Pesti Srácok

Nyolcadik diadalára készül a Győr – A BL négyes döntője „magyaros” párharcokat tartogat

Nyolcadik diadalára készül a Győr – A BL négyes döntője „magyaros” párharcokat tartogat
Fotó: PEKA ROLAND

Elérkezett a női klubkézilabda legjobban várt eseménye, a Bajnokok Ligája négyes döntőjének hétvégéje, amelynek a hagyományokhoz híven ezúttal is Budapest a házigazdája. Szerencsére nem csupán a rendező jogán mondhatjuk, hogy magyaros kézilabda BL-hétvége előtt állunk, mert a pályán is ott lesznek honfitársaink.

A nyolcadik BL-sikerére áhítozik a Győri Audi ETO KC női kézilabda-csapata, miután tavaly a dán Odense elleni sikerrel hetedszer emelhette magasba a trófeát. A tavalyihoz képest mondhatni, hogy alaposan kicserélődött a négyes döntő mezőnye, hiszen a címvédő magyar csapat mellett csupán a francia Metz tudott ismét eljutni Budapestre. A két dán résztvevő, a már említett Odense, valamint a bronzmeccset megnyerő Esbjerg ezúttal nem szerzett jogot a négyes döntős szereplésre. Ez azonban nem jelenti azt, hogy gyengült volna a mezőny, hiszen a két idei új együttes, a román CSM Bukarest és a francia Brest Betagne egyaránt joggal mérkőzhet meg a legrangosabb trófeáért.

kézilabda
Kézilabda diadal? - Fotó: PEKA ROLAND

Kézilabda diadalra készülnek? 

Ami a románokat illeti, többek között éppen a tavalyi bronzérmes, Esbjerg testén keresztül vívták ki a budapesti fellépés lehetőségét, és 2016-ban aratott győzelmük után ismét titkos győzelmi reményeket táplálhatnak. Vagy talán nem is olyan titkosakat, hiszen a CSM Bukarest edzője, a dán válogatott stábjában is dolgozó Bojana Popovics nem az a fajta szakember, aki bárhol is megelégedne a „rokonszenves vesztes” szerepével. A számos klasszist felvonultató bukaresti csapatból a dán szélső, Emma Friis emelhető ki, de csapatuk egysége is figyelemre méltó.

A két gall együttes közül a Brest Bretagne előzetesen a legkevésbé esélyesnek tartott csapat, pedig náluk játszik a világ egyik legjobb játékosa, Anna Vjahireva. Az orosz klasszis több poszton is bevethető, és extrán sokoldalú játékos, hiszen cselezőkészsége és játékintelligenciája is kiemelkedik a mezőnyből, s ha ez nem lenne elég, több mint száz góllal terhelte meg eddig az ellenfelek hálóját. Ősztől már a dán Odense játékosa lesz, így külön is bizonyítani akar jelenlegi csapatának.

A másik francia gárda, a Metz Handball a leginkább érdekes a négyes döntős alakulatok közül. Gyakorlatilag bérletük van a budapesti döntőkre, de valami ennek ellenére is mindig hibádzik náluk, mert hiába vannak itt immáron ötödik alkalommal, a trófeáért még egyszer mérkőzhettek meg, rendre elbukták az aktuális elődöntőt. Most a CMS Bukaresttel vívhat majd ki-ki meccset a franciák „magyaros” csapata, merthogy fontos elmondani, hogy a Metz két alapembere a magyar válogatott két erőssége, Albek Anna és Vámos Petra.

S ha már a magyarok szóba kerültek, természetesen szót kell ejteni a Győri Audi ETO KC csapatáról is, amely címvédőként arra készül, hogy vasárnap este nyolc óra körül ismét magasba emelhesse a BL-serleget. Per Johansson tanítványai félelmetes formában vannak, eddig, ahol elindultak, ott aranyéremmel zártak. A magyar bajnokság mellett a Magyar Kupát is besöpörték, a cél pedig nem is lehet más, mint a triplázás, amely ráadásul kétszeres tripla is lehet, hiszen, ha a Győr idén is megnyeri a négyes döntőt, akkor triplázik a BL-ben is, 2024 és 2025 után aratott újabb győzelmével.

Ne szaladjuk azonban ennyire előre. Az első feladat ma este vár a Rába-partiakra, a francia Brest Bretagne ellen. Ha sikerül legyőzni a franciákat, akkor holnap este a Metz-Bukarest elődöntő győztesével mérkőzhetnek majd meg a „dupla tripláért”. A közönség támogatásán biztosan semmi sem fog múlni, a hangulat ezúttal is fergeteges lesz majd.

*****

A női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének programja

Helyszín: MVM DOME

ELŐDÖNTŐK

Június 6., szombat

15.00: Metz Handball (francia)–CSM Bucuresti (román)

18.00: Brest Bretagne (francia)–Győri Audi ETO KC

ÉREMCSATÁK

Június 7., vasárnap

15.00: a harmadik helyért (a szombati elődöntők vesztesei)

18.00: döntő (a szombati elődöntők győztesei)

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.