Pesti Srácok

A Soros-féle Amnesty vezetőjének rokona állhat a számlagyár mögött

A Soros-féle Amnesty vezetőjének rokona állhat a számlagyár mögött

Vig Mór, az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére lehet az az ügyvéd, akire a napokban csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal egy hatalmas méreteket öltő számlagyár működésével kapcsolatban - hívta fel a figyelmet a Mandiner. Úgy tudni, a praxisától eltiltott ügyvéddel szemben üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás elkövetésének gyanúja miatt folyik büntetőeljárás.

A Mandiner egyik olvasója hívta fel a portál figyelemét arra, hogy a pénzügyőr nyomozók akciójáról készült felvételen szereplő ügyvéd nem más, mint Vig Mór, az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére. A Mandiner szerint ezt a feltételezést támaszthatja alá, hogy a NAV közleménye szerint az ügyben letartóztatott férfi 37 éves és Vig Mór is 1986-ban született. Az ügyvédi kamara nyilvántartásában Vig Mór neve mellett az a bejegyzés szerepel, hogy státusza törölt, ügyvédi igazolványa érvénytelen.

Az üggyel portálunk részletesen is foglalkozott: az eddigi adatok szerint a jogász olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több mint 241 millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat. Úgy tudni, a számlák mögött tényleges gazdasági tevékenység nem mutatkozott, a dokumentumok elszámolásának célja egyértelműen az adóelkerülés volt. A férfi irányítása alatt álló gazdasági társaság teljesítés nélküli számlákat fogadott be, számlákat állított ki, banki tranzakciókkal, valótlan nyilatkozatok benyújtásával manipulálta a pénzügyi ügyleteket.

Forrás: Mandiner, fotó: illusztráció, MTI/Szigetváry Zsolt

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.