Pesti Srácok

A Fidesz EP-képviselőcsoportja szerint Ukrajna aránytalan előnyre tesz szert, ha az uniótól még exporthiteleket is kap

A Fidesz EP-képviselőcsoportja szerint Ukrajna aránytalan előnyre tesz szert, ha az uniótól még exporthiteleket is kap

Az Európai Parlament Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság tegnapi ülésén tárgyalta az exporthitelek jelenlegi állását az uniós kereskedelempolitika összefüggésében. Schaller-Baross Ernő, a Fidesz EP-képviselője hozzászólásában kifejtette, hogy az exporthitel igen hatásos eszköz a vállalatok exporttevékenységének támogatására, azonban az új, Ukrajnának elkülönített kísérleti pénzügyi eszköz nem az EU valódi céljait szolgálja.

A fideszes képviselő hangsúlyozta: az exporthitelek jelentősen hozzájárulnak az Európai Unió szakpolitikai céljaihoz és elősegítik a tagállamok külkapcsolatainak fejlődését. Az Európai Bizottság ugyanakkor múlt heti kkv-csomagjában jelezte, hogy a többéves pénzügyi keret felülvizsgálata keretében egy új, 300 millió eurós többlettámogatást különít el Ukrajna finanszírozására egy kísérleti eszköz keretében. Schaller-Baross Ernő hangsúlyozta:

A képviselő hozzátette, hogy a felülvizsgálat során bevezetett támogatás ellentétes az Európai Unió alapelveivel.

PestiSracok facebook image

– zárta felszólalását Schaller-Baross Ernő.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.