Pesti Srácok

A FIFA ellenzi a kék lap bevezetését

A FIFA ellenzi a kék lap bevezetését

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) ellenzi a kék lap bevezetését, amelynek teszteléséről szombaton dönt a futball szabályalkotó testülete (IFAB).

– jelentette ki Gianni Infantino, a FIFA elnöke, amikor megérkezett a skóciai Loch Lomondba, az IFAB ülésére.

PestiSracok facebook image

– mondta. Infantino hozzátette: mindig nyitottak az új ötletekre és javaslatokra, ugyanakkor meg kell védeni a játék lényegét és hagyományait.

Az ideiglenes kiállítást magával vonó kék lap nem új keletű, mivel az amatőr futballban a sárga és a piros lap bevezetése előtt bevett szokás volt a tízperces büntetés. Ezt akkor kapták a játékosok, ha például egy közepesen súlyos szabálytalansággal akadályoztak meg egyértelmű gólhelyzetet, vagy verbálisan támadták a bírót. A jelenlegi ötletgazdák szerint a kék lap átmenetet jelenthetne a sárga és a piros kártya között. Két kék lap ugyanúgy kiállítást érne, mint két sárga, illetve egy-egy sárga és kék lap is pirosat eredményezne. A labdarúgás "grál lovagjainak" is nevezett IFAB nyolc tagból áll: képviselteti magát az angol, a skót, a walesi és az északír szövetség – egyfajta tisztelgésül a sportág gyökerei előtt –, továbbá négy főt delegál a FIFA. Mivel a döntésekhez többség szükséges, a világszervezet megakadályozhatja a neki nem tetsző határozatokat. A mostani tanácskozáson a tagok még nem döntenek a kék lap bevezetéséről, csak arról, hogy teszteljék-e egy szezonon át. Az angol szövetség már felajánlotta, hogy a kupasorozataiban próbálják ki először az újítást.

Forrás: MTI; Borítókép: X

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?