Pesti Srácok

A harmadik hullám sem tartja távol a bevándorlókat

A harmadik hullám sem tartja távol a bevándorlókat

Miközben márciusban Magyarországon napi szinten tízezrek betegedtek meg a koronavírusban és százak vesztették életüket, az illegális bevándorlók hatalmas nyomást helyeztek a déli határra. Az adatokból az olvasható ki, hogy az egyenruhásoknak rengeteg munkát adtak és adnak a migránsok, hiszen ezekben a kritikus hetekben 1500–2000 körül alakult a tiltott határátlépések száma.

Hiába dőlt meg márciusban és áprilisban több alkalommal is a napi fertőzöttek, a koronavírus miatt kórházban ápoltak, a lélegeztetőgépen levők és a kórban elhunytak száma a járvány harmadik hullámában Magyarországon, nem csökkent a migrációs nyomás a déli határon – ez derül ki a Police.hu oldalon közzétett adatsorból. Ebből kiolvasható, hogy márciusban minden héten jócskán ezer fölött volt a megakadályozott tiltott határátlépések, a feltartóztatott és az elfogott, előállított, majd eljárás alá vont bevándorlók száma, sőt az előző, 13. héten megközelítette a kétezret is. További érdekesség, hogy ebben az évben a legkevesebb illegális határátlépési kísérlet arra az időszakra esett, amikor éppen túl voltunk a járvány második hullámán, de még nem kezdődött el a harmadik hullám. A második héten 1200-an, a negyedik héten 1423-an, míg a hatodik héten 1252-en próbálkoztak tiltott határátlépéssel, míg márciusban 1484 és 1928 között alakult a megakadályozott tiltott határátlépések, a feltartóztatott és az elfogott, előállított, majd eljárás alá vont migránsok száma. Az eddigi 2021-es rekord a nyolcadik héthez kötődik, ekkor 2586-an kísérleteztek tiltott határátlépéssel.

Érdekes, hogy tavaly tavasszal, amikor kitört a koronavírus-járvány, akkor az első hullám idején néhány hét alatt szinte megszűntek a tiltott határátlépések a magyar–szerb határon, a gazdasági bevándorlók nagyobb számban meg sem próbáltak belépni Magyarország területére. 2020-ban az első és a kilencedik héten nagyon aktívak voltak a migránsok, a megakadályozott tiltott határátlépések, a feltartóztatott és az elfogott, előállított, majd eljárás alá vont bevándorlók száma összesen ezer fölött volt. Ez a szám a tizedik héten nyolcszáz, majd a következő, 11. héten hétszáz alá esett, a 12. héten pedig már a kétszázat is alig érte el. A 17. hétig a számok tovább csökkentek, akkor hét nap alatt csupán tizennyolcan próbáltak továbbmenni az Európai Unió magállamai felé. Ez az állapot a 19. hétig fennmaradt, utána azonban újra meredeken emelkedett a tiltott határátlépések száma, aztán év végén, az 51. héten megszületett a tavalyi rekord, abban a hét napban 2826 volt a megakadályozott tiltott határátlépések, a feltartóztatott és az elfogott, előállított, majd eljárás alá vont bevándorlók száma.

A 2020-as és a 2021-es márciusi adatokat összehasonlítva jól játszik, hogy amíg tavaly az enyhe első hullám meghátrálásra késztette az illegális bevándorlókat, a minden szempontból durva harmadik hullám most nem tartóztatta fel a migránsokat – fejti ki a Magyar Nemzet. Sőt, a 9. és 13. hét közötti időszakot vizsgálva az látszik, hogy éppen az utolsó, 13. héten próbálkoztak a legtöbben illegálisan bejutni Magyarország területére. Beszédes az is, hogy amíg tavaly az első tizenhárom hétben összesen alig több mint kilencezren próbálkoztak tiltott határátlépéssel, idén, ugyanebben az időszakban a megakadályozott tiltott határátlépések, a feltartóztatott és az elfogott, előállított, majd eljárás alá vont bevándorlók száma megközelítette a 24 ezret. Még szembetűnőbb a különbség, ha a tavalyi és az idei 9. és 13. hét közötti időszakot hasonlítjuk össze, mert amíg 2020-ban ebben az időszakban összesen 2781-en, idén már 8492-en próbáltak meg átjutni a déli határon.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Molnár Edvárd

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?