Pesti Srácok

A házigazda mellett Skóciával és Svájccal mérkőzünk majd a jövő évi Eb-n! – Válogatottunk az A-csoport tagja lesz a kontinenstornán!

A házigazda mellett Skóciával és Svájccal mérkőzünk majd a jövő évi Eb-n! – Válogatottunk az A-csoport tagja lesz a kontinenstornán!

Lezajlott a jövő évi, németországi labdarúgó Európa-bajnokság csoportjainak sorsolása Hamburgban. Magyarország a kontinenstorna A-jelű csoportjába került, Németország, Skócia és Svájc társaságában. Az első Eb-meccsünket június 15-én, Kölnben játsszuk majd jövő nyáron.

Válogatottunk emlékezetes selejtezős szereplés után jutott ki az Európa-bajnokságra. Az 1986-os mexikói világbajnokság után a jövő évi Eb lesz az első olyan torna, ahová csapatunk egyenes ágon kvalifikált, ráadásul mindezt veretlenül, csoportelsőként tudta megtenni. A bravúros szereplés eredményeként válogatottunk a második kalapból várhatta a mai sorsolást, ami alapján az már előre biztos volt, hogy nem kaphatjuk ellenfélként Törökország, Románia, Albánia, Dánia és Ausztria csapatát.

Az első, a harmadik és a negyedik kalapból azonban erősebbnél erősebb riválisok várták velünk együtt a sorsolást, így különösen kíváncsian vártuk, hogy végső soron mely csapatokat sodorja majd utunkba a sorsolás szeszélye. A második kalapos csapatok közül Wesley Sneijder egykori holland válogatott labdarúgó a házigazda Németország mellé, az A-csoportba sorsolta válogatottunkat. A további kalapokból előbb Skócia, majd Svájc csapata került még az A jelű csoportba.

Ezzel véglegessé vált, hogy Magyarország jövőre Németország, Skócia és Svájc csapataival szerepel majd azonos Eb-csoportban.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.