Pesti Srácok

A Fideszre "ártalmas luxizásról" és Lázár János bocsánatkéréséről is beszélt Navracsics Tibor

A Fideszre "ártalmas luxizásról" és Lázár János bocsánatkéréséről is beszélt Navracsics Tibor

Interjút adott Navracsics Tibor Dull Szabolcs Ötpontban podcastjában. Ahogy arra Dull Szabolcs a hírlevelében felhívta a figyelmet, ritka, hogy egy hivatalban lévő miniszter nyíltan beszél azokról a problémákról, amelyeket a Fidesznél lát, de Navracsics Tibor most a műsorában kijelentette, hogy „a luxizást”, ideértve Tiborcz István Ferrariját és Lázár János vadászkastélyát, ártalmasnak tartja a Fideszre nézve - írja a Telex.

Navracsics beszélt arról is, hogy a Fidesz szerinte miért lett szélsőséges párt; és hogy az átláthatósági törvényjavaslatot ebben a formában nem szavazza meg. Nem tud egyetérteni azzal, hogy a most felajánlott egyszázalékos adót is elvehessék azoktól a szervezetektől, amelyek jegyzékre kerülnének. Szerinte erről „elég rendesen” van vita a Fideszen belül. Ő pedig majd akkor dönt arról, megszavazza-e a törvényt, ha látja a végleges szöveget.

A Pride betiltásával kapcsolatos törvénnyel kapcsolatban azt mondta, ő abban bízik, hogy ez nem egy teljes tiltás. Szerinte önmagában a Pride-ot nem lehet betiltani, csak azt, hogy milyen típusú tüntetések nem engedélyezettek. „Én nem a formára, hanem a tartalomra koncentrálok” – mondta, és szerinte a jelenlegi törvény alapján meg lehetne tartani a Pride-ot. Navracsics nem érzi úgy, hogy a történtek miatt Magyarország kifelé tartana az EU-ból. Ő inkább attól tart, hogy a magyar kormány és az EU közötti kommunikáció ellaposodik, attól viszont nem tart, hogy Magyarországot kitolják az EU-ból. Navracsics 2025-ben nem tartja reálisnak a huxitot, tehát azt, hogy Magyarország kilép az unióból.

Navracsics az interjúban azt mondta, egyértelműnek látja, hogy 2026-ban Orbán Viktor–Magyar Péter-meccs lesz a miniszterelnöki posztért, és Orbán fog nyerni ebben a párharcban. Vagyis a miniszterelnök szerinte minden pletyka ellenére újraindul, és Magyar Péter indulását sem lehetetlenítik el.

PestiSracok facebook image

Navracsics azt mondta, hogy jelenleg a Fidesz számára nem is Magyar Péter jelenti a fő problémát, és a „luxizás” árt a Fidesznek.

– mondta Navracsics, egyúttal Lázár Jánosnak is odaszúrva egyet. Navracsics Dull kérdésére megerősítette, hogy Tiborcz István Ferrarijára és Lázár János vadászkastélyára gondol.

– mondta.

Navracsics szerint nem Magyar Péter a probléma a Fidesz számára, hanem az a hangulat, amelynek a megtestesítője Magyar Péter.

Lázárral való kapcsolatáról azt mondta, vele van „egy elhúzódó, méltánytalan vita”.

– mondta.

(Telex / Kiemelt kép: Hatlaczki Balázs-PS)

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.