A liberális média veszettül támad, a kormány és a gyártó cég cáfol, a baloldal szerint viszont a cáfolat is beismerés, mint az ’50-es években. Röviden ennyit tudunk az általuk „lehallgatási botránynak” elkönyvelt konteóról, amit a mainstream nyugati média közvetítésével gründoltak Magyarország ellen. A felvert sztoriról szervezett egységfrontban tudósító baloldali média máris kimondta a statáriális ítéletet, noha az égvilágon semmi nem bizonyítja a megjelent állításokat. A beszámolók sokkal inkább érzelemgazdag porhintések, mintsem tényfeltárások, nem tudni, honnan szivárgott ki a szóban forgó telefonszámlista, az pedig mély titok, hogy miként találták meg a mobilokon a baloldali média szerint is megtalálhatatlan szoftver nyomait.
A hírt a baloldal-szerte függetlenként hirdetett, valójában kőkeményen baloldali elkötelezettségű The Guardian dobta be, és onnan terjedt szét futótűzként. A terjedelmes kiinduló cikk szorgalmasan felsorolta a magyarországi baloldal évek óta ismételgetett hazugságait a haldokló sajtószabadságtól (megj.: az újságosstandok és az internet roskadásig tele vannak ellenzéki lapokkal) a CEU elüldözéséig (megj.: jelenleg is 8 szakon oktatnak a budapesti Közép-Európai Egyetemen). Az angol lap közölte: a Forbidden Stories nevű francia újságírószervezet projektje kiszivárgott anyagok alapján állítja, hogy Magyarországon sok ember „potenciális célpontja” volt „lehetséges hackelési kísérletnek” a Pegasus kémszoftverrel, amelyet „úgy tűnik”, 2017-ben vett meg Magyarország. Nem tudni, hogy mi és honnan szivárgott ki, mert ezt elfelejtették közölni ennek a félkész állapotban, sebtében élesített botránynak a karmesterei. Mindössze egy telefonszámlista képezi a kiszivárgás tárgyát, aztán ehhez költötték hozzá a kémszoftver meséjét.
Az sem világos, miért és hogyan végezhet az Amnesty International törvényszéki vizsgálatokat kommunikációs eszközökön – állítólag így derült fény a szoftverhasználatra. Még aggasztóbb, hogy miként lehet egy állítólag ártalmatlan, de a nép által ellenőrizhetetlen, leszavazhatatlan civil szervezetnek titkosszolgálati eszköztára. Pláne nem világos, hogy miként hagyhat ilyen egyértelmű nyomokat egy drága, vérprofi kémszoftver, és arról még nem is beszéltünk, hogy ha magyarországi mobilokon kémszoftvert találnak, az miért számít bemondásra, azonnal bizonyítottnak, hogy gyakorlatilag Orbán Viktor személyesen telepítette fel rájuk. A készülékeken megtalált kémszoftver-nyomokról egyébként maga a 444.hu-hoz tartozó Qubit írta meg a botrányhabosítás hevében, hogy megtalálhatatlan:
„A Torontói Egyetemen működő Citizen Lab kutatása szerint a Pegasust úgy tervezték meg, hogy se az antivírus-szoftverek, se az igazságügyi szakértők vizsgálata ne mutathassa ki a jelenlétét.”
A titkosszolgálatok azért vannak, hogy kiszűrjék a nemzetbiztonsági kockázatokat
Ha a haladó sajtó által szakmányban közölt sok-sok feltételezés és sugalmazás mögött áll is valódi megfigyelés a telefonszámlista tekintetében, azt legfeljebb a titkosszolgálatok végezhették, akik messze nem egyenlők a kormánnyal. Az, hogy a nemzetközi baloldali médiahálózat egyből teljes erővel Orbánra akarja tolni a lehallgatási vádat, azt a feltevést erősíti, hogy gyenge lábakon álló műbalhé ez, és éppen az előre megkomponált médiaviharral próbálják elfedni az ingatagságát. Ennek a temérdek bizonytalanságnak és homályban hagyott kérdésnek megfelelően nem is a tényközlés, hanem a sztori habosítása viszi a prímet a baloldali sajtóban, ahol egy napja úgy tesznek, mintha semmi más nem történne Magyarországon. Az állítások és feltételes módok között ráadásul felbukkant egy további elem, amely megkérdőjelezi az ügy komolyságát:
„A kiszivárgott adatok tartalmazták olyan emberek telefonszámait, akik törvényes nemzetbiztonsági vagy bűnügyi nyomozás célpontjainak tűnnek.”
Gyorsan tudjuk le a súlyosabb felvetést: ki merné tűzbe tenni a kezét tetszőleges ellenzéki politikusért, újságíróért, jogvédőért, hogy az illető nem végez nemzetbiztonsági kockázatot jelentő, esetleg államellenes tevékenységet? Évek óta hallgatjuk az ellenzék hangadóitól az alaptörvény megkérdőjelezését, a fenyegetőzést, hogy a hatalomba kerülésük esetén felfüggesztik a törvényes rendet, amíg bebörtönzik vagy felakasztják a fideszeseket, továbbá hallgatjuk a rendszeres könyörgésüket a nyugati progresszív erők felé, hogy avatkozzanak már be Magyarország életébe, és buktassák meg az Orbán-kormányt.
Fantáziarajz az alkalmazás működéséről. Forrás: Guardian/Qubit
Tényként leszögezhetjük a szövegeik alapján, hogy nem tisztelik Magyarország önállóságát és törvényes rendjét.
Azt pedig végképp nem tudhatjuk, hogy melyik jogvédő, újságíró vagy akár médiatulajdonos milyen nemzetbiztonsági üggyel, illetve bűnüggyel kerül bármilyen kapcsolatba. Akik terroristákat mentegetnek a sajtóban, terroristák szabadon engedéséért érzékenyítik és hergelik a népet, a Magyarország energiabiztonságát és gazdasági stabilitását szavatoló paksi atomerőmű-projekt ellen áskálódnak, ráadásul mindezekhez külföldi háttérképzéseket látogatnak és külföldi titkosszolgálati segítségeket vesznek igénybe, azok mire számítanak? Az ilyenek milyen alapon várják el, hogy ne kerüljenek rá a magyar szolgálatok megfigyelési listájára?
Sőt, még világgá is kürtölik, hogy bűnözőkkel közös listára kerültek fel.
Ilyen értelemben az sem számít, hogy az adott újságíró, jogvédő vagy más médiaszereplő a tudtával, vagy akár tudtán kívül, csupán elvakult orbánfóbiája miatt lett a külföldi titkosszolgálatok játékszere. Szijjártó Péter és Pintér Sándor szűkszavúsága ugyanakkor érthető, hiszen a magyar szolgálatok nyilván nem fogják az ilyen ügyeket kiteregetni. Ezek a szolgálatok éppen azért titkosak a világ minden országában, mert – demokrácia ide vagy oda – nem a nyilvánosságra tartozik, amivel foglalkoznak. Sem Magyarországon, sem az Európai Unió más tagállamaiban, sem a könyörtelen diktatúrákban, mint Oroszország vagy Kína, sem a választásokat elcsaló banánköztársaságokban, mint Kuba vagy az Egyesült Államok.
Dolgozik a hálózat: nincs bizonyíték, csak minden hullámhosszon harsogott feltételezések
Tulajdonképpen ennyi az ügy, a világraszóló botrány:
törvényes nemzetbiztonsági nyomozásokból származó titkosszolgálati telefonszámlista, továbbá feltételezések, „állítólag”-ok, „potenciális”-ok, „úgy tűnik”-ek és informatikai abszurdumok.
Erre alapozva terítik rezzenéstelen arccal a propagandát, hogy a magyar kormány illegálisan megfigyeli az ellenzéket. Cáfolt a hírbe hozott NSO cég, amely közleményében kifejtette: nincs olyan dokumentációjuk a vádaskodóknak, ami alátámasztaná az állításaikat. A magyar kormány részéről az Információs Hivatalt felügyelő külügyminiszter kijelentette, hogy nem vásároltunk a Pegasus szoftverből, és a többi nemzetbiztonsági szolgálatot felügyelő belügyminiszter leszögezte a parlamentben, hogy a 2010-es kormányváltás óta nem folytattak és nem folytatnak illegális megfigyelést a szolgálatok. Ez azonban mind nem érdekli a haladó médiát, hiszen „az NSO egyik volt alkalmazottja” értelemszerűen mindent felülíró forrás. Ha a fő idegdúc kiadta a hálózati utasítást, hogy minden hullámhosszon habosítani kell a botrányt, akkor a „független média” teszi a dolgát, és megdolgozik az odaföntről kapott makroadományokért.
Az NSO Group közleményben reagált a balliberális média vádaskodására, és rágalmazási pert helyezett kilátásba az álhíreket terjesztő portálokkal szemben
A botrány működésében pedig ráismerni a jól ismert receptre, amikor előbb jelenik meg a külföldi lapban a magyarországi baloldali újságírókra alapozva megírt történet, mint a magyarországi baloldali újságban. Az teljesen papírformaszerű, hogy a botrányt felverő Forbidden Stories újságírószervezet mögött álló Global Investigative Journalism Network-nek ugyanúgy önzetlen támogatója a Soros-féle Open Society Foundations, mint a projektben részt vevő, magyar nyelvű oknyomozó portálnak, a Direkt36-nak is. Ebben nincs meglepetés, de azért rögzítsük, hogy ezúttal is elvileg függetlenobjektív Soros-érdekeltségek harsogják kánonban ugyanazt a vádat a magyar kormányra.
A hálózat működésének további ékes példája, hogy már két nappal a botrány kirobbantása előtt megágyaztak a sztorinak. A Soros által ugyancsak bőkezűen támogatott, homályos pénzügyi hátterű 444.hu pénteken hírt adott róla, hogy Magyarország megvásárolta az izraeli Candiru kémprogramot. Ennek a cikknek a végére odaszúrták az alábbi szöveget:
„Korábban egy másik izraeli céget, az NSO-t is megvádolták, hogy kémprogramokat adott el elnyomó kormányoknak, akik újságírókkal és aktivistákkal szemben használták azokat.”
Aztán mit ad ég, vasárnap robbantja az NSO-val kapcsolatba hozott ügyet külföldön a The Guardian, idehaza pedig a Direkt36 és a Telex. Természetesen nincs hálózat, és nem egy szervezett támadásról van szó, előre kitervelt menetrenddel és előre felkészített újságírókkal. Az ígéret szerint, a következő napokban további érintett magyar közszereplők történetét fogják bemutatni, akik között van egy tekintélyes ügyvéd és egy ellenzéki városvezető is. Jönnek tehát a személyes sztorik, az ellenőrizhetetlen siránkozások visszhangzó meg recsegő telefonokról, a ház előtt álló autóban ülő félelmetes emberekről, rettegésről, jön az indulatok felkorbácsolása, ami után már végképp nem valós tényekről fog szólni az ügy, hanem az érzelmi alapú diktatúrázásról.
Erre szüksége is lesz amúgy a nyílttársadalmi médiahálózatnak, mert egyelőre igencsak rozoga felépítményt, zavaros és elkapkodott történetet hoztak össze a dramaturgok. Az oka alighanem az, hogy sietniük kellett. Információink szerint ugyanis egy vezető ellenzéki politikust érő, nemsokára nyilvánosságra kerülő uniós csalássorozat és lopás miatt robbantották ki a kamubotrányt.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS