Ennek így kellett történnie. Olyan nem lehet, hogy Lionel Messi, a futball egyik valaha volt legjobb játékosa ne nyerjen semmit a hazájának. Most véget ért az átok: Argentína Brazíliában, az ősi rivális ellen, annak otthonában megnyerte a Copa Américát. Argentína a kilencvenes évek óta várt egy ehhez hasonló sikerre. Messi ezzel megnyugodhat. A tékozló fiú hazatért és hazájában is félistenné vált.
„Most táncolj, most táncolj!” – valami ilyesmit mondott Lionel Messi korábbi barcelonai csapattársának, Minának azután, hogy utóbbi kihagyta a tizenegyesét, majd Kolumbia helyett Argentína jutott be a Copa América 2021-es döntőjébe. Messi némileg váratlan arroganciája akkor válik érthetővé, ha megnézzük Mina nagyképű büntetőjét és az azt követő táncát még egy körrel korábbról.
A kolumbiai védő szemen köpte a sportszerűséget akkor, amikor buta és szánalmas vonaglásba kezdett sikeres negyeddöntős tizenegyese után. Ezt kapta vissza az argentinok ellen és ezzel váltotta ki Messi heves, de teljesen érthető reakcióját.
Egy Copa mind fölött
Ez a jelenet mindent elárul a Copa Américáról, annak fontosságáról és légköréről, amit innen, Európából csak félig-meddig érzékelhetünk. A futball ott, Dél-Amerikában még mindig élet vagy halál kérdése, valami megfoghatatlan, spirituális dolog. A hősökből félistenek, a bukottakból páriák lesznek. Messi eddig az utóbbi csoportba tartozott. Hiába ő klubszinten a világ talán valaha volt legjobb játékosa – legalábbis a legdominánsabb –, a válogatottal eddig sohasem nyert semmit. Nyilván a vb a csúcs, de a Copa értéke is akkora, hogy azt nehezen tudnánk megfelelően leírni.
Még egyszer, utólszor?
Most, ezen a nyáron Messi a barcelonai kudarcok után újra nekiveselkedett. Nem lépett vissza, nem ment el pihenni, hanem újra nekivágott, telis-tele rossz emlékekkel, egy olyan csapattal, amely gyengébbnek tűnt azokhoz képest, amelyekkel korábban próbálkozott.
Miután átszenvedte az egész koronavírusos, kaotikus, elnökváltós, tragikus barcelonai szezont. Miután ősszel láthatóan elege lett mindenből. Miután tavasszal ismét „futballisteni üzemmódba” váltott és olyan tántoríthatatlan fegyelmezettséggel lőtte a nagyobbnál nagyobb gólokat, mint ahogyan az őt sározó névtelen károgó kapirgálja az újabb napok újabb és újabb sorsjegyeit. Messi megint elkezdte írni a termelési regényét, de hiába a számok és a felső sarkok, a Barcelona az idény végére megint kipukkadt, a nagy meccseken alulmaradt, maradt az emlékezés a régi csapatra, a savanykás ízű és illatú nosztalgia.
Aztán mégis felkelt és újra lépkedett. Néha még futott is. Kétségtelenül megtett mindent. Négy gól és öt gólpassz – így festett a mérlege a Copán a döntő előtt, és ha hozzátesszük, hogy ezt hat meccsen hozta össze, már ebből a statisztikai adatból is nyilvánvaló: nagyon akarta ezt a trófeát. Hogy mennyire, azt csak sejthetjük – érezni csak ő érezte.
Messi az idei Copán. Fotó: MTI/EPA
Elvesztett döntők sora
Sokat tudják, hogy a Barcelona legendája korábban az összes döntőjét elvesztette a nemzeti csapattal. 2007-ben, 2015-ben és 2016-ban is alulmaradt a Copa América fináléjában, de a legnagyobb traumát a 2014-es világbajnoki ezüst jelentette. Németország semmivel sem játszott jobban, az argentin csapatnak több helyzete volt, a hosszabbítás után mégis Götzéék örülhettek. Utóbbi lőtte a győztes gólt, és ezzel nagyjából le is zárta a karrierjét. Huszonévesen.
Ilyen a sors, a futball. Messi ott és akkor volt csúcsformájában, de nem tudta megmutatni. Azt a finálét neki kellett volna eldöntenie, hogy végre Maradona mellé kerülhessen a hazájában, de nem tudta megtenni. Csak ő tudja, hányszor kelt fel emiatt csatakosan.
Mindenki könnyezett
A magyar idő szerint vasárnap éjjel megrendezett döntőben a házigazda Brazília volt Argentína ellenfele. Az ősi rivális, benne a jóbaráttal és árulóval, Neymarral, aki olyan visszataszító módon lépett meg anno az arab pénzből felpumpált PSG-be. Messivel viszont barátok maradtak, ez látszott is a döntő után, amikor mindketten könnyeztek és végre az argentinok tízese vigasztalhatta meg a nagy ellenfelet.
Fantasztikus, felemelő pillanat volt, ahogyan a vereség újra emberré varázsolta Neymart, ezt az elképesztő zsenit, aki – egyelőre – nem nyert a hazájával semmit és hiába próbált kilépni Messi árnyékából, még mindig ott van. Ottragadt.
A tékozló fiú hazatért
Bevallom, majdnem megkönnyeztem Messi és Argentína győzelmét. Ha élőben néztem volna, valószínűleg így is történik. Messi is azok közé tartozik, akiknek szinte az összes mérkőzését láttam. Barcelona-szurkolóként csak Puyol és talán Iniesta jelent nála többet, annyi örömöt és szép pillanatot adott, amelyeket sohasem tudok majd meghálálni. Vele együtt estem össze az elveszített döntők után, figyelve az őt kritizáló trollseregek őrjöngését és támadását – és most nem a józan, normális kritikusokról beszélek, akik teljes joggal mondták és írták, hogy a válogatott azért nem a Barcelona. Most már a Barcelona sem a Barcelona. Az a Barcelona. Nem is lesz soha. Messi viszont végre a hazájának is adott valami igazán nagyot. Ha az Esőisten elsiratta Mexikót, a Futballisten most visszaadott valamit Argentínának. Tékozló fiát. A gyermekét. Lionelt.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS