Geert Wilders, a legnagyobb holland ellenzéki párt, a Szabadságpárt (PVV) vezetője a Magyar Hírlapnak adott interjút, amelyben úgy fogalmazott: Magyarország példakép lehetne sok nyugati nemzet számára. A holland politikus arról is beszélt, hogy tizenhét éve rendőri védelem alatt kell élnie, mert nem rejti véka alá az iszlámról alkotott véleményét. Szavai szerint Magyarországhoz hasonlóan a holland iskolákban is abba kellene hagyni a liberális érzékenyítést, főleg, ha a szexuális nevelésről van szó.
A legnagyobb holland ellenzéki párt vezetője, Geert Wilders a Magyar Hírlapnak adott interjút. Ebben egyebek mellett hazája jövőjéről és Magyarország aktuálpolitikai helyzetéről is kifejtette véleményét. Úgy fogalmazott: az általa képviselt PVV párt egy erős nemzetállamot hirdető kulturális-konzervatív közösség.
A kereszténységre, judaizmusra és a humanizmusra épülő kultúrában, szigorú bevándorlási politikában és a szigorúan betartott törvényességben hiszünk. Ugyanakkor támogatjuk a munkásosztályt, az időseket, és támogatjuk az adókedvezményt az alacsony és közepes jövedelmű embereknek
– mondta. A politikus szerint több millió holland állampolgár határozottan kifogásolja a nem nyugati – főként muszlim bevándorlók – beáramlását, mégpedig jó okkal, hiszen a holland muszlimok hetven százaléka fontosabbnak tartja saját vallási szabályait, a saría törvényt, mint a hollandiai törvényeket. Kiemelte, a tét nagy: az életmódunk, értékeink és toleranciánk.
Hollandiában egyre többen értik meg a párhuzamos társadalom veszélyeit, amelynek semmi köze sincs sem értékeinkhez, sem pedig a jogállamisághoz. Az emberek aggódnak, jobban, mint valaha
– fogalmazott. Wilders szavai szerint
A hollandiai keresztény egyházak többsége sajnos politikailag korrekt, erősen támogatják a bevándorlást és a menedékjogot, és nemcsak, hogy semmibe veszik az iszlám, mint totalitárius és erőszakos ideológia veszélyeit, de még együttműködni is megpróbálnak vele.
A Szabadságpárt vezetője beszélt arról is, hogy feleségével tizenhét éve huszonnégy órás rendőrségi védelem alatt élnek egy kormányzat által védett házban, amire azért van szükségük, mert meggyilkolására buzdító fatvák (iszlám jogítélet) van életben ellene, ami valós kockázatot jelent, hiszen olyan terrorszervezetek célpontjává vált, mint az Al-Kaida, az ISIS és a tálibok. Arról is beszélt, hogy biztonságuk érdekében már katonai laktanyákban és börtönökben is laktak, csupán azért, mert bírálta az iszlámot, a Koránt és Mohamed prófétát.
Elvesztettem személyes szabadságomat a szabadságért és az iszlám szabadságellenessége ellen folytatott harcomban. A szólásszabadság ostrom alatt áll a Nyugaton, mert túl sok a gyenge politikus, bíró, újságíró, valamint baloldali és liberális értelmiségi, akik a kulturális relativizmus veszélyes fogalmát hirdetik, és tagadják, hogy egy uralkodó nemzeti kultúra egy nemzetállamhoz tartozik, és azt, hogy a szabadság és az iszlám összeegyeztethetetlenek, amint azt minden országban, ahol az iszlám erős vagy meghatározó jelenléte van, már bebizonyosodott. Írtam erről egy könyvet, amely néhány éve Magyarországon is megjelent Halállistán címmel
– fogalmazott az interjúban. Wilders szerint, hogy ez ne így legyen az északi országban, meg kell változtatni politikájukat, mind a migránsbefogadásról, és fel kell lépniük az Európai Unió ellen is, amely – elmondása szerint – a nemzetállamok megsemmisítésére törekszik.
Szerencsére vannak olyan erős vezetők az unióban, mint Orbán Viktor, de általánosságban az EU baloldali-liberális vezetői a legnagyobb ellenségeink, amikor nemzetállamunk jövőjéről van szó
– fűzte hozzá.
Magyarország egyfajta példakép lehetne sok nyugati nemzet számára, ami nemzeti kultúrájuk és identitásuk iránt érzett büszkeségüket illeti, valamint arra irányuló hajlandóságukat, hogy ezt megvédjék. Annak a példája, hogyan lehet megállítani az iszlám bevándorlást, megállítani az európai bürokratákat, hogy ne avatkozzanak bele a hazai kérdésekbe, és megmutatják, hogyan kell megvédenünk népünket és kultúránkat. A nyugat-európai nemzetek sajnos nagyrészt begolyóztak és önpusztítóvá váltak
– mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban.
Azt mondom, vissza kell szereznünk Hollandiát. Azt, hogy Magyarországhoz hasonlóan iskoláinkban hagyjuk abba a liberális progresszív eszméken keresztül történő állami beavatkozást, főleg, amikor a szexuális nevelésről van szó, mert ez a szülők kiváltsága. Hogy vissza kell szereznünk régi értékeinket, a saját népünket kell előtérbe helyeznünk, meg kell állítanunk Hollandia iszlamizálódását, és hogy a progresszivitás veszélyt jelent. A kulturális konzervativizmus nemcsak egy erény, hanem népünk és nemzetállamunk túlélésének egyetlen módja
– fogalmazott a holland ellenzéki párt vezetője a Magyar Hírlap kérdésére válaszolva.
Forrás: Magyar Hírlap; Fotó: PVV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS