Pesti Srácok

A járvány mellett a migráció még mindig komoly kihívást jelent az EU-nak

A járvány mellett a migráció még mindig komoly kihívást jelent az EU-nak

Az Európai Unió a legfontosabb feladatának tekinti, hogy gyorsítsa a koronavírus elleni vakcinák gyártását Európában és javítsa az oltóanyagok tagországok közötti elosztását. A következő hetekben döntés születhet arról is, hogy milyen feltételek mellett vezessék be a koronavírus elleni oltást bizonyító uniós igazolványt. Ebben állapodtak meg a tagállamok vezetői csütörtöki csúcstalálkozójukon, amit online bonyolítottak le. Az uniónak a stabilitásra, mindenekelőtt a migráció kiváltó okaira összpontosítva kell támogatnia a dél-mediterrán térség országait, így Algériát, Marokkót, vagy Líbiát is – hangzott el a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.

A csúcstalálkozó egyetlen pozitív hozadéka, hogy leültek és beszéltek egymással, hiszen hetek-hónapok óta nagyon feszült a viszony az egyes tagállamok és a vakcinabeszerzés szerződéseit megkötő Európai Bizottság között és a tagállamok között is van feszültség. Nagyon jól látszik, hogy egyetlen célt fogalmaztak meg, hogy legyen több vakcina minél gyorsabban, az azonban nagy kérdés, hogyan sikerül ezt elérni – mondta Baraczka Eszter, a közmédia brüsszeli tudósítója. A vakcinaexport korlátozásáról szóló tervek, melyek szerint nem lehetne az EU-ban gyártott vakcinát exportálni olyan országokba, melyek az EU-ba irányuló vakcinaexportot korlátozzák, vagy ahol az oltási folyamat előrébb jár, mint az unióban, egyértelműen a britek ellen irányulnak. Ezt a feszültséget csökkenteni látszik az a tény, hogy az Egyesült Királyság kormánya és az Európai Unió közös közleményben szólított fel megoldások keresésére. Az Európai Unió egyébként a legnagyobb vakcinaexportőr, 2020 december elsejétől mintegy 77 millió adag vakcinát exportáltak, ebből 21 milliót az Egyesült Királyságnak. Ezzel szemben az unióban 88 milliót szállítottak le a tagállamokba, amiből eddig 62 milliót adtak be. Tehát majdnem ugyanannyit exportáltak, mint amennyi a tagállamokba jutott. A vakcinaexport korlátozása azonban komoly következményekkel járhat, ronthatja az EU renoméját, rontaná a szabadkereskedelmet és kereskedelmi háborút is kirobbanthat.

A vakcinák elosztásának kérdésében robbant ki a legnagyobb vita a csúcson. Ausztria vezetésével öt tagállam panaszt nyújtott be az Európai Bizottságnak (EB), mert óriásiak a különbségek az átoltottság tekintetében és átláthatatlan a folyamat. Az EB ennek megoldásaképpen tárgyalt a Pfizerrel, hogy a negyedik negyedévben leszállítandó tízmillió vakcinát már a második negyedévben szállítsák le. Ezt az adagot azok között a tagállamok között osztanák szét, akik a legrosszabbul állnak. Az első helyen az átoltottságban Málta, míg utolsó helyen Bulgária áll. Előbbiben csaknem hatszor annyi a beadott vakcinák aránya, mint utóbbiban. Abban teljes egyetértés látszik, hogy a leginkább lemaradottak kapjanak pluszszállítmányokat. Az Európai Gyógyszerügynökség olyan vakcinákat engedélyez, melyeket aztán az unió minden tagállamában fel lehet használni, de a tagállamok önállóan is dönthetnek egy-egy vakcina használatáról úgynevezett vészhelyzeti engedélyek segítségével, ahogyan az Magyarországon is történt a Szputnyik V és a Sinopharm esetében. Ez az oltási igazolások miatt lehet fontos, de a gyógyszerügynökség már vizsgálja az orosz vakcinát és a kínai vakcina kérdésében is történtek előrelépések. A jogi kereteket egy uniós rendelet fogja tartalmazni, egyelőre annyit tudni, hogy az Európai Parlament sürgősségi eljárásra is hajlandó. Részben politikai és részben üzleti, gazdasági kérdés is, hogy minél több vakcina szerepelhessen az igazoláson.

Az EU-nak a stabilitásra, mindenekelőtt a migráció kiváltó okaira összpontosítva kell támogatnia a dél-mediterrán térség országait, így Algériát, Marokkót vagy Líbiát is – hangzott el az unió emberi jogi albizottságának keddi ülésén. Kedvező változások már vannak, például az, hogy az Európai Bizottság az eddigiektől eltérően a problémákat helyben, az adott afrikai országokkal együttműködve kezelő stratégia mentén képzeli el a jövőt – mondta el Tarrósy István, az Afrika Kutatóközpont vezetője. Tarrósy István úgy fogalmazott: az Európai Unió végre kilép abból a retorikából, amiben eddig volt, és végre a megoldások irányába tesz lépéseket. Korábban a volt gyarmattartó országok véleménye volt mérvadó, segélyekben gondolkodtak, nem adtak terepet az afrikaiak által megfogalmazott igényeknek. Az EU által összerakott dokumentum szerint az unió egy olyan összetett stratégiát akar támogatni, amelyet majd Afrikával közösen fog megvalósítani. Az látszik, hogy észrevették, hogy az afrikaiak el tudják mondani mi az ő problémájuk és azt hogyan kell megoldani. Az nem megoldás, hogy a migrációs hullámot valamelyik országban megállítsák, hanem meg kell érteni a hajtóerőt és meg kell tudni, hogy a helyiek annak megoldására milyen segítséget igényelnek. Egy közös stratégia az, ami az Európai Unió számára is előnyös.

PestiSracok facebook image

A cikk az Euranet Plus szervezettel, az Európai Unióról szóló hírek legfontosabb rádiós hálózatával együttműködésben készült. Értsük meg jobban Európát!

Forrás: hirado.hu; Fotó: MTI/EPA/Erwin Scheriau

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.