Pesti Srácok

A fő lengyel ellenzéki párt az ET kínzás elleni bizottságához fordul Mariusz Kaminski ügyében

A fő lengyel ellenzéki párt az ET kínzás elleni bizottságához fordul Mariusz Kaminski ügyében

Az Európa Tanács (ET) kínzás és embertelen bánásmód elleni bizottságához (CPT) fordul a lengyel ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt amiatt, hogy az éhségsztrájkoló Mariusz Kaminski képviselőt a börtönben kényszertáplálásban részesítették - jelentették be csütörtöki varsói sajtóértekezletükön a PiS politikusai.

A levelet még csütörtökön továbbítják a CPT-hez - mondta el Arkadiusz Mularczyk, a szejm képviselője, az ET Parlamenti Közgyűlésének (PACE) tagja. Hozzátette: a dokumentumban arról tájékoztatják a CPT-t, hogy Lengyelországban kínzást alkalmaznak a politikai foglyokkal szemben. Kifejtette: kínzás jellegű volt az, ahogy Kaminskit a börtönben táplálták.

Mularczyk szerint az ilyen bánásmód sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét. A PACE szerdai ülésén PiS-képviselők állásfoglalás-tervezetet nyújtottak be, amelyben kétségbe vonták két képviselőtársuk, Mariusz Kaminski és Maciej Wasik bebörtönzésének jogszerűségét, és követelték, hogy az ET indítson vizsgálatot az ügyben - közölte Mularczyk.

A PAP hírügynökség által idézett állásfoglalásban felidézték: a korrupció elleni hivatal egykori vezetőiként elkövetett hivatali hatalommal való visszaélés címén elítélt Kaminskit és Wasikot január 9-én annak ellenére tartóztatták le, hogy Andrzej Duda elnök ugyanebben az ügyben már 2015-ben kegyelemben részesítette őket. Az államfő döntésének jogosultságát az alkotmánybíróság háromszor is megerősítette - írták.

PestiSracok facebook image

A lengyel jog szerint a kényszertáplálás az éhségsztrájkoló elítélteknél csak akkor alkalmazható, ha állapotuk életveszélyes. Kaminski ügyvédje fellebbezett a kényszertáplálást elrendelő bírósági döntés ellen, de a módszert már a fellebbezés megvitatása előtt alkalmazták.

Kaminskit és Wasikot a másodszori elnöki kegyelmi aktus nyomán, kedd este engedték szabadon. Csütörtökön bejelentették: gyakorolni fogják képviselői mandátumukat annak ellenére, hogy Szymon Holownia alsóházi elnök szerint elveszítették azt.

Donald Tusk lengyel kormányfő szerdai sajtóértekezletén kijelentette: Kaminski és Wasik ügye "nem ért véget, még csak most kezdődött". Az államfői kegyelem "mit sem változtat azon a tényen", hogy a két politikust a PiS tavaly novemberig tartó nyolcéves kormányzása idején történt más ügyek miatt felelősségre vonják majd - helyezte kilátásba a miniszterelnök.

Forrás, fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.