezett „demokratikus baloldal” – legyen szocialista, szociáldemokrata (ami igazából sosem volt nálunk a rendszerváltoztatás óta), vagy liberális alapokon álló politikai közösség – mára intellektuális romhalmazzá vált. Egy olyan szellemi zárvány (nem buborék!) alakult ki, ami megakadályozza a benne élőket abban, hogy a valóságot lássák. Tapasztalják és megértsék azt, hogy mit gondolnak a magyar emberek a világról.
Sekélyes szellemi háttér
Ezt a megértést és az ebből eredő szellemi munkát nem lehet nyugati mintákkal pótolni. Semmit nem ér a finn oktatási rendszer vagy a kanadai bevándorláspolitika ígérete, ahogy a svájci indexálás alapján számolt nyugdíjemelés vagy az uniós minimálbér is csak ötletpótlék.
Nincs szellemi munka, nincs valódi program, marad a nyugati minták ígérete. Ezt láttuk és mintha ennek folytatását ígérné Gyurcsány Ferenc vezető szerepe.
A baloldal továbbá mindig fel van háborodva. Program nincs, csak szörnyülködés azon, amit az Orbán-kormány tesz. Akkor is, ha az sokaknak kedvez, ha segít, ha helyes vagy ha vitathatatlanul előre viszi a közösség ügyes-bajos dolgait.
Az elhülyülés magánügy
Ráadásul folyamatos lépéshátrányban vannak. Ami nem lenne feltétlenül nagy probléma egy ellenzéki párt esetében – de a reakciók túl üresek.
Persze, ez az egész senkit sem érdekelne egy bizonyos pontig, hisz az elhülyülés „magánügy”, ám az mégis számít és fontos, amikor agymosottnak neveznek hárommillió embert, majd ezt széjjelkürtölik a világba. A „nemzetközi sajtó” pedig megírja, hogy az Orbán-kormány úgy tartja fenn a hatalmát, hogy mindenkit elbutít. (Kivétel a „felvilágosult” főváros.)
Nincs kapitány
Egy politikai vezető karaktere nem csupán a diktatúrákban fontos. A demokráciák is kitermelik azokat a vezéregyéniségeket, amelyeket a választópolgár szeret vagy sem, de tud vele azonosulni és látja rajta, hogy amit tesz, azt meggyőződésből teszi. Hiteles.
A politikai közösség kapitányát nem kell feltétlenül csodálni – csak el kell róla hinni, hogy képes hasznosan, ügyesen, jól cselekedni. Nos, ennek hiánya igen feltűnő a baloldalon. Nincs kihívó. MZP kidurrant, Jakab nagyon olcsó, Karácsonyról kiderült, hogy mamlasz, Gyurcsány pedig… nos, ő továbbra is Gyurcsány. Nagy tehertétel!
Az elmúlt tizenkét év nagyon súlyos kontraszelekciót okozott a baloldalon. A botránypolitizálás és a protestálás lett ugyanis a kiválasztódás mértéke, nem pedig a valódi politikai teljesítmény. Vagyis az alternatívaképzés helyett az ellenállás, a politikai gondolkodás hiányában pedig a tüntetés volt a nyerő álláspont. Így nem az építkezésen járt a baloldali politikus esze, hanem a romboláson – ennek pedig komoly következményei lettek.
Kiválasztódott a mindig felháborodó ellenzéki politikus, aki minden botrányra kész, akinek sosem tetszik semmi. Tragédiája, hogy ő sem tetszik a választópolgárnak. Nem kapitány. Nem alkalmas vezetni az országot.
Morális csőd
A harmadik válságjel van talán leginkább a szívekbe vésve. Minden másnál emocionálisabb tényező. A morális csőd nagyon mélyre húzhat bárkit és bármit a politika világába. Még akkor is, ha tudjuk, hogy semelyik szereplő sem angyal. És nem is lehet az, mert a politikai játszma sok-sok fifikát és még több olyan cselekvést kíván meg, amely az átlagember számára „súrolná” a normákat. De ez a demokrácia velejárója. A versenyhelyzetből eredő mellékhatás. A választópolgár pedig sóhajtva, de elfogadja. A baloldal (és jó néhány szereplője) viszont olyan nyilvánvalóan mélyre süllyedt az elmúlt évtizedben, ami már a „vállalható rosszban” is vállalhatatlanná vált. Ráadásul, ami nem éppen szokványos, az ellenzéki létben is tovább romlott.
Az összefogás pedig maga volt a morális mélypont
A Jobbik genezise maga Gyurcsány Ferenc, a forrás pedig a 2006-os állami erőszak volt, az összefogással viszont a Jobbik vezetői megpróbálták rehabilitálni a bukott miniszterelnököt, megbocsájtva ezzel neki a rendőrattakot.
Amikor arról beszélünk, hogy Gyurcsánynak (és a többi balliberális politikusnak) be kellett fognia az orrát, miközben kezet fogott Jakab Péterrel és megbocsátotta a rasszizmust, az antiszemitizmust és a homofóbiát (ezeket a jelzőket nem a cikk írója aggatja rá a Jobbikra, a baloldal tette ez tíz éven keresztül), akkor elfelejtkezünk róla, hogy bizony a jobbikosoknak is jól meg kellett hajlítaniuk a gerincüket, mikor „Gyurcsány antitéziséből” átvedlettek Gyurcsány szövetségesévé.
Morális problémát nem lehet megoldani azzal, ha mindenki mást ostobának nevezünk. Morális probléma megoldásához belátás és önreflexió szükséges. Ez viszont kiveszett, de lehet, sosem volt igazán jelen a balliberális oldalon. Ők azok, akik teljesítmény nélkül is mindig mindent megkaptak. Mert odatartoztak.
Nehéz lehet most ott.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS