Pesti Srácok

A főpolgármester-helyettes bejelentette: hitelből üzemeltetnék a BKV-t

A főpolgármester-helyettes bejelentette: hitelből üzemeltetnék a BKV-t

A Fővárosi Önkormányzat egyre érdekesebb nyilatkozatokat tesz saját működésével kapcsolatban. Ha az adminisztrációban nem is, legalább a kommunikáció terén viszonylag jól boldogult eddig a Karácsony-adminisztráció, ennek azonban vége: legutóbb például a tömegközlekedés leállításáról nem sikerült megfogalmazni, hogy végül is mi a terve a városvezetésnek. Kiss Ambrus ugyanis bejelentette, hogy nem áll le a tömegközlekedés – cserébe az Index szerint folyószámlahitelből finanszíroznák a működést. Hogy a felhalmozott hitellel mit kezdenek, azt már nem sikerült megszakérteni.

Mint arról beszámoltunk, miközben a Városháza-gate újabb és újabb hullámokat vet a magyar belpolitika állóvizében, úgy tűnik, hogy a Karácsony-csapat is mozgásba lendült. Lehetséges, hogy az ellenzék aktuális kampánypróbálkozásának középpontjába a fővárosi tömegközlekedés kerül majd. A fővárosi vezetés ennek kapcsán már azt is felvetette, hogy akár a tömegközlekedés leállításával tiltakoznának a kormány politikája ellen. Kiss Ambrus, Karácsony Gergely a "jutalékos rendszer" üzemeltetéséért felelős szintén gyanúba keveredett helyettese úgy nyilatkozott:

Ezt követően kedd délutánra meggondolta magát: ekkor már arról beszélt, hogy a főváros ugyan továbbra is szeretne pénzt kérni a kormánytól a járatüzemeltetésre, és reménykednek abban, hogy a kormány csütörtökig elutalja a szükséges összeget, mert különben az év végégi folyószámlahitelből finanszírozhatják a BKV-t.

PestiSracok facebook image

Forrás: Index; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?