földi-kovács andrea
Elindult a Védett Társadalom Alapítvány információs oldala
Elindult a vdtablog.hu, a Védett Társadalom Alapítvány (VTA) információs oldala. A portál bemutatkozása szerint céljuk, hogy a normalitást képviselő emberek hiteles képet kapjanak a világ történéseiről, védve legyenek a Nyílt Társadalom Alapítvány generálta információs támadás ellen.Földi-Kovács Andrea és Földi László a Pesti TV-ben: dollármilliók nélkül is erősebbek vagyunk Soros hálózatánál!
A világ gazdaságának kilencven százalékát a világ lakosságának kevesebb mint öt százaléka uralja. Ha feltesszük a kérdést, hogy kikből áll a hálózat, amelyről beszélünk, egyszerű a válasz: hát belőlük! - mondta Földi László, a Védett Társadalom Alapítvány elnöke, titkosszolgálati szakértő a Plebejus Polbeatben Stefka Istvánnal és Huth Gergellyel beszélgetve. Felesége, Földi-Kovács Andrea, az alapítvány kurátora, a Megafon Központ munkatársa pedig arról beszélt: Soros György azért választotta saját spekulációinak leplezésére a nyílt társadalom áleszmeiségét, mert a progresszióra nyitott embereket saját céljai érdekében sokkal könnyebben tudja folyamatosan manipulálni. A Revolution '56 Sörözőben szokás szerint csütörtökön hétkor rögzített adásban a nézők is sokat kérdeztek, nemcsak a normalitás védelmében megalakuló nemzetközi civil szövetségről, de a Földi-család hétköznapjairól, magánéletéről is. Kár kihagyni a beszélgetést!Akik ujjat húztak Sorossal – Földi-Kovács Andrea és Földi László lesz a csütörtöki nyilvános Plebejus Polbeat vendége
Soros György és csendestársai hetven éve építgetett világhatalmi szervezetének üzent hadat a Földi László egykori hírszerző, titkosszolgálati szakértő és Földi-Kovács Andrea, a Hír TV volt sztárműsorvezetője által életre hívott Védett Társadalom Alapítvány, amely nevében is reflektál Soros nemzetközi alapítványára. Ritka alkalom lesz a Plebejus Polbeat csütörtökön, este hét órakor a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőben sorra kerülő felvétele, ahol a nézőink – kérdésekkel és tanácsokkal – közvetlenül is bekapcsolódhatnak a neves házaspár által vállalt heroikus küzdelembe. A műsorvezető Stefka István és Huth Gergely lesz.Földi-Kovács Andrea: Egyre inkább az a bátor, aki kimondja az igazságot – A Védett Társadalom Alapítványról a Pesti TV-n (videó)
A Pesti TV Pesti Riporter című műsorában Földi-Kovács Andrea, televíziós újságíró, a Védett Társadalom Alapítvány Kuratóriumának tagja beszélt a szervezet hiánypótló tevékenységéről, hitvallásáról. Rávilágított a civil szervezet valódi céljára, és kifejtette a nyugati országok által preferált szexuális felvilágosítás háttérüzenetét is.Fekete-Győr pár hónapja még elszámoltatást ígért, de Cseh Katalin ügyével nem törődik (Videó!)
Semmilyen következménye nincs sem a Momentumban, sem pedig a baloldali sajtóban Cseh Katalinék korrupciógyanús uniós pályázatainak, annak a pénzcsapolásnak, amit a párt európai parlamenti képviselőjének családi érdekeltségei műveltek az elmúlt években. Mindez azért is visszatetsző, mert a Momentum korábban többször kinyilvánította, hogy zéró toleranciát alkalmaz a párton belül is, ha nyilvánosságra kerül bármilyen visszaélés, korrupciógyanús ügy.Így köszönt el Földi-Kovács Andrea a Hír TV-től – hiányozni fog a képernyőről (videó!)
Utoljára láthatták a nézők Földi-Kovács Andreát a Hír TV képernyőjén. Az ismert médiaszakember munkájáért Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is köszönetet mondott a Magyarország élőben című műsorban. A politikus úgy fogalmazott: jól felkészült, alapos, tájékozott és profi szakember búcsúzik a nézőktől, aki hiányozni fog a képernyőről.Kocsis Máté: Nemzeti hatásköröket átadni az uniónak veszélyes utakra visz
Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indított a gyermekvédelmi törvény miatt. Mi lehet a magyar válasz a helyreállítási alap uniós blokkolására? A Hír TV stúdiójában Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője volt Földi-Kovács Andrea utolsó beszélgetőpartnere a Magyarország élőben című műsorban.Déri Stefi is csatlakozott a Megafonhoz
Sokan és sokszor akartak már lebeszélni arról, hogy véleményt nyilvánítsak a Facebookon, mert úgyis jönnek a balliberális huhogók, hogy elvegyék az ember kedvét – írta közösségi oldalán Déri Stefi, aki ezzel indokolta csatlakozását a Megafon Központhoz, ahol ezentúl az online tartalomgyártásban próbálhatja ki magát a Hír TV ismert műsorvezetője. Déri videójában kifejtette, kiemelten fontosnak tartja, hogy az online térben is jelen legyenek a keresztény-konzervatív hangok, mivel jelenleg inkább a liberális ideológiák képviselői tekintik saját játszóterüknek a közösségi oldalakat.Házhoz ment a pofonért Fegyőr, Földi-Kovács Andrea Karácsony után a Momentum elnökével is felmosta a padlót (Videó!)
Egyetlen kérdésre sem tudott érdemben, és értelmesen válaszolni Fekete-Győr András, aki Földi-Kovács Andrea vendége volt csütörtökön a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. A műsorvezető az összes, egymásnak ellentmondó kijelentésével szembesítette a Momentum elnökét, aki az ordító általánosságokon kívül semmilyen konkrétummal nem tudott válaszolni. Földi-Kovács Andrea hiába kérdezte vendégét a baloldal oltásellenességéről, a jobboldali újságírók listázásáról, vágyott összegyűjtésükről és foglalkozásuktól eltiltásukról, a rendőrök füstgránáttal dobálásáról, Fegyőr fokozatosan elsápadva igyekezett kitekergőzni a számára egyre kellemetlenebb helyzetből. Ilyen az, amikor szélesebb a vállnál az arc, amikor az öntelt önjelölt nem fogja fel, hogy hova megy, és ott kivel kerül szembe. Parádés bemutató a tűpontos kérdésekről, és a semmitmondó hablatyolásról, érdemes megnézni a videót, Fegyőr legalább akkorát égett, mint Földi-Kovács Andrea egyik korábbi vendége, egy bizonyos Karácsony Gergely.Ajánljuk még