Pesti Srácok

A helyiek helyett inkább Soros alapítványát támogatja Zugló baloldali vezetése

null

Zugló baloldali vezetése a helyi zeneiskola helyett egy Soros-hálózathoz köthető magánalapítványnak adná bérbe a korábban a Budapesti Metropolitan Egyetem által használt Egressy úti épületet. Az ügyben a legjobb pedig az, hogy az ominózus alapítványt az a Niedermüller Anna vezeti, akinek férje, Horn Gábor volt SZDSZ-es csúcspolitikus jelenleg a Republikon Intézet vezetője, apja pedig a VII. kerület DK-s polgármestere.

– közölte Alsórákos fideszes országgyűlési képviselője. Szatmáry Kristóf hangsúlyozta: annak ellenére döntene így az önkormányzat, hogy a köztulajdonú iskolaépület ideiglenes használatára a kerület egyik legsikeresebb állami oktatási intézménye, a Columbus utcai Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium is bejelentkezett, mert a jelenlegi épületük teljes körű felújítás, bővítés előtt áll. Szatmáry közölte: ehhez képest az MSZP-s Horváth Csaba vezette önkormányzat megpályáztatta az épületet, amely eljárásban három pályázat közül végül egyetlen nyerte el a képviselő-testület által megszavazott bérleti jogot, a Niedermüller Anna által képviselt Ezer Gyerek Egyesület.

PestiSracok facebook image

– mondta Szatmáry Kristóf, aki a pályázat érvénytelenítését sürgette. A zuglói kerületvezetők által preferált ügylet még bűzlik valamitől: Niedermüller Anna férje Horn Gábor volt SZDSZ-es csúcspolitikus, aki jelenleg a Republikon Intézet vezetője. Horn Gábor 1995-től a Soros Alapítvány közoktatási programjának egyik vezetője lett, illetve korábbi parlamenti önéletrajza szerint a Soros Alapítvány Közoktatási Füzetek kiadványsorozatának szerkesztője is volt – írja a Magyar Nemzet.

Mindeközben a zuglói önkormányzat két korábbi szocialista tagja, Hevér László György és Bitskey Bence kilépett az MSZP-ből és a DK-hoz csatlakozott.

– írta közleményében a Demokratikus Koalíció.

Forrás: Magyar Nemzet ; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még