Mégis kívánják a férfiasságot a woke feministák – nagyon (18+)
A kommunista, vagyis "woke" lányok nem kedvelik és főleg nem tisztelik a férfiakat – állítólag. Ez minket, magyarokat amiatt érint, hogy a nemek közötti kölcsönös tisztelet a családalapítás és a normális élet rovására megy, és mivel éppen ezek a fajta emberek akarják átvenni a hatalmat az önök élete felett is, gondoltam, foglalkozzunk egy új trenddel, ami gyönyörűen megmutatja, hogy milyen emberek is ezek. Ez a trend pedig nem más, mint egy könyv – mert olvasnak ám ők, csak nem a Bibliát és nem Radnótit –, az új kedvencük most épp egy Morning Glory Milking Farm (Dicsőséges reggeli fejő farm) nevű pornóregény, amiben egy női főszereplő egy mesebeli farmon vállal munkát. A munka pedig nem más… khm… szóval mondjuk ki – érzékenyebb olvasóinknak csak annyit mondhatok, sajnálom – de arról van itt szó, hogy a főhős nő minotauruszoknak veri ki, és a balliberális férfigyűlölő nők pedig ezzel segítik magukat a boldogságba, mert imádják. Ezek általában egyedülálló, önértékelési és önképzavarral küzdő nők, legalábbis a könyvről szóló TikTok-videók alapján. Műelemzés következik, részben legalábbis.
Szóval a neokommunista lányok/nők legújabb kedvence a már említett Morning Glory Milking Farm című könyv, amit egy bizonyos C. M. Nascosta írt, aki már csilliárdos is lett hirtelen az új regényéből. Ebben a történetben a főszereplő egy emberi nő, Violet, aki anyagi nehézségei miatt elvállal egy különös munkát a Morning Glory Milking Farm nevű helyen, ami egy laboratóriumszerű “farm”, ahol minotauruszok (ember–bika hibridek) „tejét” gyűjtik terápiás és kereskedelmi célokra.
A történet során Violet megismerkedik Rourke nevű minotaurusz kliensével, akivel lassan kibontakozik egy érzelmes, bizarr, mégis meglepően gyengéd szerelmi kapcsolat.
Már eleve hajaz a történet az egyik legbetegebb szivárványos jelenségre, a transzfajú szexre, de ennél a dolog azért mégis jóval érdekesebb.
Szóval Violet a történet szerint beleszeret a bikaemberbe, sőt, szenvedélyes vágyat érez iránta, amiért az ember–állat hibrid, erős, hatalmas, tekintélyt parancsoló, és ennek a karakternek Violet szívesen aláveti magát. És úgy tűnik, az olvasók ezzel maximálisan egyetértenek, miközben évek óta hallgatjuk a rémtörténeteket a férfiasságról, a férfiszerepekről, arról, hogy miért ülnek a férfiak széttett lábbal a metrón, és egyébként meg a nők is be tudnak csavarni egy égőt, ha kell. Kétségtelen, talán be tudnak, de jobb ha mi csináljuk. De ez mindegy.
Na, de mit árul el ez a történet, miért jó a minotaurusz, és az ő iránti rajongás?
Nem mást, mint hogy a világ képmutatása és hazugsága zajlik a szemünk előtt, amit a baloldal esetében általában érzékelhetünk is.
Ugyanis, bármit is mondanak, kiderült ebből, hogy a balliberális feminsta “kultúra” egyszerre vágyik a nyers, ösztönös férfiasságra, és megveti a hagyományos férfiszerepet, amely ezt megtestesíti.
A magyarázat pedig erre nem más, mint az, hogy a minotaurusz egyszerre veszélyes és ártatlan, állat és férfi. Nem uralkodik, nem követel, mégis erővel és vadsággal bír. Ez a kettősség tökéletes metaforája annak a pszichés konfliktusnak, ami a woke női ideológiákban megjelenik: vágy a védelemre és a dominanciára, miközben tagadják, hogy szükségük van bármiféle férfira.
Ebben a könyvben ugyanaz a lényeg, csak máshogy van megmagyarázva: itt a minotaurusz nem ember, nem társadalmi szereplő. Nem lehet toxikus, patriarchális, elnyomó. Ő az állatias férfi princípium: erő, vágy, védelem – de emberi bűnök nélkül. A woke nő tehát nem férfit akar, hanem olyasvalamit, ami a férfi lényege, csak épp felelősség nélkül. Tehát a szörny, a félig ember–félig állat, aki már nem követel semmit, de mégis képes betölteni a hiányt.
Ez ugyanolyan, mint amikor egyesek szerint Magyar Péter képes betölteni a miniszterelnöki posztot, de egyrészt nem akarok ebbe az irányba elmenni, másrészt egy potens minotauruszhoz csak nagyon nehezen hasonlítható az apró zsebzsemlés Heródes.
És akkor visszakanyarodva a könyvre: ez a minotaurusz iránti vágy tehát a liberális mondóka szerint nem a férfi iránti szeretetből fakad, hanem a férfi feletti hatalomvágyból: a nő dönt, mikor engedi be az „erőt” az életébe, és mikor pusztítja el.
Mert a baloldali, progresszív gondolkodás a férfit társadalmi konstrukciónak tekinti, ezért a női fantáziavilágban csak a mitikus férfi – a félig ember, félig szörny – maradhat hiteles. A minotaurusz már nem férfi, így nem hordozza a patriarchátus „bűnét”, de mégis megtestesíti mindazt, amit a modern nő titokban elveszített: a valódi, nyers, védelmező erőt.
Szóval minden világos: a lényeg igazából az, hogy a nők – még ha woke kommunisták is – igenis vágynak a férfiakra és a nemi szerepeket tisztelik, csak nem vallják be, mert normális nőkkel ellentétben gyengék és bizonytalanok. Ez, a könyvben olvasható furcsa, önellentmondásos vonzalom pontosan megmutatja a woke ideológia mély válságát. A modern nő elutasítja a férfi hatalmát, de titkon visszasírja annak lényegét. Vagyis a férfit, akit elutasít, mert ezt mondták neki a közösségi médiában.
És ha már a nagy beismerésekről van szó, mondjuk ki: biztos vannak olyan férfiak, akik fogyasztanak nőkkel kapcsolatos tartalmat, csak nem verik nagy dobra, és szorgalmasan kitörlik a keresési előzményeiket. De ezek a férfiak soha nem mondták azt, hogy utálják vagy megvetik a nőket, sőt, szeretik és tisztelik a másik nemet, és tudják, hogy az élet nem teljes egymás nélkül.
A végső igazság pedig az, hogy vágyunk egymásra, vágyunk a harmonikus, együttműködő együttlétre, és nincs az a kommunista, szivárványos ideológia, ami ezen változtatni tudna.
