Pesti Srácok

A humoros, a bohóc és a hiteltelen: magáról és szövetségeseiről vallott Varga-Damm Andrea

A humoros, a bohóc és a hiteltelen: magáról és szövetségeseiről vallott Varga-Damm Andrea

Magát humoros személynek, egykori párttársát, Vona Gábort viszont bohócnak tartja Varga-Damm Andrea – derült ki vasárnapi, rendkívüli sajtótájékoztatóján. Nem kímélte pártja egyik éppen aktuális szövetségesét, Gyurcsány Ferencet sem: szerinte hiteltelen, ahogy egyre silányabb retorikával kapaszkodik a fiatalok után. De ismét kiderült az is, hogy hitelességi hiteltelenségi kérdésekben azért a Jobbik ingatlangurujának sem kell a bukott miniszterelnöktől tanulnia: miután kérdésre válaszolva közölte, hogy sosem lenne baloldali párt tagja, szemrebbenés nélkül levezette, hogy hogyan működhetnének együtt a baloldallal 2022-ben.

Magát a sajtótájékoztatót ugyanakkor nem a fenti bölcsességek megosztása miatt hívta össze, hanem hogy elmondja az újságíróknak: ő nem ért egyet a kormány egyik, a jövő héten benyújtandó törvényjavaslatával. Meglepő módon. A meghívóban a talányos "Fegyverek árnyékában a maradék demokrácia" cím szerepelt, de a jelenlévők végül nem estek pánikba a képviselőnőtől hallottaktól. A javaslat lényege röviden, hogy a jövőben a fegyverárusítással foglalkozó kereskedőknek nem kell nemzetbiztonsági átvilágításon átesniük, ezzel csökkentendő a rájuk nehezedő adminisztrációs terhet. Ettől függetlenül továbbra is egy sor egyéb engedélyeztetési fázison kell átesniük azoknak, akik ezzel szeretnének foglalkozni. A törvénycsomag, amelynek részeként a vonatkozó jogszabály változna, egyébként egy jogharmonizációs kezdeményezés, ami több gazdasági terület szabályozását is módosítja, és amely az uniós irányelveknek való megfelelést segíti elő.

Vona egy bohóc, Gyurcsány felszínes és hiteltelen

Gyurcsány és Vona, a két újsütetű vlogger, politikai influenszer kapcsán újságírói kérdésre válaszolva elmondta: egyszerű bohóckodásnak tartja, hogy poénkodással próbálnak szavazóbázist építeni. Mint mondta, amit egykori párttársa és jelenkori szövetségese csinálnak, az a cirkuszba való (a Fideliteas megmondta), a trendiség pedig szerinte nem egyenlő a kormányképességgel is. Varga Damm szerényen megjegyezte, hogy ő magát rendkívül humoros személynek tartja, állítása szerint ezért az emberek is keresik a társaságát. Amennyiben ezt is viccnek szánta, megerősíthetjük, hogy valóban van egyfajta humora.

PestiSracok facebook image

Balabbik lett a Jobbik?

Szintén újságírói kérdésre reagálva Varga-Damm elmondta: nem tartja magát, sem pedig pártját baloldalinak. Hozzátette: ha a Jobbik valaha is baloldali lesz, ő otthagyja a pártot. Ennek némileg ellentmond a tény, hogy a Jobbikot már gyakorlatilag baloldali pártként lehet kezelni az októberi választások óta, Varga-Damm pedig már a 2022-es országgyűlési együttműködési stratégiát is felvázolta. Vagyis felvázolta volna, ha lenne olyan: a jobbikos politikus ugyanis nyitva hagyott magának egy kiskaput is, amelyen a Jobbik kibújhat az összefogásból, ha érdeke úgy kívánja. A felvázolt elképzelés szerint ugyanis nem lenne közös pártlista (jegyezzük fel: Varga-Damm azt ígérte, ha mégis lesz ilyen, akkor kilép a Jobbikból!), de az egyes pártok jelöltjei visszalépnének a saját kerületükben a legesélyesebb javára.

Szintén kérdésre válaszolva Varga-Damm beszélt a párton belüli feszültségekről is. Mint elmondta, Toroczkaiék kiválása, majd éles szembehelyezkedése nagy terhet jelentett a pártnak, és a mai napig hiányos a frakciófegyelem, sok a szivárogtatás és a vita párton belül. Arra a kérdésre, hogy ez jelentheti-e a párt (újabb) kettészakadását, azt mondta, hogy nem, ugyanakkor biztató jövőképpel sem szolgált a megjelent újságíróknak.

Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Bíróság elé áll a 15–16 éves fiúkat megrontó újpesti jiu-jitsu edző

Exkluzív 2024 június 19.
Július 3-án 8:30-kor ugyan csak kiskorú veszélyeztetésének vádjával, de bíróság elé áll az az újpesti jiu-jitsu edző, akiről tényfeltáró cikksorozatban, illetve videoriportokban a PestiSrácok.hu rántotta le a leplet, hogy 20 éven át tucatnyi fiatalkorú fiút rontott meg és használt éveken át aberrált szexuális vágyai kielégítésére. F. Márton áldozatai egytől egyig valamilyen nehéz helyzetben lévő, kiszolgáltatott fiatalok voltak, akiknek korábban szexuális tapasztalatuk sem volt. Egyetlen fiú az, aki ugyan évek múltán – ma már huszonéves fiatal felnőtt –, de a sarkára mert állni: feljelentést tett, és most újra szembe kell majd nézzen bántalmazójával, az ügyvédekkel – akik majd ízekre akarják szedni a sértetti vallomását, csak azért, hogy minél enyhébb megítélés alá essen F. Márton tette – és még az áldozathibáztatókkal is. A büntetőper első napját megelőző estén közös társadalmi kiállásra hívunk az áldozatok mellett, a mindenkori pedofil bűncselekmények áldozatai mellett. Azt üzenjük, hogy nincsenek egyedül, merjenek segítséget kérni, mert a társadalom nem őket fogja hibáztatni, hanem meg fogja őket védeni. Gyere el Te is július 2-án 17 órára a IV.–XV. Kerületi Bíróság előtti térre (1043 Budapest, Tavasz u. 21.), állj ki velünk az áldozatokért és ne feledd: bármelyikük akár a Te gyereked is lehetne.