Pesti Srácok

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.

Keményen megszorongatta Soproni Tamást, a Momentum Mozgalom alelnökét Földi-Kovács Andrea, az Echo Tv műsorvezetője a Napi Aktuális című műsorban tegnap. Az interjú csúcspontja, amikor Soproni élő adásban káromkodott és "kiafaszomozott", Kovács-Andrea pedig rendre utasítja stílusa miatt.

Soproni Tamás az Együtt–PM–MSZP–DK jelöltje volt az önkormányzati választáson, amit most úgy értékelt, hogy már akkor is a jobb-bal megosztottságon való felülemelkedés céljával lett választókörzetében a baloldal közös jelöltje.

A PestiSrácok.hu nemrég megírta, a MoMo egyik tagja azért lépett ki nemrég a mozgalomból, mert elmondása szerint leszerepelt kommunisták és ballib öregek kezdték el mozgatni a szálakat a háttérben. Mindezt a mozgalom elnöke sem tagadta, legfeljebb finomítani próbálta. Amikor az Echo Tv műsorvezetője megemlítette Szabó Pált, a Gyurcsány-kormány közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszterét, valamint a korábban az MSZP háza táján szintén ifjúsági mozgalmakat szervező, választmányi elnökhelyettesi tisztséget is betöltött Haris Évát azok közül akik tudvalevően ott mozognak a háttérben a Momentum háza táján, Soproni újra a kategorikus tagadást választotta.

PestiSracok facebook image

– hangzott el a Mécs János parasztozó – a Momentum szerint ironikus – szövegéhez és Fekete-Győr András szar minőségű politikát csináló politikusokról szóló gondolatához illeszkedő megnyilvánulás.

Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Emlékezetes, Mécs János azt írta: "rühellem a vidékieket, pedig nem kellene szegényeket, mert liberális vagyok meg minden, szóval melegek, cigányok, hajléktalanok, meg egyébként mindenki okés, na de a vidékieket nem tudom megszokni".

A Soros György támogatását az egykori Haza és Haladás berkeiből már ismerő Soproni Tamás kategorikusan tagadta azt is, hogy Soros támogatná a Momentumot. A finanszírozással kapcsolatban fenntartotta azt az állítást, hogy mintegy 1700 magánszemély adományaiból jött össze a kampány által felemésztett pénz. Ezzel kapcsolatban Soproni felemlegette az Armani-zakós fideszeseket, akik számára elképzelhetetlen lenne az utcát járó aktivista munka, amelyet ők végeztek el a NOlimpia kampány során. Amikor a műsorvezető szembesítette vele, hogy a Momentum tagsága is jelentős részben a budapesti elitbe tartozó fiatalokból kerül ki, akkor megint csak a kormányközeli gazdasági elitre terelte a szót a mozgalom alelnöke.

Kiderült, a nem megvalósult honlapra 12 millió forintot eltapsoló Hajnal Miklósra is büszke a Momentum, mondván a kezdeményezés, amire a pénzt kapta, ugyan csődbe ment, de legalább bebizonyította a vállalkozó szellemét. A Hajnal Miklósra büszke párt értékeivel kapcsolatban újra a teljesítményelvűség, a szolidaritás és a pozitív nemzetkép rendkívül rugalmasan értelmezhető fogalmai hangzottak el.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?