A Fidesz szavazói mindent megtettek

Az önkormányzati választás eredménye nem a Fidesz-szavazókon múlott. A Fidesz szavazói ott voltak az urnáknál, és a jól dolgozó fideszes polgármestereket, képviselőket meg is jutalmazták. Ez csak Budapesten nem volt elég a győzelemhez. Ahol vesztettünk, ott azért történt, mert nem önkormányoztunk elég jól, és azért, mert az országos kampány nem segítette eléggé a jelölteket. Az ellenzéki mozgósítás mértéke, a botrányok hatása és az ellenzéki összefogás szavazatmaximalizáló ereje csak ezután következik. Az országban nem minden település jobboldali; az enyhén jobboldali, a billegő vagy enyhén baloldali településeken vidéken az önkormányzati munka minősége döntötte el a választást.

Budapest I., II. és III. kerületében összesen háromezer szavazat döntött a három ellenzéki polgármester javára, úgy, hogy a korábbi polgármesterek gyakorlatilag még növelték is a támogatottságukat. A budapesti közgyűlés tehát ennyin múlott. Ez persze csalóka kép egy olyan városban, ahol a baloldali-liberális blokknak pártszimpátia alapján közel hatvan százalékos fölénye van. Azt hiszem, korlátozás nélkül örülhetünk annak, hogy a hihetetlen, Budapesten különösen szervezett ellenzéki közösségi- és médianyomás ellenére a Fidesz egy önkormányzati választáson is meg tudta szólítani a szavazóit, és megtartotta, sőt, tulajdonképpen növelte a támogatottságát a korábbi önkormányzati választásokhoz képest. Vagyis a kormányzati munka minőségének, Budapest fejlődésének volt hatása: Karácsony Gergely kevesebb szavazatot kapott, mint amennyit pártszimpátia alapján várhatott. Ne felejtsük el, egy olyan városról beszélünk, ahol öt éve Bokros Lajos (!!!) az utolsó pillanatban, a politikai hullaházból előkerülve, egy főpolgármester-választáson negyven százalékot kapott. Puzsér Róbert négy és fél százaléka pedig megmutatta, hogy egy markánsan nem gyurcsányista, a város élhetőségét utópisztikusan javító politikának is van komoly választói bázisa. Összességében kimondhatjuk, hogy Budapest kevésbé a baloldali-liberális koalícióé, mint azt az gondolja, azaz sokkal kevésbé az övék, mint amennyire a vidék a Fideszé.

A megyei jogú városokon kívül az ellenzék vidéken teljesen esélytelennek bizonyult. A baloldali-liberális koalíciónak ugyanis tényleg semmi mondanivalója nincs a vidékiek számára, teljesen városi pártokká váltak az azt alkotó szervezetek. Ennek mélyen a magyar politikai hagyományban gyökeredző okai vannak: a vidéki emberek már száz éve megtanulhatták, hogy minden rossz a városokból jön, városi emberek jönnek teherautókon, ideológiával és fegyverrel, gyilkolni, rabolni, elvinni a terményt, az állatokat, a családok sok generáción át épített megélhetését tönkretenni és rabszolgává tenni a vidéki embereket. A városi kommunisták és liberálisok ezt a programot 1990 és 2002 után is megismételték, ezúttal terepjárókkal érkezve, a termelőszövetkezetek szétverésével és a falusi minőségi élelmiszer-termelés ellehetetlenítésével. Csak a Fidesztől kaptak vissza valamit, de jó, ha az eszünkbe véssük: még nem eleget. A megyei listákra tekintve az látható, hogy a Demokratikus Koalíció, a Momentum és a Jobbik is rendelkezik némi szavazatszerző képességgel, az MSZP azonban itt is sok helyen mögéjük szorult már: nem egyszer a Mi Hazánk is megverte, sok helyen mandátumhoz sem jutott. A DK az MSZP helyét vette át, a Momentum a kiválóan célzott internetes kampányával tud jelen lenni: rájuk ezért nagyon kell figyelni, mert a vidéki fiatalok is védtelenek a romboló hülyeségeikkel szemben. A Jobbikot még viszi a lendülete, de vidéki támogatóinak is elvesztette már több, mint a felét. A megyei listákból egyértelműen látszik, hogy az ellenzéki pártok egymás szavazóit tudják csak megszólítani, nincs esélyük új szavazókat bevonni, illetve arra végképp semmi lehetőségük, hogy a Fidesz szavazóit elérjék.

A megyei jogú városok is azt mutatják, hogy a választók honorálták a jó kormányzást, mind önkormányzati, mind országos szinten. A „nagy” vereségek is a Fidesz negyven százalékos támogatottságát mutatják, olyan városokban, ahol az ellenzéki vezetők és általában az ellenzék is nagyon erős beágyazottsággal rendelkezik. Még olyan városokban is, ahol a fideszes önkormányzat megítélése nem volt túl jó, mint Pécsett, a vesztes polgármester-jelölt is több ezer szavazattal kapott többet, mint öt éve az elődje. A megyei jogú városokban akkor lehet győzni, ha a jelöltek támogatottsága túl tud terjeszkedni a pártszimpátiákon. A nagyvárosok önkormányzati eredményei tulajdonképpen nemcsak leképezik a pártok erőviszonyait, hanem azt mutatják, hogy a Fidesz kilenc éves önkormányzati dominanciája nem a véletlen műve, hiszen a nagyvárosok többségében a pártszimpátiáktól függetlenül is meg tudott szerezni-tartani választói csoportokat. Ahol pedig a választópolgárok elégedettek az ellenzéki városvezetéssel, nem érdekli őket, hogy az ellenzéki, megtartják azt. Nem hiszem, hogy ezt helytelen döntésnek kellene tartanunk, mert ez a demokrácia és az önkormányzatiság lényege.

Egy fideszes sikertörténet: Papp László, Debrecen régi és új polgármestere minden korosztályt képes volt megszólítani, miközben az ellenzék még ketté is repedt, egy félőrült DK-s és egy Momentum-szövetséges kisnyilas táborára

A kis- és közepes városokban pedig kifejezetten kedvező a kép a Fidesz számára. Ahol lehetett, mindenütt nyertünk; a választók jelentős többségét teljesen hidegen hagyta az a „civilnek” nevezett bűvészkedés, amellyel itt is próbálkozgatott az ellenzék. Hódmezővásárhelyet és Siófokot ugyan nem sikerült visszaszereznünk, de Dombóváron például teljes győzelmet tudott aratni a Fidesz. Jó jelöltek, jó program, jó kampány és ellenzéki zaklatásos lelepleződés. Ha valami hiányzik és az ellenfél is jó, akkor lehet veszíteni. De az említett két városban (is) valószínűleg megsértettük a szavazók egy részét, és még nem tudtuk meggyőzni őket arról, hogy tanultunk a hibánkból. És ennek vannak általános tanulságai is.

És lehet, hogy nem is tanultunk. Ez a kampány sok hiányérzetet hagyott a szavazóinkban, országos szinten és Budapesten különösen. Rengeteg helyen született szoros eredmény, amelyeknél lehet, hogy csak az összefogottabb, optimistább országos kampány hiányzott, vagy a Facebookon és Facebookkal folytatott küzdelem nem volt elég. Az ellenzéki összefogás a közepes és nagy városokban tulajdonképpen lefolytatta a maga kampányát, de az érintett öt erő maga külön kampányt is vitt a saját „földalatti” hálózatain, és ennek következtében például a Momentum kiváló internetes jelenléte az összes ellenzéki jelöltre, „civil összefogásra” kisugárzott. Olyan jelöltek kaptak tökéletes közösségi médiás támogatást, akiknek az eredeti kapcsolat- és ismertségi rendszere ezt külön indulás esetén nem tette volna lehetővé. És így a Momentum is megkapta azt az offline kapcsolati hálót sokszor, amivel egyébként egyáltalán nem rendelkezik. Ez néhány fájó esetben, valószínűleg leginkább Budapesten vezetett nem várt ellenzéki győzelmekhez.

Hasonlóan fontos tapasztalata ennek a választásnak, hogy a lelkes és jelentős jobboldali szavazótábor nem elég; a belső mozgósításnak olyan aktivizmussal is társulnia kell, amely kimutat a szavazótáborból, és a bizonytalanokra, a függetlenekre koncentrál. A baloldali-liberális koalíció szavazótáborának belső magja ugyanis nagyon hatásosan kampányolt kifelé a saját buborékjából. Meg tudták szólítani az összefogásuk abszurditásán egyébként „kiakadó” szavazóikat is, és olyan hangulatot tudtak teremteni, ami nekik használt; reményt tudtak ébreszteni valamire, amit nem is kellett megfogalmazniuk, azonosítaniuk. Sok emberrel hitették el, hogy Karácsony Gergely Budapestjén jobban fogja érezni magát. Mi pedig ez ellen az ígéret ellen kampányoltunk, és ez nem vezethetett sikerre.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu