Pesti Srácok

Horváth József: a Pegasus-ügy egy hibrid háború része

null

A titkosszolgálati munka nem egyenlő a lehallgatással – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Horváth József, az elhárítás és a katonai szolgálat egykori műveleti főigazgató-helyettese. Elmondta: olyan korszakba jutottunk, amely veszélyesebb, mint a hidegháború volt, mert nincsenek egyértelmű játékszabályok, és a frontvonalak is elmosódtak. Kiemelte: „ezt hívják hibrid háborúnak. Ennek lényege, hogy látszólag békésen, kibertámadásokkal, pénzügyi manipulációkkal, álhírek kreálásával külső erők egyes országok, nemzetek életét befolyásolják.”

Horváth József a Pegasus-ügy kapcsán a portálnak arról beszélt: a nemzetbiztonsági szolgálatok komoly intellektuális munkát végeznek, „amelyben rendkívül fontos a törvényesség, a célirányosság és az arányosság elvének a betartása”. Hozzátette, hogy a felderítőmunka része lehet a híváslisták, cellainformációk elemzése; ezt követően, de csak a független bíróság vagy az Igazságügyi Minisztérium illetékesének engedélyével kezdődhet meg a célszemély lehallgatása. Kiemelte: számos alkalommal történik meg, hogy a bíróság vagy a minisztérium nem látja indokoltnak a lehallgatást és nem adnak engedélyt arra. Horváth József kitért arra is, hogy megfigyelési szempontból nincs különbség egy újságíró vagy egy más hétköznapi ember között. Kifejtette: ha például egy sajtóorgánum munkatársa egy külföldi szervezett bűnözői csoport vezetője érdekében lobbizik, akkor az kockázatot jelent. A főigazgató-helyettes ugyanakkor elmondta: lehallgatást kizárólag a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) végezhet. Kitért arra:

Horváth József szerint több lehetőség is felmerülhet a telefonszám-lista nyilvánosságra kerülése kapcsán, amelyek közül kevésbé valószínű, hogy az izraeli cég az értékesítést követően nyilvántartotta volna, kikkel szemben használták fel a technológiát, illetve, hogy egy rivális cég dezinformált és él vissza a Pegasusszal. A szakértő azt valószínűsítette, hogy titkosszolgálati akció húzódik meg a történtek mögött. Kifejtette:

PestiSracok facebook image

Úgy vélte, a Pegasus-ügy a hibrid háború része:

Forrás: mno.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még