Pesti Srácok

A játék még nem volt az igazi, de a győzelem már megvan! – Magyarország–Japán 16–11

A játék még nem volt az igazi, de a győzelem már megvan! – Magyarország–Japán 16–11

A végső győzelemre is esélyes, Eb-címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott lejátszotta második mérkőzését Tokióban. A házigazda Japán elleni meccsen, különösen annak második felében szerencsére kidomborodott a mieink nagyobb tudása. Magabiztos, 16–11-es győzelmet aratva sikerült javítani a görögök elleni vereség után.

Némileg váratlanul ért bennünket, hogy Görögország ellen kikaptak férfi pólósaink, mert világversenyen korábban még sosem kellett kapitulálnunk a dél-európaiak előtt. Emiatt a sajátos stílusban pólózó és az utóbbi időben felszálló ágban lévő, házigazda Japán ellen kizárólag a győzelem volt elfogadható, hiszen csapatunk nagy célokért küzd ezen az olimpián is.

Válogatottunk ennek megfelelően is kezdett, már az első percben szép gólt lőtt Hárai Balázs. Sajnos azonban a várt, huszáros folytatás elmaradt, illetve a dolog úgy pontos, hogy támadásban alapvetően jól teljesítettünk, ám a japánok tartani tudták velünk a lépést. Az első negyed végén 4–3-ra vezettünk.

Japán megnyerte a második negyedet

PestiSracok facebook image

A második negyedben Japán egyenlített, majd Erdélyi Balázs kiváló egyéni akciója után újból egyenlítettünk. Egy kivédekezett japán akció után Hosnyánszki–Manhercz–Erdélyi volt a labda útja és először a meccsen két góllal vezettünk (7–5). Vogel nagyon fontos védése után kontrát fújtak a játékvezetők, így sajnos nem lehetett közte három, sőt, a japánok ismét felzárkóztak egy gólra (7–6). Egy elhibázott magyar támadás után az ellentámadásból sajnos ismét egyenlíteni tudott a házigazda (7–7). Miután Jansik ejtése kimaradt, a vezetést is megszerezhették volna a japánok, ám Vogel szerencsére ismét a helyén volt. Másfél perccel a negyed vége előtt Manhercz büntetője után ismét nálunk lehetett volna az előny, ám sajnos a japán kapus bravúrral védeni tudott. Ám alig fél perccel később újból büntetőt kaptunk, és Vámos Márton szerencsére nem hibázott (8–7). Sajnos azonban mégsem mehettünk vezetéssel a szünetre, mert három másodperccel a vége előtt egyenlítettek a japánok (8–8), így a második játékrészt bizony Japán nyerte.

Varga Dénes (10-es sapka) remekül irányította a társakat. Fotó: MTI/Illyés Tibor
Varga Dénes (10-es sapka) remekül irányította a társakat. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Elöl nagyjából rendben voltunk

A meccs félidejében azt állapíthattuk meg, hogy csapatunk játékában a támadások nagyjából rendben vannak, ám hátul valahogy nem voltunk eléggé élesek, határozottak, így a japánok is rendre góllal tudták befejezni támadásaikat. Pedig Märcz Tamás változtatott a kapuban, az első meccsen kissé visszafogottabban védő Nagy Viktor helyett ezúttal Vogel Soma kapott bizalmat a kapitánytól.

Összekapta magát a magyar csapat

A harmadik negyedet végre megfelelően kezdtük, két gyors góllal 10–8-ra vezettünk, úgy tűnt, hogy végre sikerül kezünkbe venni az irányítást. Hátul Vogel Soma többször is bravúrral védett, és Hárai, valamint Erdélyi is betalált, így ezt a negyedet magabiztosan, három góllal megnyertük. A befejező negyedben tovább nyílt szerencsére az olló. Hátul sokkal összeszedettebben védekeztünk, elöl pedig sikerült gólra váltani a helyzeteket, így megnyugtató lett az előnyünk (14–10). Háromgólos magyar vezetésnél a bírók támadóhibát ítéltek Hárai ellen, ám a következő támadásunk végén Varga Dénes közelről a léc alá lőtt, bebiztosítva győzelmünket (15–11). A hátralévő időben Vámos lőtt még egy gólt, így végül biztosan, öt góllal nyertünk (16–11) Japán ellen.

A meccsnek csak a második felében játszottunk jól, de a házigazda ellen ma ennyi is elég volt. Folytatás két nap múlva, Dél-Afrika ellen.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.