A „liberálisok” szégyellhetik magukat
Na jó, nem csak úgy – bár erre is lenne igény. De viccen kívül: egy friss haláleset kapcsán most megmutatták, micsoda pitiáner, jellemtelen figurák ők mind. Nagyon kevés kivétellel. Ez a kivétel négy embert jelent: Fodor Gábor, Levendel Ádám, Sajó András és Török András. Ők voltak azok, akik tiszteletüket tették Gerő András történész professzor búcsúztatóján.
Ahol nem is annyira Gerő Andrástól, a kiváló történésztől, a nagy tudású tanártól, a politikai tanácsadótól búcsúztunk... hanem Andrástól, az embertől. Akit méltán kedveltünk oly sokan.
Pedig akár haragudhattunk is volna rá. Meghatározó szerepe volt a Demokratikus Charta létrejöttében, amivel az SZDSZ kiengedte a posztkommunista állampártot a politikai karanténból. (És ezzel egyben megágyazott az 1994-es koalíciónak és saját újabb felfutásának is.) Később Medgyessy Péter kormányának is volt a tanácsadója. Ahogy egyszer a közös TV-műsorunkban is elmondtam neki tréfásan: volt vaj a füle mögött. De a politikai ellenfeleinkkel sosem az a baj, ha mást gondolnak, máshogy látják a világot. Hanem ha tisztességtelenek, rossz szándékúak, Magyarország érdekeivel szemben másokat szolgálnak ki.
Gerő András ilyet sohasem tett. Ő igazi liberális volt, a szó klasszikus értelmében. És nemcsak verte a mellét, hogy ő liberális, hanem tényleg az volt. Karakán volt, elvei voltak, de nem volt dogmatikus. Képes volt mérlegelni, átgondolni, akár revideálni is korábbi vélekedéseit. És leginkább: tiszteletben tartani másokét. Amikor Ambrózy Áronnal kitaláltuk a Politikai Hobbista Plusz című műsort, felhívtam Andrást, hogy volna-e kedve részt venni, és többek között Dopeman is benne lesz. Megkérdezte: „Te, ez nem az a Pityinger, aki valami tüntetésen rugdosta a gipszből készült Orbán-szobor fejét?”. Mondtam, hogy de. Hát, ő ezzel a csávóval nem szeretne egy műsorban lenni... Mondtam, hogy Dopeman azóta jobban megváltozott, mint a németek, és meggyőztem Andrást, hogy tegyünk egy próbát. Óriási haverok lettek Pityinger Lacival...
Aztán egyszer azt is megkérdeztem tőle a műsorban, hogy miért van az, hogy valaki képes 70 fölött is ilyen pengén, kristálytisztán látni, érteni és értelmezni a világot, a valóságot, de van olyan is, aki csak egyre fafejűbb lesz. Azt mondta, hogy az életkor mindenkire máshogy hat. Van, aki megmerevedik, és a rossz tulajdonságai uralkodnak el rajta. Van, aki viszont egyre higgadtabb, bölcsebb és kedélyesebb lesz. András maximálisan az utóbbi volt. Így lett mindenkivel jóban. Politikai oldalaktól függetlenül. Mindenkivel, aki valóban az emberséget tekinti elsődlegesnek, és nem csak papol róla. Mert vannak, akik szembefordultak vele, árulónak kiáltották ki. Amiért szóba állt a jobboldallal is. Amiért bement a HírTV-be vagy a Pesti TV-be. Amiért Orbán Viktornak is adott tanácsokat. Amiért nem állt be a fröcsögő kánonba. Amiért valódi liberális maradt – nem úgy, mint azok, akik ebben a szerepben pöffeszkednek.
És ők, a sajátjai annyira kiátkozták, hogy a búcsúztatójára sem jöttek el. Az egykori művelődési miniszter Fodor Gábor, a valamikori Szonda-Ipsos igazgató Levendel Ádám, Sajó András volt strasbourgi emberi jogi bíró és az ex NKA-elnök és helyettes kulturális államtitkár Török András kivételével. Ezúton is köszönet és elismerés nekik.
Az összes olyan SZDSZ-es, MSZP-s politikus és egyéb demokratikus chartás, akik jelentős részben Andrásnak köszönhették politikai sikerüket, a sok-sok értelmiségi, akik maguk is haszonélvezői voltak a részben általa is összehozott baloldali kormányok regnálásának, ők mind-mind tüntetőleg nem jelentek meg. (Nem mintha nekünk annyira hiányoztak volna, de emberi gesztus lett volna részükről.) Tán az is lehetett a baj, hogy a megemlékezést Schmidt Máriáék szervezték meg, és hogy a Kertész Imre Intézetben zajlott. Mert hát a „liberálisoknak” Kertész Imre is áruló. Ő is szóba állt Orbán Viktorral, és ő sem állt be a Magyarországot külföldön pocskondiázók sorába. Ugyanaz volt a „bűne”, mint Gerő Andrásnak. Szerintük ők átálltak. Valójában egyikük sem állt sehova. A liberalizmus alakult át, a neomarxistává fajult egykori „liberálisok” tűntek el mellőlük. Ők tényleg liberálisok maradtak.
És őszintén: számít a címke? Egy régi barát, harcostárs bármilyen utat is jár be élete során, a halálában ott van az az ember is, akivel valaha együtt politizáltunk, fociztunk, ittunk, bármi... De vannak, akikben oly mértékben tombol a gyűlölet, hogy még egy ilyen alapvető emberi gesztusra sem képesek. Őket egy oximoronnal lehet a legjobban jellemezni: doktriner liberálisok. Lehetne még találóbban is, de az már nem lenne elegáns ebben a mostani kontextusban.
Vezető kép: Gerő András történész, MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
