Pesti Srácok

A haladó Nyugaton már megszűnőben a nyugdíj

A haladó Nyugaton már megszűnőben a nyugdíj

Több mint harmincezren vonultak utcára szerdán a belga fővárosban, miután a legnagyobb szakszervezetek közös tiltakozást hirdettek a kormány nyugdíjpolitikája ellen. A helyi sajtó beszámolói szerint a menet délelőtt indult meg a városközpontban.

A tüntetést a három nagy belgiumi szakszervezet, a szocialista FGTB, a kereszténydemokrata CSC és a liberális CGSL közösen hirdette meg. A tiltakozások és részleges munkabeszüntetések súlyos fennakadásokat okoznak a közlekedésben. A munkába, iskolába igyekvők járatkimaradásokról és nagy késésekről számoltak be. A városban a metró több szakaszán ritkán járnak a szerelvények, a buszok és a villamosok egy része nem közlekedik.

A belga kormány a következő években tizenegymilliárd eurót szeretne megspórolni gazdasági és szociális reformjai révén. Egyebek között azt tervezi, hogy 2030-tól hatvanötről hatvanhét évre emeli a nyugdíjkorhatárt, valamint beszünteti a bérek és segélyek inflációhoz igazítását a gazdaság versenyképessége és a foglalkoztatottság növelése érdekében. A szakszervezetek szerint ezek a takarékossági intézkedések aránytalanul súlyosan érintik a munkavállalókat, a közszolgáltatásokon való spórolást pedig a társadalom egésze megsínyli.

Forrás: MTI. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."