lehallgatási ügy
Pegasus-ügy: amiről a balos propagandamédia nem beszél...
Múlt héten a Népszava megjelentetett egy cikket, miszerint a Pegasus kémszoftvert gyártó izraeli cég szerződést bontott Magyarországgal. Majd pedig ez a cikk a teljes ellenzéki (bocsánat, „függetlenobjektív”) sajtón, mint futótűz a száraz bozóton, pillanatok alatt végig is szaladt. Hogy aztán kiderüljön: nem is biztos, hogy így volt. Lehet, hogy nem is bontottak szerződést. Lehet, hogy nem is a cég...Horváth József: a Pegasus-ügy egy hibrid háború része
A titkosszolgálati munka nem egyenlő a lehallgatással – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Horváth József, az elhárítás és a katonai szolgálat egykori műveleti főigazgató-helyettese. Elmondta: olyan korszakba jutottunk, amely veszélyesebb, mint a hidegháború volt, mert nincsenek egyértelmű játékszabályok, és a frontvonalak is elmosódtak. Kiemelte: „ezt hívják hibrid háborúnak. Ennek lényege, hogy látszólag békésen, kibertámadásokkal, pénzügyi manipulációkkal, álhírek kreálásával külső erők egyes országok, nemzetek életét befolyásolják.”Nagy Ervin a Pesti Riporterben: amíg nincsenek bizonyítékok a Pegasus-ügyben, addig ez csak a baloldal politikai lufija (Videó!)
Semmi bizonyítéka nincs a baloldalnak arra, hogy a kormány lehallgatott volna újságírókat, politikusokat, ellenzéki üzletembereket, ahogyan azt a Momentum EP-képviselője állította a hétfői tüntetésen. Donáth Anna ugyanis ezt tényként közölte, ami nemcsak politikai, de jogi kérdéseket is felvet – mondta a XXI. Század Intézet kutatója a Pesti Ripoterben. Nagy Ervin hozzátette: a baloldal egyre többször, mindenféle felelősség nélkül átlépi a jogi határokat, közben olyan elszámoltatásról beszélnek, ami túllép a jogállamiság keretén.Sistergős öngólt rúgott az ellenzék a Pegasus-ügyben (Videó!)
Mi már csak egy kávét kérünk – mondhatnánk, hiszen az ellenzék újabb sistergős öngólt rúgott, mégpedig az éppen általuk „kirobbantott”, aztán bohózattá habosított Pegasus-balhéban. Történt ugyanis, hogy vizsgálóbizottságot akartak összehívni a kémszoftver kapcsán, azonban mivel feljelentést is tettek, ezt maguk akadályozták meg.Elmaradt a nemzetbiztonsági bizottság ülése
Határozatképtelen volt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának hétfői zárt ülése, amelyen a Pegasus nevű izraeli kémszoftver magyar vonatkozása volt az egyetlen napirendi pont. A határozatképtelenség megállapítása után a testület ellenzéki tagjai Stummer János (Jobbik) elnök, Molnár Zsolt (MSZP) és Ungár Péter (LMP) a belügyminiszterrel „nyolcszemközti beszélgetést” folytattak – derült ki az ülés utáni sajtótájékoztatón. A kormánypárti képviselők nem jelentek meg a tanácskozáson.Macron telefont és telefonszámot cserélt
Telefont és telefonszámot cserélt Emmanuel Macron francia elnök a Pegasus nevű kémprogrammal kapcsolatos sajtóhírek miatt. Az ügy kapcsán rendkívüli ülést tartott a nemzetbiztonsági, illetve védelmi tanács – közölte csütörtökön a francia elnöki hivatal, az Élysée-palota egyik illetékese.Az ügyészség nyomozást rendelt el a Pegasus-ügyben
Nyomozást rendelt el a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség több feljelentés nyomán jogosulatlan titkos információgyűjtés bűntettének gyanúja miatt a Pegasus-ügyben. Az ügyészség rövid közleményében azt is hozzátette, hogy a nyomozás feladata a tényállás, illetve annak megállapítása, hogy történt-e, és ha igen, milyen bűncselekmény.A Pegasus nevű szoftver gyártója szerint hamisítvány az ötvenezres lista – Életeket mentett az alkalmazás
A Pegasus nevű szoftvert gyártó izraeli NSO vállalat tulajdonosa azt állítja, hogy semmi közük nincsen az állítólag megfigyeltek telefonszámait tartalmazó ötvenezres listához. Salev Hulio elmondta: már egy hónapja szóltak nekik, hogy egy lista kering a piacon. Szerinte a cége nem felelős a program további felhasználásáért. Az izraeli kereskedelmi rádiónak adott interjújában hangsúlyozta, hogy az általuk gyártott platform életmentő, terrortámadásokat előzött meg. Elmondta, hogy 45 országnak adták el a szoftvert, másik kilencventől viszont megtagadták az üzletet.Ez a Pegazus még virslinek sem jó – 2. rész
Magyarország nem véletlenül lett a Soros támogatta szervezetek és a balliberális sajtó által alapított Pegasus-konzorcium célpontja. Az USA Ukrajna és a NATO közeledésének akadályozása miatt neheztel ránk. Magyarország – bár részt vesz bennük – nem lelkesedik az Oroszországra kivetett szankciókért, amelyek egyébként egész Európának károsak, kizárólag az USA érdekében állnak.Ajánljuk még