Az egyik meghallgatott rendőr tanú arról számolt be a rendőri vezetők perén, hogy volt olyan időszak a televízió székházának ostromakor, amikor úgy érezte, nem élik túl az eseményeket. A Fővárosi Törvényszék csütörtöki tárgyalásán az egykori erzsébetvárosi rendőrkapitányt, Nagy-Juhák Istvánt is meghallgatták.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Tanúk meghallgatásával folytatódott a rendőri vezetők pere a Fővárosi Törvényszéken. Egyikük Erzsébetváros korábbi rendőrkapitánya, Nagy-Juhák István volt. A tanú a biztosítási parancsnok, Lapid Lajos tábornok utasítására a Kossuth téren látott el helyszíni parancsnoki teendőket. A nyugalmazott ezredes a vezetési feladatok ellátása előtt tájékozódott, illetve a téren a tüntetőkkel is próbálta felvenni a kapcsolatot, ám ez a próbálkozás „nem igazán sikerült”. Nagy-Juhák szerint a tömeg viszonylag békés volt, nem tapasztalt olyat, hogy bárki is a kordonon túl, a Parlament felőli oldalra akart volna átjutni. Később arra lett figyelmes, hogy a Kossuth térről – ahol a demonstráció szerinte szervezett volt – tömegek vonulták át a Szabadság térre. Az ezredes a vezetési ponton találkozott az esti órákban kiérkező Gergényi Péter volt budapesti főkapitánnyal, az országos rendőrfőkapitány helyettesével, Szabadfi Árpáddal, valamint Lapid Lajossal. Bírói kérdésre elmondta, a vezetési ponton televíziót ugyan nem látott, de számítógép volt a járműben, ami „alkalmas lehetett tévéadás vételére”. A tanú – aki Lapid parancsait közvetítette – beszámolt arról is, hogy amikor a forgalmazásokból értesültek róla, hogy mi zajlik a székháznál, akkor BRFK-s és rebiszes erők átcsoportosítására adtak utasítást. Ez 2-4 századnyi embert tett ki, noha ennél nyilvánvalóan nagyobb erőkre lett volna szükség. Nagy-Juhák fenntartotta azt az állítását, hogy noha a forgalmazásokból nem ez tűnik ki, de többször beszélt Mittó Gáborral, aki segítséget is kért tőle. A televízió védelmére a későbbiekben odarendelt egységek is tőle kértek adatok és a vallomása alapján segítséget.
Nagy-Juhák csak postás volt?
A bíró és az ügyész kérdésére a tanú elmondta, azért vele vették fel a kapcsolatot az egységek és nem Mittóval, mert egyrészt ő lehetett inkább elérhető, másrészt tudhatták, hogy a Kossuth térre érkeznek még rendőrök, akiket át lehetett csoportosítani. Arra a kérdésre, hogy miért csak kisebb csapaterőket küldtek a Szabadság térre, a tanú úgy válaszolt, a Parlamentnél is megfelelő erőnek kellett maradnia. Az ügyész arra is rákérdezett, ha valóban közvetítő szerepet játszott a tanú Lapid és az egységek között, akkor az miként lehetséges, hogy egyes szám első személyben adott utasításokat, másrészt a forgalmazási adatokból nem látszik, hogy sokat beszélt volna a tábornokkal. Nagy-Juhák állította, mindenki számára egyértelmű volt, hogy ő csak továbbítja az üzeneteket, a forgalmazásokban pedig azért nincs igazán nyoma a parancsnokával való kapcsolattartásnak, mert ezekre leginkább szóban került sor. A közvetítői szerep az oka annak is, hogy Mittónak intézkedésekre adott utasítást, hiszen egyébként ő nem volt a negyedrendű vádlott szakmai előjárója.
A helyszínparancsnok mindent megtett?
A nyugalmazott ezredes elmondta, hogy csupán részleges információi voltak arról, mi zajlott pontosan a székház ostromakor. Arról a forgalmazásokból értesült, hogy a főbejárat ablaka betört és ömlik a füst az épületbe. Ekkor javasolta a bent lévőknek, hogy húzódjanak oldalra, „a füst irányából ki”. Arra a tanú nem tudott válaszolni, hogy a székházat védőknek ez miért nem jutott eszébe. Mivel Nagy-Juhák pályája során leginkább biztosítási feladatokat látott el, sőt az ostrom éjszakáján a Kossuth tér helyszíni parancsnoka volt, emiatt a bíró többször is megkérdezte tőle, mi a helyes vezetői magatartás egy helyszíni parancsnok részéről. A hadbíró nyilvánvalóan Mittó szerepére utalva megkérdezte, hogy a tanú szerint helyes magatartás-e, ha „valaki nem megy be az épületbe, nem veszi át a parancsnokságot”. A tanú szerint Mittó mindent megtett, amit megtehetett, s abban sem hibázott, hogy nem tájékozódott a helyszínen, hiszen ez az adott helyzetben több órás tevékenységet vesz igénybe. Az időtényezőre reagálva a hadbíró visszakérdezett: „Meddig tartott az ostrom, percekig, vagy órákig?” – utalt a bíró arra, hogy Mittónak lehetett volna ideje tájékozódni.
Nem kaptak adatokat a hírszerzéstől
A tanú azt is elmondta, a biztosítási terv – amit csak később, az ostrom után napokkal látott – valószínűleg az események folyamatában készült, ezért volt lehetséges, hogy kimaradt a televízió védelméről szóló rész. Az ezredes arról nem tud, hogy felvetődött, akkor este az esetleges fő célpont nem a Magyar Televízió székháza, hanem a Parlament lett volna. Védői kérdésre Nagy-Juhák elmondta, Lapid „menj át és próbálj valamit tenni” utasítása Mittó felé „nem egy értékelhető parancs”. A „hol, mit, mikor kérdésekre kellett volna választ kapni” – mondta el véleményét Lapid parancsáról az ezredes. A tárgyaláson szóba került, hogy sem a bűnügyi hírszerzéstől, sem a titkosszolgálatoktól nem kaptak releváns információkat, noha a tőlük kapott adatok nagymértékben segítették volna a felkészülést.
A zászlós lélekben elbúcsúzott a családjától
Kókai Gellért nyugállományú rendőr zászlós drámai vallomásban számolt be arról, hogy az általa vezetett rebiszes egység milyen állapotokat tapasztalt a televízió ostromakor. A tanú elmondta, számára azon az éjszakán az „időérzéke megszűnt”, „beszűkült a tudata”. Kókai és 10 fős egysége a Parlamentnél látott el szolgálatot, amikor az esti órákban személyesen Gergényi Péter kérte fel arra, hogy menjenek a televízió épületéhez és „szakszerűen”, „kulturáltan” távolítsák el az épületbe bejutó, körülbelül 10 fős tüntetői csoportot. Ez különösebb nehézség nélkül meg is történt, s később felállt a baranyai század is, amelynek a tanú és egysége is segítséget nyújtott. Kókaiékat érthetetlen módon egy In-Kal munkatárs arról tájékoztatta, hogy „az épület üres”, „nincs felvétel”, nincsenek bent civilek. A tanú csak utólag értesült róla, hogy ez nem felelt meg a valóságnak és még politikus is volt az épületben. Kókai zászlós a székház épülete előtt gyülekező tömeggel megpróbált kommunikálni, ami azonban nem járt sikerrel, mivel egy „kockakővel mellbe dobták”. „Így nem lehet tárgyalni, mondtam nekik és személyesen csuktam be a bejárati ajtót” – idézte fel emlékeit a tanú. Ezután valaki betörte a főbejárat ablakát és az összes üvegdarab a rendőr zászlósra „robbant”. Később azt tapasztalták, hogy a tüntetők elkezdték „ütni-rúgni” a kaput, s ezután gondolta a tanú, hogy „ez az este nem arról fog szólni, hogy ezek innen el akarnak menni”. Kókai, miután rádión hiába kért segítséget, úgy érezte, hogy „ők 10-en el lettek vágva”. A rendőr zászlósban ekkor felmerült, hogy „lehet meg fognak halni”, „lélekben elbúcsúzott a családjától”. „Ezek vadállatok voltak, meg akartak ölni minket” – fakadt ki a tanú, aki akkor este „felfokozott lincshangulatot” tapasztalt.
Akár egyedül is védte volna a főbejáratot
A tanú a mai napig azt sem érti, hogyan kerültek a székházba tüntetők. „Addig amíg ott voltunk, senki nem jött be!”, ki engedte be őket?” – kérdezte érzelmileg túlfűtötten Kókai Gellért, aki azt is hozzátette, ha egyedül állt volna ott, akkor sem törtek volna be az ostromlók. A bíró megjegyezte, hogy „az ítéletben megpróbál rá válaszolni”, ki engedte be a tüntetőket. A tanú számára nem derült ki az éjszaka során, hogy ki lehetett a helyszíni parancsnok, Mittó Gábort nem is látta. Giber László századossal is csak egyszer találkozott, amikor ingerülten, feléjük rohanva üvöltötte, hogy „rebiszesek, a kurva anyátokat, kifelé”. A tanú – akit összesen 13 kő talált el és súlyos lábsérülést szenvedett – ismét megerősítette, nem érti miért kellett feladniuk a főbejáratot, hiszen saját tapasztalatból tudja, a főbejáratnál nem volt füst, amire Giber hivatkozott.
A vád szerint
Bene László nyugalmazott rendőr altábornagy, volt országos főkapitány, Gergényi Péter nyugalmazott rendőr vezérőrnagy, volt budapesti főkapitányt, Dobozi József rendőr dandártábornok, a Rebisz volt parancsnoka és tucatnyi társa felelőssége, az ügyészség álláspontja szerint elsősorban intézkedések, illetve a 2006-os őszi eseményeket követő felelősségre vonások elmulasztása miatt állapítható meg. A vádhatóság többnyire felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. A vádlottak az eljárásban tagadták bűnösségüket.
A per február 11-én további tanúk, köztük a Vizoviczki-ügyben többek között vesztegetéssel gyanúsított Kalmár Tamás meghallgatásával folytatódik.
Fotó: MTI/Beliczay László
Facebook
Twitter
YouTube
RSS