balliberális elit
Kocsmai igazságok: Ma újra azokról az értelmiségiekről lesz szó, akik lelkesen támogatják, hogy mindenki más áldozatot hozzon a háborúban
Egy rakás akadémiai tag, akik állítólag értelmiségiek, ja és tudósok is, lelkesen kiálltak az EU vezetésének háborús narratívája mellett, minden egyéb tény, tágabb kontextus figyelembevétele nélkül. És természetesen bármiféle emberiességi szempont figyelembevétele nélkül. Semmilyen formában nem foglalkoztak azzal, hogy ez a háború milyen áldozatokkal jár, milyen eszkalációkkal fenyeget, és nekünk, magyar embereknek eddig mennyibe került és még mennyibe kerülhet. Arról sincs szó, hogy van-e bármiféle esély arra végső győzelemre, amely az általuk feltétlenül elérni vágyott "legyen minden jó" állapothoz elvezet. Az sem zavarja őket, hogy logikailag a hitleri értelemben vett végső győzelemre vágyakoznak. Mindannyian nyilván meglehetősen jó anyagi körülmények között élnek és láthatólag nem rettegnek tőle, hogy a háború költségeit majd rajtuk hajtják be. Kertész Dávid és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban. Tranzit fesztivál: a jobboldal intellektuális fölénye és a közösség ereje
Harminchárom esztendő telt el a rendszerváltoztatás óta, s immáron a magyar jobboldal harmadik nemzedéke, a tihanyi jobboldal is megszületett. Borzalmas érzés lehet a libsiknek, hogy alig ért véget a tusványosi tábor, máris itt van a Tranzit fesztivál, ami egyrészről (ismét) alátámasztja a jobboldal intellektuális előnyét, másrészről pedig megmutatja azt az élő értékközösséget, amit joggal irigyelnek el bárhol a világon. Ilyen szellemi horizontjuk a Szadesszel össszeborult posztkomcsiknak sem volt a ’90-es évek végén, pedig ők minden külső támogatást megkaptak a múltból átmentett igaztalan előnyük fenntartásához. A jobboldal maga építette mindezt föl, önerőből, szorgalomból, a hazáért való elkötelezettségből. Hűségből és hitből – ahogy a politikai közösség neve is utal rá. Időszerűtlenné vált a mindenhez is értő haladárok elittudata
A demokratikus ellenzék valójában a szavazóktól félti a demokráciát, és nem is annyira Orbántól rettegnek, hanem az emberektől. Hiába aggódnak óránként, hogy diktatúra, autokrácia, meg hibrid rendszer van, igazából az fáj, hogy a többség már nem hisz nekik. A hagyományos baloldali szakértelem (komcsi trükk) megkérdőjeleződött, az államvezetési kompetencia elillant, miközben az értelmiségi holdudvar megfogyatkozott, intellektuálisan kiüresedett. Elmentek a nagyok, megdőltek a progresszív bálványok és az egyévtizedes kontraszelekciónak hála megérkeztek azok a „jól informált” törpe óriások, akiknek a nyugati minták szolgai másolásán túl semmi nem jut eszükbe. Mégis azt gondolják, hogy mindenhez értenek. A felháborodott baloldal baja, avagy mindenki ostoba, de továbbra sincs kapitány
Lehet hasztalan számolgatni, elemezni, lehet valamilyen új összefogást a jövőben vizionálni. Mi lett volna MZP nélkül? Hogy alakult volna az eredmény Dobrev Klárával a kapitányi poszton? Milyen eredmény lehetett volna, ha hagyják a fenébe a Jobbikot? És így tovább, ad infinitum el lehet tölteni a hosszú hétvégét és a húsvéti ünnepeket is a sebek nyalogatásával, de nem érdemes! Ugyanis nem ez a baloldal legnagyobb baja. Nem ezért volt a történelmi kudarc. Sokkal mélyebb a válság. Az első szembetűnő probléma a teljes intellektuális csőd, a második a vezető hiánya és végül létezik egy olyan morális pöcegödör, amibe az összefogás lázálma belerántotta az egész ellenzéket. De ez senkit nem érdekelne egész addig, míg magukkal szöszmötölnek. Ám nem ezt teszik. Felháborodva beszélnek továbbra is agymosott Fidesz-szavazókról és hibáztatják a magyar embert. Habár volt rá a történelemben kísérlet, a baloldal próbálkozott vele, de a népet nem lehet leváltani. Ideje lenne ezzel is szembenézni! Gyurcsány kirakatbábui, avagy a langyos tavaszi fuvallat ismét összefújta Karácsony mögött a gyűlölködőket
Semmi meglepő nem történt. Volt már ilyen, csak más volt a neve. Kevesen emlékeznek rá, így érdemes felidézni. Két hónappal a 2018-as parlamenti választások előtt Andor László egy, a – független, objektív és igen kritikus – 24.hu-nak adott interjújában felsorolta Karácsony Gergely akkori tanácsadó testületét, akik ma is ott vannak a 99 Mozgalomban. Ismét összefújta a tavaszi szél a megkopott balliberális elitet, a hitehagyott egykori SZDSZ-tandemet, a késő Kádár-korszak kegyeltjeit, az életvitelszerűen petíciózókat, a demokráciarettegőket, a Gyurcsányra haragudó gyurcsányistákat és az önmagukat egyre nyomorultabban érző „Fidesz-árvákat”. Újra összeállt a „bölcsek tanácsa”, annyi változott csupán, hogy adtak maguknak egy meglehetősen hülye nevet, ami ráadásul olyan nemzetközi mozgalomra utal, ami annyira baloldali, hogy még az európai szociáldemokratáknak is szélsőséges. De az amerikai demokraták közül is vannak, akik csak kommunistáknak nevezik az efféléket. Vajon kinek üzennek – az irigység kultuszát felébresztve – a Karácsony mögött felsorakozó mozgalmárok? A baloldal szellemi válsága
A rendszerváltoztatás óta a magyar baloldal identitása három fogalom köré szerveződött: progresszió, szakértelem, elittudat. Az egykori „demokratikus ellenzék” és a reformkommunista pártvezetés stratégiai szövetségéből megszületett a posztkommunista elit, amely 1990 és 2010 között, szinte megszakítás nélkül dominálta a társadalom legtöbb alrendszerét és immár három évtizede meghatározza az általánosan vett baloldal politikáját. Az uralom gyakorlásának szerves része volt a liberális kulturális hegemónia fenntartása. Az elmúlt közel másfél évtizedben azonban a baloldali szakértelem megkérdőjeleződött, az államvezetési kompetencia kisajátítási kísérlete is kudarcot vallott, és közben az értelmiségi holdudvar megfogyatkozott, intellektuálisan kiüresedett. 2008 és 2010 között a korábban megismert progresszív politika elveszítette a társadalom többségének támogatását is. 2010-től kezdve lehetőség nyílt a posztkommunista rendszer lezárására és a progresszív korszak folytonosságának megszakítására. Ehhez az is kellett, hogy a haladás filozófiája, a szakértelem mítosza és az elit jelentősége egyaránt és egyszerre kérdőjeleződjön meg. Miután az ellenzék az elmúlt tíz évben továbbra is a megdőlt bálványokat akarja fenntartani, politikai eszmék híján a politikában is sikertelen. A XXI. Század Intézet elemzése a magyarországi baloldal szellemi válságára, a progresszív gondolkodás térvesztésére és a politikai innováció aktuális hiányára mutat rá. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.