
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) részes államai aggodalmuknak adtak hangot szombaton amiatt, hogy előző nap az orosz belügyminisztérium körözést adott ki az ICC főügyésze és több bíró ellen.
Az orosz belügyi adatbázisban pénteken megjelent bejegyzés szerint Karim Khant, az ICC brit főügyészét az orosz büntető törvénykönyv egyik cikkelye alapján körözik, de a konkrét vádat nem nevezték meg. A Nemzetközi Büntetőbíróság részes államainak közgyűlési elnöksége által kiadott közleményben a moszkvai intézkedést megfélemlítésnek nevezték, illetve elfogadhatatlan kísérletnek arra, hogy aláássák az ICC mandátumát a legsúlyosabb nemzetközi bűncselekményeket vizsgálatában, szankcionálásában és megelőzésében.
Az ICC-nek tudomása van róla és nagyon aggasztónak tartja, hogy a bíróság tisztségviselői ellen jogtalan és alaptalan kényszerítő intézkedéseket vezettek be. Ezeket a lépéseket a testület elfogadhatatlannak tartja, és továbbra is tántoríthatatlanul végzi munkáját annak érdekében, hogy biztosítsa a legsúlyosabb bűntettek elkövetőinek felelősségre vonását
– fogalmaztak a közleményben.
A Nemzetközi Büntetőbíróság márciusban elrendelte Vlagyimir Putyin orosz elnök és Marija Lvova-Belova orosz gyermekjogi ombudsman letartóztatását, azzal vádolva meg őket, hogy törvényellenesen hurcoltattak el gyerekeket Ukrajnából.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Neil Hall
János
2023-05-21 at 19:29
Mire számítottak ezek?
Lódobogásra? ???
Nahát
2023-05-21 at 17:04
Remélem, ez azt jelenti, hogy elfogatóparancsot adtak ki ellene. Kölcsön kenyér visszajár.
Bukohill
2023-05-21 at 15:52
Magam is aggódnék, ha annyi eszem lenne, hogy letartóztatási parancsot adtam volna ki, a legerősebb, hadban álló atomhatalom vezetője ellen.
etelex44
2023-05-21 at 15:11
Amióta alkalmazzák a jogot a bűncselekmények felderítésére és a bűnözők büntetésére, létezik úgynevezett illetékességi terület. Az ICC illetékességi területe a részes államok területe. Az ICC-nek nem tagja Oroszország, de úgy tudom Ukrajna sem. Kezdetektől sem értettem, hogy a nemzetközi büntető bíróság milyen jogon adhatott ki elfogató parancsot az orosz elnök ellen.
Ugyanezen okok miatt az oroszok ellenintézkedése sem világos.
polizza
2023-05-21 at 11:13
Annyira utálom ezt az ,,állampolgárság” dumát.
Nem érdekel, hogy ki milyen módon, másokon élősködés végeredményeként, vagy pénzért vásárolva, vagy máshogyan, milyen állampolgárságot szerzett magának.
Attól ő még az, ami. Hiába akar más tollaival ékeskedni, mások teljesítménye árán magának olyan jogokat szerezni, amiért nem dolgozott meg.
A világ manapság ezt a valamilyen megkaparintott dolgot tartja fontosnak. Tuti, hogy a világpolgárok érdekében, akik el akarják fedni valóságos kilétüket.
Közben pedig az égvilágon semmit nem tesznek azok érdekében – lásd elszakított magyarok – akikre önakaratukon kívül ráérőszakoltak egyfajta állampolgárságot, és most annak alapján mondják nekik, hogy pofa be.
Egyébként vajon hány érintett !!!! szülő tiltakozott a gyermeke háború előli elmenekítése ellen?
Az oroszok már régóta menekítik a sajátjaikat anyaállamukba, hisz évek óta üldözi és gyilkolja őket az az állam, aminek állampolgáraivá tették őket valamikor.
Közben meg azt hallani, hogy az ukránok nem mindig engedik az ukrán ember ukrán állampolgárok elmenekülését a halál elől sem az ukrán irányban.
Szóval a magam részéről várom a számokat, amivel a bírók/ügyészek megindokolják a döntést. Az nekem nem mérvadó, hogy egy ilyen alak és hasonszőrű társai böfögnek valamit, ami a globaloballibsi csapatnak, amibe ők is tartoznak, éppen érdeke.
sorry
2023-05-21 at 06:29
Az oroszoknak el kellene rabolni ezt a hájas disznót, kivinni Oroszországba és ott állítani bíróság elé. Úgy, ahogy a zsidók csinálták a háborús bűnösökkel. Lenne sírás-rívás.
A Nagy Testvér figyel téged
2023-05-21 at 06:28
Márciusban az Oroszországi Nyomozó Bizottság tájékoztatott Khan elleni büntetőeljárás megindításáról, valamint Tomoko Akane (Japán), Rosario Salvatore Aitala (Olaszország) és Sergio Gerardo Ugalde Godines (Costa Rica) bírák. Azzal vádolják őket, hogy “Tudatosan ártatlan személyt vontak büntetőjogi felelősségre”. (Vagyis hamis vád tényállásával szembesültek.)
Подробнее: https://eadaily.com/ru/news/2023/05/20/obmusolili-mezhdunarodnyy-ugolovnyy-sud-obvinil-rossiyu-v-zapugivanii
A Nagy Testvér figyel téged
2023-05-21 at 06:25
Beszart a Muszlim köcsög! Nem jött be neki az hogy elterelje a figyelmet a bűnözöd pedofil buzi testvéréről ezzel a Putyin elleni váddal, és így magáról! Most rábaszott! Retteghet hogy hol fognak rá lecsapni hogy Moszkvába vigyék! Szopás! És szopás a többi “bírónak” is, akik mellé álltak, mivel azokat is körözteti az Orosz!???????
márko
2023-05-21 at 06:23
hozzászólásokkal egyetértek
/
az USA hegemón és adminisztrációja BIZTOSÍTOTTA HOGY :
. a világon az USA mindenki fölött van ( ez KÖTELEZŐEN megerősítve hetente és havonta a G 7 fórumokon , NÁTÓ értekezleteken , GLOBÁL NÁTÓ tervezetben is , …
. ÉS a világon az amerikai politikusok és katonák MINDEN BÍRÓSÁG FÖLÖTT VANNAK ( gaztettekért nem felelhetnek , hiába próbálkoznak a médiák hogy az AMERIKAIAK NEM ANGYALOK
. a NÁTÓ tagságban , az amerikai katonákat nem vonhat felelősségre
. “az igazság tartalma is USA tulajdonjog “ , és az USA kizárólagos tolmácsa
. a “ demokrácia az USA tulajdonjog ” és csak úgy értelmezhető és működőképes , ahogy Antony Blinken és Joe Biden akarja
/
az “USA biztonsági stratégia – október 2022” világosan kimondja ,
HOGY az USA , az egész világot “saját belügyének érti “ ÉS a világra értelmezi ( találnak mindig olyanokat kik ezt elfogadják hallgatólagosan
/
az USA HEGEMÓN a fő veszély a világon
csakafidesz
2023-05-21 at 04:46
Ezek a főügyészek beszartak! Pedig csak Oroszországban készülne kutyatápszer belőlük..
gács
2023-05-21 at 03:17
Lám, ez a nagykutya is khan!
Inkább Putyin mint ezek
2023-05-21 at 00:28
Már a képen se néz ki jól, borzalom.
És, bzonyítékok bemutatása nélkül rendel el egy körözést Putyin ellen, egy nagyhatalom elnöke ellen. Akkor ne csodálkozzon a válaszon.
Mindenesetre, a gyermekemet háborús veszély esetén inkább Putyinra bíznám mint az ukronácikra.
Gábor lovag
2023-05-21 at 00:01
Mi a szősz, a befőtt teszi el a
nagymamát … lesz itt sivalkodás
moliere
2023-05-20 at 23:45
Ennek a jogtudósnak az őshazájában kéne jogot implantálni a saría helyére. Mert arrafelé (Pakisztán) ha valaki nem kellő tisztelettel hivatkozik Mohamedre, vagy nyilvánosan imádkozik és hibát vét, istenkáromlás miatt éveket ülhet, és ez a teljes megbánás esetén van, vagy ha a tanúk megerősítik, hogy nem szándékosan tette.
Feltéve, ha eljut a tárgyalásig, vagy a rendőrség véresre verő brigádja nem menti ki a tömeg karmai közül. Heti jelenség, hogy istenkáromlásért agyonvernek egy embert az utcán. Tény: sok a paki, és így egymást sem tekintik túl nagy értéknek, túl nagy a zsúfoltság mindenütt, boltban, piacon, vonat tetején, hivatalban, egymásra torlódnak az emberek. Néha gondolom bele-belefér valakinél, hogy hangosabban csúszik ki egy “bassza meg a mohamed”, vagy egy “hogyazallah rakná bele a”, és akkor máris búcsúzkodhat a családtól, ha tud, mert az azonos négyszögölön található többi paki jámbor vallásosságtól vezérelve meglincseli.
Ezzel foglalkozik a “BRIT” nemzetiségű Karim Khan? Vagy ezt akarja implantálni ide?
Hogy a próféta húzza a hímtagjára!!!
moliere
2023-05-20 at 23:37
Annyira bírom a finom nyugati világot, élen a kifinomult és becsületes angolszászokkal. Mindig lekutyázzák az oroszokat, amikor meg vakkant, akkor meg egymás mögé akarnak bújni, csak azt nem lehet 🙂 úgyhogy beszarnak. Aztán amikor a kutya leszarja őket, akkor megint elkezdenek a rács mögül vicsorogni rá, meg vakkantani, kaviccsal dobálni, hátha a kutya majd megijed és elfut. Aztán a kutya felágaskodik, kiderül, hogy medve. A rács reccsen, kiderül, hogy csak lécekből van. És mindenki egymást letiporva futna, mászna, a saját szarában. Amikor majd bömböl a medve. Mert persze gyenge. Szervezetlen. Elege van a diktatúrából. Mert ő is a Netflixen lóg, ő is a nyugati popkultúrán nőtt fel, mekibe jár(na).
Csakhogy mindenki tudja Oroszországban, hogy ők lenézett, lealázott, ezerszer meggyalázott áldozatai a hollywoodi kultúrrasszizmusnak. Ők csak kurvák, stricik, fegyverkereskedők vagy narkós verőlegények lehetnek a polgárosult Nyugaton.
Ez az az öngól, amit ki nem kényszerített hibából újra, meg újra bevarrt a pipába a Nyugat, mert nem tudták megállni, hogy a földön fekvőbe belerúgjanak. Mert még akkor is, amikor Oroszország a földön feküdt, Jelcin, a részeg bolha ugrált az orrán, és vodkáért bármit adott, még akkor is remegő lábbal rúgtak bele Oroszországba, az oroszokba (a szerbekbe, a magyarokba, a románokba, az ukránokba (!!!), és minden “new nations” fiába), mint afféle asztalnál fingó bugrisokba, akiket “fejleszteni” aztán osztályozni kell, hogy ki az “éltanuló”.
Most a média új korszakában azt hiszik, hogy már értik Oroszországot, hogy az lufi, és hogy szétesik. Ja. Csak ez nem fog bekövetkezni, vagy ha igen, nem úgy, mint a berlini falbontás, pezsgővel és spontán dugással. Termonukleáris szétesés lesz, és a lufi is szép atomvillanással pukkanhat.
Egész fiatal életemben hálát adtam az Úrnak, hogy nem vagyok román, vagy ukrán, pláne orosz. Most azt látom, hogy mindennél jobb, hogy nem vagyok amerikai. Vagy angol. Őket aztán tényleg elvakítja a történelem, kár, hogy a történelem most egy szembe jövő kamion reflektora…
Azért tudom, hogy Amerikában, Britanniában, Franciaországban és akármilyen csodának is tűnik, Németországban is sok millió normális ember van. Na őket sajnálom.
solothurn
2023-05-20 at 23:11
Én csak rámézek annak a főügyésznek az egyáltalán NEM BIZALOMGERJESZTÖ
pofájára és máris kiosztanék legalább 10 évet, halmazat nélkül is!
Baxi
2023-05-20 at 22:51
Az ICC nevű szervezet Putyin körözésével súlyosan elbaszta a renoméját. Innentől mindenkinek nyilvánvaló hogy kinek dolgoznak a hiper objektív, kibaszott független, soros által érzékenyített bírák és főügyész urak.
Vízöntő
2023-05-20 at 22:17
Igaz-e, hogy az ICC főügyészének a testvérét Londonban, jóval a büntetése letöltése előtt, a Putyin elleni körözést megelőző napon/napokban váratlanul kiengedték a börtönből?
Bíróknak is volt szerepe benne?
Logikus
2023-05-20 at 21:43
Visszanyalt a fagyi, és most megijedtek :))
Ghandi
2023-05-20 at 21:40
Mikor a főügyész úr hírét vette a körözésének, otthon rögtön végigverte a háremet, gondolom…
Ghandi
2023-05-20 at 21:37
Szennyszervezet! Mikorra várható Obama, a két Bush és Biden felelősségre vonása??? Meg itt van mindjárt Zelenszkij, a donyecki/luhanszki lakótelepek ágyúzásával… Gondolom, Viktort előbb fogja zaklatni ez a büdös banda…
Gijutsushi
2023-05-20 at 21:22
Egy ilyen gusztustalan talpnyaló pakisztáni sz@ralak lehet főügyész Európában??? End of history!
TalEle
2023-05-20 at 21:18
Az ukrán háborús bűnösöket nem kellene üldözniük? Ilyen, amikor a f@szopó Soros ügynökök “kettős mércét” alkalmaznak…
Orientál
2023-05-20 at 20:47
Mert az oroszok jogosan köröztetik az ilyen talpnyaló Soros Györgyéktől függő gazembert.
aladin
2023-05-20 at 20:40
Tisztelt Hágai koceráj, Putyin ellen is jogtalan volt az elfogató parancs. Maguk Zelenszkij bemondására cselekedtek, legalább ezek után elmegy a kedvük az utazgatásoktól pláne ukrajnába. Nem történt semmi csak visszanyalt a fagyi.
Schenkhyalfonz
2023-05-20 at 20:18
Túlterjeszkedtek a hatáskörükön, a fagyi meg visszanyalt.
Trollsztoj
2023-05-20 at 20:16
Ha a fotón a főügyész van, akkor nem csodálkozom hogy elfogatóparancsot adtak ki a ruszkik.
Ungarn über alles !
2023-05-20 at 20:08
nna ennek a zsírdisznónak sem egy hentes lesz a végzete
Tudományos libsizmus
2023-05-20 at 19:38
Óvodások. Komolyan. Mi másra számítottak?
Királytigris
2023-05-20 at 19:35
Nocsak, akasztják a hóhért?
Rolo
2023-05-20 at 19:26
????
Csikos lett a gatya vadbarmok????