Pesti Srácok

A Jobbik a cigányság integrációját sürgeti, különben új Trianon jöhet szerintük

A Jobbik a cigányság integrációját sürgeti, különben új Trianon jöhet szerintük

Az összefogás fontosságát hangsúlyozta a hazai cigányság integrációja érdekében csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Ander Balázs, a parlament kulturális bizottságának jobbikos alelnöke, mondván, ha a folyamat sikertelen lesz, akkor "új Trianon fenyeget". Hozzátette: a cigányságnak fel kell hagynia azzal, hogy helyzetéért csak a többségi társadalmat kárhoztatja.

Az ellenzéki politikus szerint az államnak a mainál sokkal erőteljesebbé kellene tennie az e területen dolgozók megbecsülését, a többségi társadalom dolga pedig, hogy támogassa azokat, akik felelősen vállalt gyermekeiket munka és tanulás útján kívánják felzárkóztatni. Hozzátette: a cigányságnak fel kell hagynia azzal, hogy helyzetéért csak a többségi társadalmat kárhoztatja. Megjegyezte: egyre nagyobb területek szegregálódnak az országban spontán módon, ezekben pedig lehetetlen az integráció.

- jelentette ki, hangsúlyozva, hogy az integráció sorskérdés, hiszen ezen múlik, hogy megőrizhető lesz-e a következő évtizedekben a társadalom nyugalma.

PestiSracok facebook image

- mondta.

- tette fel a kérdést Ander Balázs.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."